Euróválság és moralizálás

Felcsuti Péter

Úgy alakult, hogy néhány héttel ezelőtt végigültem egy panelbeszélgetést, amelyen három harvardi egyetemi professzor és az Egyesült Államokban vendégoktató Bajnai Gordon vitatkozott (az ex-miniszterelnök nagyon jól szerepelt mind a mondandó, mind az előadás tekintetében, de ez a téma szempontjából most mellékes). A megvitatott kérdés az eurózóna válsága volt, ezen belül természetesen a görög adósságprobléma kezelése.

Az amerikai professzorok egyike a másik kettő egyetértése mellett úgy fogalmazott, hogy őt leginkább az európai politikusok moralizálása zavarja, akik afféle erénycsőszként hosszú erkölcsi prédikációkat tartanak a tékozló görögöknek a szorgalmas munka és takarékos életmód előnyeiről. Szerinte e helyett pragmatizmusra, gyakorlatias megközelítésre lenne szükség. A professzornak természesen igaza van, a moralizálás nem visz előre, sőt kifejezetten rossz vért szül, megnehezíti az értelmes kompromisszumok kimunkálását és elfogadását. Görögország nem rendetlenkedő kisdiák, az Európai Unió pedig nem szigorú, ám igazságos tanár, aki móresre tanítja a haszontalan nebulót. Ráadásul az ilyen litániákkal a politikusok a választó polgároknak – adott esetben az u.n. északi országok választó polgárainak - is rossz üzenetet küldenek, rájátszva az amúgy is meglévő előítéletekre. Mindez nyilván nem segíti a konkrét probléma megoldását és - ami ehhez feltétlenül szükséges lenne - az európai unió belső kohéziójának erősítését, a szükséges társadalmi szintű párbeszéd és konszenzus kialakulását sem. Ráadásul az erkölcsi prédikáció alapjai nagyon is ingatagok: a tangóhoz ugyanis mindíg ketten (vagy adott esetben még többen) kellenek; a tékozló görögökön túl például kellettek az európai, főként a német és francia bankok, amelyek az elmúlt évtizedben öntötték a hiteleket Görögországnak, hogy a görög helyzetet nagyon is pontosan ismerő uniós tisztviselőkről, vagy a nemzeti államok politikusairól ne is beszéljünk. Az előállt helyzet klasszikusan tankönyvi, amit erkölcsi kockázatként ismerünk (régebben az ilyen jelenségeket kevésbé eufémisztikusan ’perverz ösztönzőnek’ nevezték); a Görögországnak hitelező bankok pontosan tudták, hogy adósuk milyen rossz állapotban van, de bíztak abban, hogy az Európai Unió nem fogja cserbenhagyni és ennek révén majd az ő követeléseik is megtérülnek. A ilyen konfliktusok megoldását keresve a felek aztán egy egy újabb erkölcsi kockázattal találják szembe magukat. Józan ésszel természetesen belátható, hogy a terhek nagyobb részét Görögországnak kell viselnie, hiszen erkölcsi értelemben sem lenne elfogadható, hogy a hibázó fél jutalomban részesüljön hibájáért. Ám a teher nagyságának, amit az adósnak vállalnia kell, értelmesnek, elviselhető mértékűnek kell lennie. Másképpen szólva az adós számára biztosítani kell, hogy valamennyi idő és valamennyi áldozat meghozatala után ismét saját sorsának ura lehessen és élvezhesse saját munkájának gyümölcseit. Ha azonban a teher elviselhetetlen mértékű, az adós a megállapodást - mert rá erőszakoltnak, azaz erkölcstelennek gondolja - még ha alá is írja, soha nem fogja betartani. Minden adósságrendezésnek ez az alapja, legyen az adós állam, vállalat, vagy magánszemély. A moralizálás tehát indokolatlan és értelmetlen, de a racionális megoldás keresése során az erkölcsi mozzanat figyelembevételéről még sem lehet lemondani.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.