Film

A kocsmakvíz bajnokai

Danny Boyle: T2 Trainspotting

  • - minek -
  • - köves -
  • 2017. április 9.

Film

Lehetséges volna, hogy a Trainspotting folytatása arról szól két teljes órában, hogy egy negyvenes skót férfi (igen, Renton) jól érthető lelki okokból (túl sok emlék, túl sok fájdalom) képtelen lejátszani a régi lemezjátszón a Lust for Life-ot?

Aztán, a 117. perc magasságában, mégis képes lesz rá. Nem, ez csak nem lehet, ennél többről kell szóljon a T2, mégiscsak a fiatalságunk egyik nagy forradalmi filmes bulija folytatódik. Persze, ha csak az volt a feladvány, hogy 20 év elteltével mégis mi folytatódjék 1996 bombasikerei közül, akkor Danny Boyle könnyedén nyerte a kocsmakvízt: a

Trainspotting 2. mégiscsak nagyobb téteket ígér (lásd Renton viszonya a lemezjátszóval), mint, mondjuk, az Angol beteg 2.

Visszatérőből és angol betegből, illetve skótból épp elég van Boyle-nál is: aki nem halt bele az első részbe, mind itt nosztalgiázik a másodikban. Nosztalgia, nosztalgia, mondja, mi jut eszébe a nosztalgiáról? Doktor úr, konkrétan? Megvan, talán arról szól ez a folytatás, hogy Renton elmondhassa méltán legendássá lett monológja, a „Choose Life” 2.0-s változatát, de várjunk csak, ez sem lehet, mert a T2 legtrehányabbul odavetett jelenete épp az újbóli monologizálás. Az új csaj (fiatal, józan, bolgár és a testéből él) egyenesen felkéri Rentont, hogy avassa be a choose life-ozás mibenlétébe, és Rentonból azon melegében kitör a költészet, és egy ültő helyében elslammeli az új idők új himnuszát. Ennél már a hülyejárású Spud írói ambíciói, a kopaszodó Sick Boy hajfestési szokásai és az örök bajuszkirály Begbie merevedési problémái is eredetibbnek hatnak valamivel.

Ha Begbie-nek nem is, Boyle-nak könnyen megy a merevedés: régi kedves képkimerevítései láttán már bánhatjuk, hogy mégsem Almásy gróf támadt fel. Persze nem kell mindent komolyan venni. Lehet, hogy csak annyi történt, hogy érdemei elismerése végett megdobták Danny Boyle-t 18 millával (USD), csapjon már egy jó kis bulit a régi haveroknak. Ennyit még a mulatós kedvű türkmén elnök sem fizetett Jennifer Lopeznek, hogy a szülinapján énekeljen, és innen nézve a T2 igazi sikersztori: sokkal inkább egy ráncos Renton, mint egy kisimult J-Lo.

- köves -

Az InterCom bemutatója

Tovább vonatozunk

T2: a filmzene

Az eredeti Trainspotting sikeréhez jelentősen hozzájárult a zenéje is: ahogy azt Danny Boyle és segítőtársai széles merítéssel összeválogatták és kreatívan használták, elhelyezték a film szövetében. Még Renton periodikusan változó droghasználatát is képesek voltak jelentésteljesen illusztrálni – így jutottunk el az élettörténetük tükrében némi joggal a heroinnal asszociált Iggy Poptól, Lou Reedtől a bogyóktól teljes partikultúráig és zenékig. S a film nem csak kölcsönzött, adott is: ma már nyilvánvaló, hogy Iggy karrierjét szinte újraindította a Trainspotting – de másik oldalról ez tette stadionokat megtöltő sztárprodukcióvá az Underworld agyas elektronikus tánczenéjét is.

A T2 zeneválasztása precíz párhuzamot mutat a folytatás nem is kicsit nosztalgikus s egyben arra reflektáló alaptónusával: megint megkapjuk a Born Slippyt, de már csak lassú (Slow Slippy) verzióban, és persze jön a Lust For Life kicsit átfazonírozva (ez a Prodigy-remix, meglepő módon, még jó is!). A gyermekkor kötelező modorban prezentált zenéi is rendben vannak (Blondie-val vagy a Clashsel nem is hibázhattak) – az is hangsúlyos, hogy Renton régi szobájában éppen régi Bowie-lemezeit lapozza fel (a rendező gesztusa az eltávozott pop­ikon felé). Érdekes módon a Queen (Radio Ga Ga) vagy Jason Nevins a maga korában is rettenetes Run DMC-remixe már csak azt illusztrálja, hogy a frissebb s az öregebb generációk is néha mennyire rossz helyre nyúlnak vissza, ha valamire mulatni kell.

A zene legizgalmasabb szövetét viszont mai brit, részben helybéli zenekarok szolgáltatják, közöttük is hangsúlyos a három számot is előadó Young Fathers, akik pontosan azt nyújtják, amire városuk (s egyben a film helyszíne), a mai Edinburgh képes: skót bennszülött, libériai és nigériai származású bevándorlók együtt értelmezik át és forgatják fel a poptörténetet. Hiphop, garázspunk, blues, soul és még megannyi hatásból építkező hibrid zenéjük sok pszichedéliával nyakon zúdítva nemcsak önmagában kiváló (DEAD és White Man Are Black Man Too albumaikat csak ajánlani tudjuk), de keresve sem lehet találni jobb illusztrációt az emlékképek aranyfüstjébe burkolt lepusztultság képeihez.

- minek -

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?