Rajzfilm

Csoda Dublinban

Tomm Moore: A tenger dala

  • Kovács Bálint
  • 2015. április 6.

Film

Az Oscarra is jelölt ír rajzfilm kampányol egy kicsit a szomorúságnak.

Persze meséről van szó, tündérmeséről: egy kislányról, aki a vízben fókatündérré változik, bagolyboszorkányról meg mérföldes szakállú mesemondó csodabácsiról. Egy felesége elvesztése óta mogorva apáról, egy szó szerint elanyátlanodott fiúról, a hatévesen is még néma kislány testvérről meg a rejtélyről, ami az anya eltávozását övezi. A gyerekek által felfedezni, a felnőttek által végleg elveszejteni akart, fura holmikat rejtő ládikóról és megmentésre váró, sorra kővé váló tündérekről. Mindez sötétszürkés hangulatával együtt is bájos tud lenni, mert Tomm Moore és William Collins tökéletes arányérzékkel keveri bele a visszafogott humort a zűrösebb ügyekbe is, a kedves gesztusokat, finom gegeket a baljós árnyakba is, szövevényes, izgalmas, hihetetlenül fantáziadús sztorijuk dramaturgiájában fittyet hányva a kopottas hollywoodi sablonoknak.

S ahogyan üdítően egyedi a hang, úgy tűnik kuriózumnak a látvány is. Nemcsak azért, mert minden képkocka olyan, mint egy-egy önmagában is varázslatosan szép akvarell, és nemcsak azért, mert egészen meghökkentő könnyedséggel áll össze egységgé a mesés tengermély meg a valódi, koszos-füstös-forgalmas Dublin csodamentes világa, hanem azért is, mert A tenger dala az elsőtől az utolsó percig, a vászon minden négyzetcentiméterén egész egyszerűen szemet gyönyörködtető. Itt a cuki úgy tud tényleg aranyos lenni, úgy, hogy az obligát kutya és a két kisgyerek mellé még tündéri fókák, fókatündérek és manók is kimondottan gyakran bukkannak fel a vásznon. Még sincsenek csúnya, ijesztő gonoszok és elragadó pozitív hősök – ahogyan a történet is jóval árnyaltabb az ilyesfajta leegyszerűsítéseknél. Senki sem makulátlan, senki sem direkt rosszindulatú, mindenkinek megvan a maga igaza, kimondatott tanulságról sincs szó, mégis, a néző – életkorra való tekintet nélkül – tízpercenként kap valami olyat, amiből már egyért is érdemes rajzfilmet készíteni.

Forgalmazza a Szabolcs Cinema Kft.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.