David Cronenberg: Cosmopolis

Fehér limuzinokkal álmodott

Film

Doktor úr, doktor úr, olyan kiüresedett vagyok! Valahogy így hangzik a szegény kis milliárdos panasza az efféle sóhajokra mostanság fogékony filmrendező, David Cronenberg új filmjében.

Le akarom vágatni a hajamat – ezzel a programadó mondattal indul a film cselekménye, a cselekménnyel együtt pedig Eric Packer egy − az ilyenre mondjuk – átlagos napja. És ha átlagosat mondunk, abból máris következik, hogy ez a nap más lesz, mint a főszereplő milliárdos többi napja, de milyen más!

Don DeLillo 2003-ra öntötte irodalmilag is kívánatos formába Eric Packer egy napját: az írók írójának tartott és előszeretettel istenített szerző Cosmopolis című regényében felmutatta a milliárdokkal könnyű kézzel bűvészkedő, a pénzpiacokat játszótéri homokozónak tekintő milliárdos ifjú zsenik torzképét. Hogy Eric Packer mennyire fölötte áll az utcaszintnek, azt lakásának 48 szobájánál és két liftjénél (az egyik Satie-t játszik, a másik meg egy szúfi rappert) is érzékletesebben demonstrálja az az egykedvűség, melyből az a hír sem zökkentheti ki hősünket, hogy az elnök épp a városban van. Elnök? Milyen elnök? Ha Packer hajat vágatni indul, az amerikai, de semmilyen más elnök konvoja sem állhatja útját. Mégis hogy jönne ahhoz!


Ennek a makulátlanra nyírt, de hajvágásra áhítozó korunk hősének állít emléket David Cronenberg filmje is, és ami azt illeti, nagy volt a reménykedés a keményvonalas cronenbergiánusok körében, hogy A veszélyes vágy szecessziós semmitmondása után a mester végre emberére talál Packerben, e 48 szobás, kétliftes, utcahossznyi limuzinokkal közlekedő, aszimmetrikus prosztatájú, unott milliárdosban, aki a kínai piacoktól és a sokat emlegetett jüantól várja élete rosszabbra fordulását.

Cronenberg nem idegen a gépjárművükkel szenvedélyes viszonyt ápoló élvhajhász hősöktől (lásd Crash – Karambol), és Packer (Robert Pattinson) is egy ilyen autóban végződő lény. Egy liftjeivel, tárgyaival, limuzinjaival, testőreivel összenőtt, emberarcú organizmus – micsoda remek terep egy ember-gép összenövéseket előszeretettel vizsgáló rendezőnek. Pont amilyennek korábban Cronenberget is megismertük. Noha papíron nem robot, sőt példás egészségnek örvendő ember, Packerben láthatóan több az idegen alkatrész, mint az emberi.

Talán a látása gyengült meg ennyire, ki tudja, mindenesetre Cronenberg rendre elvéti e sajátos összenövést, és ahelyett, hogy e gépies emberbe hatolna be, Packer limuzinjának belsejéig jut csak. Válogatott bőrüléseknek, piacmonitorozó high-tech kütyüknek, Packer udvartartásának és felettébb papírízű monológoknak ad otthont e fejedelmi jármű, a film egyetlen életszerű szereplője. Persze lehet azt mondani, hogy ami nekünk, földi halandóknak szolgalelkű szöveghűségnek tűnik, az alkotói oldalról nem más, mint magas művészet, szándékosan alkalmazott elidegenítő hatás. Ha így van, Cronenberg utolérhetetlen magasságokba jutott: családtagjain és alkotótársain kívül alighanem szinte mindenki mást sikerült elidegenítenie legújabb filmjétől. A magányos milliárdos mellett egy kalap alatt a magányos művész alakját is sikerült megalkotnia.

Egymást érik a vásznon az excentrikus karakterek: az egyik patkányokkal hadonászik, a másik tortát dobál, a harmadik Packer prosztatáját tapogatja, a negyedik meg az ötödik előtt jön – micsoda káosz, micsoda művészet! Az utókor tán majd felfedezi a mű zsenialitását; ám mai tudásunk és a jüan jelen állása szerint az a szomorú hírünk, hogy David Cronenberg vadonatúj, egyenesen Cannes-ból érkezett filmje kis híján nézhetetlen.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.