„Ja, ez csak a prostikat, a drogosokat és a buzikat érinti”

Film

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke tegnap kiosztotta a LUX Filmdíjat. Az EP-képviselők szívét egy lappföldi rénszarvaspásztorlány története dobogtatta meg leginkább: nyert a Számi vér, versenyben volt még a Bulgáriában dolgozó német munkásokról szóló Western, és a franciák Oscar-jelöltje, a kilencvenes évek francia AIDS-aktivistáiról szóló 120 dobbanás percenként (120 battements par minute).

Robin Campillo hamarosan nálunk is látható, cannes-i győztes filmjének szereplőjével, Antoine Reinartz-cal váltottunk szót a strasbourgi díjátadón.

magyarnarancs.hu: François Mitterrand elnöksége egybeesik az AIDS legelső korszakával…

Antoine Reinartz: Mitterrand nem értett az egészből semmit. Egyszerűen nem tartotta lehetségesnek egy újabb járvány európai elterjedését. Pedig akkor, amikor a 120 dobbanás percenként játszódik, a kilencvenes évek elején, Franciaországban jóval többen haltak meg AIDS-ben, mint Németországban vagy Angliában.

magyarnarancs.hu: Miért?

AR: Mert eleinte még hirdetni sem lehetett az óvszereket. Képzeld csak el azt a helyzetet, hogy míg az AIDS-kutatásban az élen jártunk, Mitterrand jó, ha háromszor tett említést az AIDS-ről 14 évnyi elnöksége alatt.

Antoine Reinartz

Antoine Reinartz

Fotó: Köves Gábor

magyarnarancs.hu: A homofóbiának is szerepe volt a francia kormány hozzáállásában?

AR: Részben igen. A politikusok úgy voltak vele, hogy ja, ez csak a prostikat, a drogosokat és a buzikat érinti. Így mondták. Magasról tettek az AIDS-re. A helyzet csak azután változott, hogy kiderült, francia betegek HIV-vírussal fertőzött vért kaptak, és bár a hivatalban lévő miniszterek tudtak róla, nem tettek semmit, nem gondolták, hogy ebbe emberek halhatnak bele. Akkor eszmélt csak rá a közvélemény, hogy mivel is állunk szemben, amikor olyanok is megkapták a betegséget, akik az ő szemükben „ártatlanoknak” számítottak, tehát nem drogosok, prostituáltak vagy melegek voltak.

magyarnarancs.hu: Az, hogy hírességek is az AIDS áldozatai között voltak, segítette a figyelemfelhívást?

AR: Ha lehetett volna tudni, hogy az AIDS okozta a halálukat, akkor igen, de nem lehetett. Thierry Le Luron-ról senki sem tudta, hogy AIDS-ben halt meg, Freddy Mercuryról sem lehetett tudni, csak a legvégén, hogy HIV-fertőzött. Senki sem merte bevallani, mindenki attól félt, és joggal félt tőle, hogy a társadalom kirekeszti.

magyarnarancs.hu: Az AIDS első korszakában, amikor még sehol nem voltak a ma ismert gyógymódok, mit jelentett betegnek lenni Franciaországban?

AR: Azt jelentette, hogy a betegség jelentkezésének pillanatától meg voltak számlálva a napjaid.   Néhány hónapod, jó esetben 1-2 éved lehetett hátra. Ma, ha hozzájutsz a megfelelő kezeléshez, egészen más a helyzet. Philippe Mangeot, a film társírója valamikor 85–86 táján kapott HIV-fertőzést; most is jól van, Franciaország legelitebb iskolájában, az l’École normale supérieure-ben tanít.

magyarnarancs.hu: Ha egy színész AIDS-es és ebből nem csinál titkot, az mennyiben érintheti a filmes munkáját? A nagy költségvetésű filmek nagy biztosítótársaságokkal dolgoznak együtt – hagynának egy AIDS-es színészt szerepelni?

AR: A mi filmünknél ez nem lehetett volna akadály, mindenki nagyon elkötelezett volt, ám máskülönben, ha teheted, jobb, ha eltitkolod. Ez minden más betegségre is igaz.

magyarnarancs.hu: Szóval, ha AIDS-e van valakinek, nem játszhatna egy nagyobb filmben?

AR: Nem hiszem, hogy vállalnák a kockázatot. Csak nagyon kevés ember merné elmondani, hogy fertőzött.

magyarnarancs.hu: Ma milyen mértékű a homofóbia Franciaországban?

AR: Nem olyan régen kétmillióan mentek ki az utcára a melegházasság ellen tüntetni a La Manif Pour Tous megmozdulásokon. Itt tartunk. Meg ott, hogy a szélsőjobb ismét elővette az abortusz megkérdőjelezését.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.