Megütöttem a főnyereményt! – John Maloof gyűjtő, filmes

Film

Vivian Maier dadaként élte le az életét, senki, ő maga sem sejtette, hogy akkora fotóművész, amekkorát csak ritkán lát a világ. Hátrahagyott örökségét egy szerencsés bolhapiaci tranzakciónak köszönhetően ismerte meg az utókor. A vásárló John Maloof volt - ma ő a világ legnagyobb Vivian Maier-kollekció tulajdonosa és a Vivian Maier nyomában című film készítője. Chicagóban értük el telefonon.

Magyar Narancs: Ön birtokolja Vivian Maier teljes életművét az utolsó negatívig?

John Maloof: Nem egészen, de az életmű 90 százalékát magaménak mondhatom. A fényképezőgépe például hiányzik a kollekciómból.

false

MN: A maradék 10 százalék egy másik szerencsés bolhapiacozó kezében van?

JM: Igen, a maradék majdnem 10 százalék szintén egyetlen ember tulajdona. Még egyvalakiről tudok, de ő csak igen csekély mennyiséggel rendelkezik.

MN: 380 dollárért megszerezni a világ - akkor még ismeretlen - legnagyobb utcai fotográfusának majdnem a teljes életművét... Mi ez, ha nem az évszázad bolhapiaci üzlete!

JM: Jól hangzik, hogy 380 dollárt fizettem az egészért, de pontosítanám a legendát: csak az első doboz negatív került ennyibe, a többit külön kellett felhajtanom. Az összes, bolhapiacon elárverezett doboz körülbelül 100 ezer dolláromba van, és akkor a projektbe beleölt rengeteg időt és energiát nem is említettem. Szkennelni, katalogizálni, nyomozni a művész kiléte után - ez mind idő- és pénzigényes elfoglaltság volt.

false

MN: Azért így sem járt rosszul.

JM: Jó darabig nem is tudtam, milyen kincseken ülök. Bolhapiacozó családban nőttem fel, adtunk-vettünk világéletünkben. Soha semmit nem vásároltam rendes boltban, még a ruháim nagy része is a piacról származott. A bolhapiacozás művészetéről szinte mindent, a fotóművészetről szinte semmit se tudtam. Szükségem volt néhány fotóra egy könyv illusztrálásához, ezért vettem meg a doboznyi negatívot, de mint könyvillusztráció használhatatlannak bizonyultak. Bevágtam a dobozt a gardróbba, ott porosodott elfeledve hónapokon át. Amikor tüzetesebben is megszemléltem a képeket, rájöttem, hogy ezek nem hétköznapi hobbifotók. Egy fotós alighanem rögtön kiszúrja, hogy mesterművek, de én csak annyit láttam a fény felé tartott negatívokból, abból a 30 ezerből, amit a doboz tartalmazott, hogy jó képek. Elkezdtem felrakosgatni a beszkennelt képeket a netre és a fogadtatás több mint pozitív volt. A kérdésekre azonban, hogy ki az alkotó, én sem tudtam a választ. Elkezdtem hát kutakodni. Csak később derült ki, hogy megütöttem a főnyereményt.

false

MN: Felkereste a The Museum of Modern Artot (MoMA), hogy támogassák, de rendesen elhajtották. Olyan ez, mint amikor a kezdő Beatlest elhajtja a lemezkiadó...

JM: Érteni vélem, miért hajtottak el. Egy pénztelen fickó, aki beesik az utcáról egy csomó, ismeretlentől származó fotóval. Nem tudhatták, mire mondanak nemet. Lehet, hogy jobban járnak, ha egy kicsit utánanéznek a dolognak, de nem néztek utána.

MN: Minden fotósnak van egy emblematikus felvétele: Robert Capának A milicista halála, Brassa•nak Bijou, az idős prostituált a Bar de la Lune-ban, és így tovább. Vivian Maiernek melyik kép a védjegye?

JM: Talán még korai lenne egyre rábökni, hogy na, ez az. Idő kell, hogy az utókor befogadja Vivian Maier művészetét, és kijelölje azt a bizonyos képet, ami Capánál például A milicista lett.

MN: Jó, akkor hagyjuk az utókort! Mik az ön kedvencei?

JM: Nagy kedvencem a Child playing with a tire on the sidewalk (Autógumival játszó gyerek a járdán - a szerk.). New Yorkban, a keleti 108. utcán készült 1959-ben. Rendkívül mozgalmas kép, utcai járókelőkkel, sok kis történettel.

MN: A mindenkit foglalkoztató kérdés a dokumentumfilmben is nyitva marad: miért nem hozta nyilvánosságra a képeit a világéletében dadaként dolgozó fotós? Mi az ön teóriája?

JM: Szegényes kapcsolati háló, magányos természet, érzékenység a kritikára - ezek mind szerepet játszhattak. Tett néhány félénk kísérletet, de ezek mind hamvában holt próbálkozásoknak bizonyultak. Tudjuk, hogy akarta a nyilvánosságot, de talán nem eléggé.

false

MN: Dadának viszont elég kitartó volt. Szakmailag jó gyerekcsősz volt?

JM: A ma már rég felnőtt gyerekek visszaemlékezései szerint odaadó dada volt, ha nem is egy szabványos jelenség. Volt valami furcsa a természetében. Akadt egy-két durvább történet is, de a többség véleménye pozitív volt.

MN: Milyen durvaságok voltak?

JM: Nem tartozik a dadaszakma legszebb lapjaira, de anno a legjobb háztartásban is megesett, hogy a gyereket pedagógiai célzattal a sötét alagsorba zárták. Ma joggal rémüldözünk ezen, de az ötvenes években minden másképp volt, senki sem ráncolta a homlokát emiatt.

MN: A népszerű nannyből élete végére magányos, padon élő, hajléktalan öreg lett. Mi történt?

JM: Nem talált munkát dadaként.

MN: Mennyibe kerül ma egy Vivian Maier-fotó?

JM: Üzlettel nem foglalkozom. Forduljon a Howard Greenberg Galériához!

 

Kritikánkat lásd itt: Aki nem él igazán

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.