Kafaq: Új sorozat: Kafaq nótájára

  • 2000. november 9.

Film

"Kafaq nótájára", ad notam Kafka - ezt mondja a megyeszékhelyen lakó unokaöcsém, szép nagy város, "de inkább egy nagy falu" mondom neki, "Budapest is az". Hát innen így mesélem tovább, ahogy ő mondja, mondja csak, mondja, hogy: "Nem tudom, álmodtam, telefonáltunk, mondom, nem tudom, de amióta tudok róla, hogy Kafkával foglalkozol, fordítod például annak a parasztnak és a kétes vándornak az egyezkedését az országúton, micsoda abszurdum, tényleg, vagy ahogy a féltékenységről szóló drámát nézi a házaspár a színházban, aztán ahogy az erkélykorlátra könyökölnek, kiderül, hogy a korlát valójában egy cingár ember, a feleség Emil nevű imádója, és a férj is Emil, és a legalpáribb jelenet következik, ezt fordítod, ugye..." Egy pillanatra közbevágok, Olvasóm: milyen jó is olykor akár egy rémtörténet, már amit barátságosan mesél megyeszékhelyi unokaöcsém, jó, mert kizökkent a magunk (kafkai?) gondolatvilágából. Mert hiszen kéféleképp van minden, így lehet nézni! Már csak ennyim és ennyim van, vagy még mindig van ennyim és ennyim. És mulatságos, majdnem kafkai rémálom, hogy még megyeszékhelyi unokaöcsém se érti, amit pedig már négy éve, mindenképp három éve, két és fél éve csak mondok és mondok: hogy ezt hogyan képzelik? Fordítom itt a... és nem csak én, és jó, hát a Kafka ezúttal, kivételesen itt, még csak meg van fizetve valahogy, de akkor is: 4300%-os emelkedések vannak, ami 10 forint volt, ma 430, és persze hogy ez csak négyszázhúsz forint különbség, azt mondja valaki, mi az a rongy 420 forint, na épp ez az, ide jutottunk, de: a 60 filléres, jó, 2,40-es újság helyett a 79 forint, a 89 forint, az 1 forintos pogácsa helyett a 70 forint, és, mondom megyeszékhelyi unokaöcsémnek, akik maguk sütnek, odahaza, háznál, jó, te ezt nem érzékeled, a Panni otthon süti a kenyeret, de a pogácsa! Ezt mondom neki. A C csarnokban eleve 60 forint volt, egy pogácsa! A B csarnokban 50. Ez 55, amaz 70 forintra ment föl, mondom. És a bor. Azt mondja a kis hölgy az emeleti karzaton: mondtam a főnökömnek, ha nem emeli fel 20-ról legalább 30-ra decijét, én fel se jövök. Föl se megy árulni. Ti magatok termelitek a bort, mondom megyeszékhelyi unokaöcsémnek, de ti is megéreztek nyilván bizonyos változásokat, nem? Az ember nagyon megérzi ezeket, városon főleg, teszem hozzá, bár ez utóbbit máris visszaszívnám.
"Kafaq nótájára", ad notam Kafka - ezt mondja a megyeszékhelyen lakó unokaöcsém, szép nagy város, "de inkább egy nagy falu" mondom neki, "Budapest is az". Hát innen így mesélem tovább, ahogy ő mondja, mondja csak, mondja, hogy: "Nem tudom, álmodtam, telefonáltunk, mondom, nem tudom, de amióta tudok róla, hogy Kafkával foglalkozol, fordítod például annak a parasztnak és a kétes vándornak az egyezkedését az országúton, micsoda abszurdum, tényleg, vagy ahogy a féltékenységről szóló drámát nézi a házaspár a színházban, aztán ahogy az erkélykorlátra könyökölnek, kiderül, hogy a korlát valójában egy cingár ember, a feleség Emil nevű imádója, és a férj is Emil, és a legalpáribb jelenet következik, ezt fordítod, ugye..." Egy pillanatra közbevágok, Olvasóm: milyen jó is olykor akár egy rémtörténet, már amit barátságosan mesél megyeszékhelyi unokaöcsém, jó, mert kizökkent a magunk (kafkai?) gondolatvilágából. Mert hiszen kéféleképp van minden, így lehet nézni! Már csak ennyim és ennyim van, vagy még mindig van ennyim és ennyim. És mulatságos, majdnem kafkai rémálom, hogy még megyeszékhelyi unokaöcsém se érti, amit pedig már négy éve, mindenképp három éve, két és fél éve csak mondok és mondok: hogy ezt hogyan képzelik? Fordítom itt a... és nem csak én, és jó, hát a Kafka ezúttal, kivételesen itt, még csak meg van fizetve valahogy, de akkor is: 4300%-os emelkedések vannak, ami 10 forint volt, ma 430, és persze hogy ez csak négyszázhúsz forint különbség, azt mondja valaki, mi az a rongy 420 forint, na épp ez az, ide jutottunk, de: a 60 filléres, jó, 2,40-es újság helyett a 79 forint, a 89 forint, az 1 forintos pogácsa helyett a 70 forint, és, mondom megyeszékhelyi unokaöcsémnek, akik maguk sütnek, odahaza, háznál, jó, te ezt nem érzékeled, a Panni otthon süti a kenyeret, de a pogácsa! Ezt mondom neki. A C csarnokban eleve 60 forint volt, egy pogácsa! A B csarnokban 50. Ez 55, amaz 70 forintra ment föl, mondom. És a bor. Azt mondja a kis hölgy az emeleti karzaton: mondtam a főnökömnek, ha nem emeli fel 20-ról legalább 30-ra decijét, én fel se jövök. Föl se megy árulni. Ti magatok termelitek a bort, mondom megyeszékhelyi unokaöcsémnek, de ti is megéreztek nyilván bizonyos változásokat, nem? Az ember nagyon megérzi ezeket, városon főleg, teszem hozzá, bár ez utóbbit máris visszaszívnám.

H

"Na, szóval a Pannival történt a minap", mondja megyeszékhelyi unokaöcsém, azért hangsúlyozom ezt ennyire, hogy besulykolja, senki rá ne ismerjen a tényleges szereplőre, aki így nótázik itt nekem, de hát joggal, az ember nagyon megérez dolgokat aztán, "áll a Panni a kapu előtt, tele csomaggal, a Józsit várta, na mondod, épp a szőlőbe mentek volna ki, tudod, a Józsival együtt van a pincénk, minden, mentek volna ki, hát egyszerre mint egy fúria, nekitámad a Panninak, se szó, se beszéd, átrohan a túloldalról és nekitámad a G.-né, mondja, hogy azt mondja: maga nekem hajigálja ki a szilvamagot az ablakom alá, ne dobálja a csikket satöbbi. Míg fiatalasszony volt, ez csak elment valahogy, mondja a G.-né, de hogy most is tiszta kosz a járda az ablakom előtt, vagy beleköpi a muskátlis ládámba a csikket, így a G.-né. Már akkor ugye tudod, hogy a Panni az utolsók közt lenne, az egész neveltetésével, minden, hogy így az ablakon köpködjön, és nagyon jól tudja, hogy ezt az úgynevezett Cilka tette, két emelettel följebbről, akihez - halála előtt most - a G.-né sokat járt, na, rövid leszek, a Cilka már csak ilyen volt, ilyen gyűlölködő, de a G.-nének se kellett sok. A Panni meg jön haza, sír a dühtől, elrontotta neki a G.-né az egész hétvégéjét, hiába vigasztalom, ez nekem szólt valójában, a G.-né részéről, mert úgy költözött ide a G.-né, még a háború után, hogy akik befogadták, a bútoraikat kitette épp az ablak elé, ő tett ki bútorokat az esőbe, a G.-né csak ne szóljon egy szót se, nem akarom elmondani, milyen nevekkel illettük, de főleg, hogy el tudjuk képzelni, a bizonyos Cilka milyen nevekkel illetett minket, és a Panni majd elmondja neked is - én már elmondom mindenkinek, azt mondja a Panni -, hogy volt ez a dolog, ahogyan a Panni nagynénjét felvállaltuk gondozásra, te, ahogy te mondod, hogy az árak így mennek föl, de a honoráriumaid 50%-kal se, hát így verhettünk volna rá mi is", fejezi be egyelőre megyeszékhelyi unokaöcsém, pedig ott a panel nem is olyan drága, láttam, egy lakás mégis nagy érték és irigység tárgya, nem is folytatom, még ennyit: "máig fizethetnénk mindent, kórházat, dilit, ez egy ilyen megegyezés volt", mondja fás karalábé stílusú, de nagyon kedves megyeszékhelyi unokaöcsém, "máig nyöghetnénk, mi nem tehetünk róla, hogy így lett, és azt a meghurcolást, amiben a Panninak része volt, én nem tudom, hát eleve meg is örökölhette volna a nagynénjétől azt a hátrafelé néző lakást, mindegy már, így volt, így volt, G.-né nem beszélhetne, de föl van vadítva, meg hát nem nehéz őt..."

H

Hát azt hiszi az ember, mesélem itthon a feleségemnek, azt hiszi, hogy ha meghallgatja a Panni meg a G.-né történetét, elfeledkezhet a maga bajáról, hogy a honoráriumok, jó, én nem bánom, legyen ingyenbe, majdnem ingyenbe van így is, az embernek a saját könyve, hogy "Nyugaton" sincs ez nagyon másként, fenét nincs, de mindegy, hanem a fordítás, az üzlet volna, azt a kiadóknak nem lenne muszáj, még annyira se, ha nem látnának üzletet benne, és ez egy tiszta kivétel a Kafkával, hogy ez rendesen megy, de ez is csak az itthoni nyomorult viszonyokhoz képest rendes pénz - na, az ember azt hiszi, megfeledkezhet, de akkor a megyeszékhelyi unokaöccsének a története is ezt hozza vissza. Tiszta szerencse, hogy a Panni ilyen zaftosakat gondolt és mondott, azt gondolta: ha még egyszer ezekkel jön nekem a G.-né, megmondom neki, ilyen lesz a szája annak, aki a Cilkánál mereszti a seggét, így fogom mondani, mereszti a seggét. Vagy a seggét mereszti. Na, már nem, de talán aki az egész mögött van, az majd a G.-nét szervezi be most magának. Szerencse, mondja a Panni, az E., a Micka és a J., keresztnevek, már átlát rajta, azon az illetőn, aki most a G.-nét szervezi majd be; lovalom magam az egészbe, nevetünk a feleségemmel, hagyjuk a honoráriumokat, na, ma van a megismerkedésünk 37. évfordulója, szép idő, te, mondom neki, mondok neked valamit, amit sose felejtesz el, és mondom a 4300-4700%-ot, meg a honoráriumomat, de kedvesebbnek ígérkezik, ha a Panni történetére térek át, és hogy azt tervezi a Panni, azt fogja mondani a G.-nének, a pesti rokonaim a Lánchídnál laknak, ott is meg van oldva, hogy a Lánchidat az Alagútba betolják, hát tolja be maga is ablaka mögé a járdát!

Figyelmébe ajánljuk