"Míg az ember feldobja a talpát" - Woody Allen rendező

szerző
Kriston László
publikálva
2008/47. (11. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A héten mutatják be a pesti mozik New York entellektüel ikonjának legutóbbi európai barangolásairól szerzett erotikus és könnyed filmművét, a Vicky Cristina Barcelonát. A hamarosan 73. születésnapját ünneplő maestro a San Sebastián-i Filmfesztiválon mesélt új munkájáról. Kriston László

Magyar Narancs: Miért pont Barcelona?

 

Woody Allen: Ez egy mediterrán jellegű, romantikus sztori, éppúgy lehetne Vicky Cristina Párizs vagy Vicky Cristina Velence is.

MN: És miért nem lett?

WA: Mert a spanyolok ajánlották a pénzt, a stábot - ehhez járt a helyszín. A forgatás roppant kellemes élmény volt, akárcsak Londonban forgatni a Match Pointot. Szívesen forgatok én európai városokban, nagyon örülök, ha meghívnak. Azóta persze befejeztem egy filmet Amerikában: újra New Yorkban forgatni, nos, az sem semmi.

MN: Művészi értelemben többet engedhet meg magának Európában?

WA: Nem. De az átlagnézők Európában sokkal elfogadóbbak és nyitottabbak a rendező személye és szabadsága iránt. Az Egyesült Államokban a nézők arra használják a mozit, hogy elmeneküljenek a valóságtól. Néha úgy érzem, Európában jobban megértik a műveimet. Ennek a filmnek az volt a mozgatórugója, hogy Scarlett Johansson figurája egy fiatal nő, aki azért jön Európába, mert osztja azt az amerikaiakban élő klisét, miszerint Európa kevésbé elnyomó, jóval szabadosabb hely. Meg hogy mindig is az volt. Mert avantgárdos, és az egész közeg művészettel van átitatva. Hogy ez igaz-e, nem tudnám megmondani. De tény, hogy e hit alól én magam sem vagyok kivétel. Európai kultúrán nőttem fel, rajongtam az európai művészfilmesekért. Scarlett figurája ilyen értelemben egy kicsit engem tükröz.

MN: Megfiatalítja, ha fiatalokról forgat?

WA: Egy cseppet sem leszek tőle kevésbé öreg és nyavalygós. Az összes filmemet ugyanolyan állapotban készítem.

MN: Mi mozgatja a világot: a pénz vagy a szex?

WA: Egyik nélkül sem tudnám elképzelni az életet.

MN: Európai helyszínű és büdzséjű filmjei azt jelentik, hogy nehezére esik finanszírozókat találnia a filmterveihez Amerikában?

WA: Az amerikai befektetők remekül megfinanszíroznák a filmjeimet, ha engedném, hogy beleszólást kapjanak a projektbe. Merthogy arrafelé a pénz ezzel a feltétellel jár. Főleg a stúdiók fejesei akarnak beleokoskodni a dolgaimba. Csupa olyan alak, akinek fogalma sincs a filmkészítésről. Az a céljuk, hogy a lehető legtöbb dollárt termeljék a legkisebb kockázattal.

MN: Mi lesz a következő állomása?

WA: Régi tervem, hogy meleg férfiak életéről forgassak. Évek óta töprengek rajta. Meg aztán szívesen forgatnék újra Párizsban. Szeretnék Olaszországban és Spanyolországban dolgozni ismét. A családom felől mindig nagy a nyomás rajtam, hogy valami szép helyre menjünk filmezni. Ez erősen befolyásoló tényező a helyszínválasztásban. A feleségem és a gyerekeim szeretnének Madridban, San Sebastiánban, Rómában vagy Velencében tölteni néhány hónapot. Mire az év végéhez érünk, el kell döntenem, hová helyezem a következő filmem történetét.

MN: Egy spanyol újságíró mondta, hogy Oviedóban, ahol a film egyes jeleneteit felvették, szobrot állítottak önnek, s ez a város leglátogatottabb látványossága.

WA: Galambok vagy emberek által?! Teljesen megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy a város szobrot állít nekem. Valahol azt nyilatkoztam, hogy Oviedo milyen nyugis hely, igazi menedék, ahova az ember elmenekülhet, és elzárhatja magát a világ elől, s ahonnan nem megy el könnyű szívvel. A helyiek ettől teljesen odavoltak. Olyannyira, talán túlságosan is elragadtatták magukat evvel a szoborral. Bár...

MN: Hogyan dolgozza fel a bukásait, ha a közönség nem vevő egy-egy mozijára?

WA: Némelyik filmemre rákattan a publikum, némelyikre viszont a kutya sem kíváncsi. Minden filmemen éppolyan keményen dolgozom. Fogalmam sincs, az adott esetben miért jött be nekik annyira az egyik film, míg a többi meg nem! Mindig ugyanúgy végzem a dolgom, és azoknál a munkáimnál sem tettem semmit másként, amelyeket rühelltek. Rengeteg évet töltöttem azzal a filmiparban, hogy a megfelelő embereket szerződtettem a megfelelő feladatra. Arra bátorítom őket, hogy a lehető legszabadabban dolgozzanak. Én mindössze annyit teszek, hogy csinosnak mutatom őket a vásznon. Nézze, a filmjeim sokkal inkább a puszta véletlen szüleményei, mint ahogy azt a nézők és a kritikusok gondolnák. A szereposztás például attól függ, ki ér rá éppen. Vagy hajlandó-e bagóért dolgozni nekem - ebben aztán nagy nálam a demokrácia, mindenki egyenlő mértékben kap keveset.

MN: Negyven esztendeje évi egy film az adagja. Mi tartja vissza attól, hogy nyugdíjba vonuljon?

WA: Nem tudom, a filmkészítésen kívül mi mást csinálhatnék. Inkább gubbasszak az ablakban vagy céltalanul rójam az utcákat? Dolgozom, mint mindenki más. Terápiás céllal temetem bele magam a filmjeim világába, hogy eltereljem a figyelmem a szorongásaimról. Egy-egy film végeztével hazatérek vasárnap, ücsörgök egy pár napig. És ez így megy, míg az ember feldobja a talpát. Akkor már nem rendez többet.

Kritikánk a filmről a 53. oldalon.

szerző
Kriston László
publikálva
2008/47. (11. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Holland orvosok
A menekült gyerekek gyógyításáról
Nemzetépítés az iskolában
Ukrán–magyar oktatási vita
Versenysport vs. adófizetők
A hobbiúszók kiszorítása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...