A könnyűzenei színtéren az utóbbi évek egyik legnagyobb hazai sikertörténete egyértelműen az érdi Bakery stúdióé, amely egy házi felvételek készítésére szánt helyiségből lett ismert lemezstúdió, ahol egyaránt készülnek popprodukciók (például a Zanzibar vagy a No Thanx anyagai), illetve külföldi mércével mérve is kiváló hangzású rockfelvételek (egyebek közt az Isten Háta Mögött, a Blind Myself vagy a Subscribe utóbbi lemezei). Varga Zoltánnal, a stúdió tulajdonosával és producer-hangmérnökével az egykor pár négyzetméteres teremből ma már komoly komplexummá épült Bakeryben beszélgettünk, miközben a háttérben a Subscribe két gitárosa épp az MTV Icon-os fellépésükre készült egy Edda-dallal.
*
Magyar Narancs: Zenészként indultál, hogyan lett belőled hangmérnök?
Varga Zoltán: A Kőbányai Zenei Stúdióba jártam gitár szakra, és ott jöttem rá, hogy nem annyira érdekel a színpad, ugyanakkor mindig is foglalkoztatott, hogy maradandó dolgokat csináljak. Volt egy zenekarom annak idején, az Inner Smile, amivel felvételt akartunk készíteni, és ezt végül én csináltam. Ez 2000-ben tök jónak minősült mint házi felvétel, holott egy mai szemmel nevetségesnek tűnő, 16 sávos hard disc recorderrel készült. Ez indította el az egészet, utána kezdtem felépíteni a dolgokat.
MN: Melyik volt az első nagylemez, ami nálad készült?
VZ: A D-Sound zenekar A hold túlsó felén című lemeze volt, amit a Periferic Records adott ki, és tök jól sikerült. Akkor még egy szobastúdióm volt, a padlásszobában kevertünk. Mai füllel nem annyira rossz az az anyag: csináltam utána rosszabbakat. Annál a lemeznél határozott koncepció volt arra, hogy mit kell kihozni a dalokból, és ez nagyon fontos a felvételkészítésnél.
MN: Tehát lényeges, hogy a zenekarnak legyen koncepciója?
VZ: Igen, de ezt hozhatja a producer is. Fontos elmondani, hogy hivatalosan a producer és a hangmérnök két külön pozíció, még akkor is, ha Magyarországon a kettő összemosódott a kilencvenes években a magánstúdiók megjelenésével. Annak idejéncsak úgy születhetett lemez, hogy ki volt rendelve egy zenei rendező (vagyis producer), aki figyelt arra, hogy ne legyenek hamis hangok, ne legyen rossz hangszerelés, beleszólt a felvételbe, a zenekarok pedig hallgattak rá, különben nem jelenhetett meg a lemezük. Nálunk ez kábé 20 éve szinte teljesen megszűnt, jöttek a magánstúdiók, hirtelen mindenki önjelölt hangmérnök lett, az akkori csúcstechnikát viszont általában nem tudták a magánemberek megvenni, ennek köszönhetően pedig esett a színvonal.
MN: Külföldön a mai napig elválasztják a két pozíciót, nem?
VZ: Igen. Olyan sosincs, hogy csak hangmérnöke volt az adott anyagnak. Valakinek mindig vállalnia kell a felelősséget, úgyhogy legrosszabb esetben az van a borítóra írva, hogy a zenekar volt a producere az anyagnak, és akkor nem a hangmérnököt kell szidni.
MN: Te elsősorban zenei rendezőnek tartod magad?
VZ: Elsősorban zenész vagyok, nem colstokkal ülök a keverőpultnál, és nem milliméterre tolom a fadereket, hanem érzésre, ahogy a zene megkívánja. A csak technokrata megközelítés nagyon rossz hozzáállás, hiszen zenét kell keverni, nem felvett adatot. Másodsorban maguk a zenekarok tettek zenei rendezővé,hiszenmár a korai munkáimnál is hamar szót tudtam érteni a legtöbbjükkel, meghallgatták a javaslataimat.
MN: De egy lemezfelvételnél a hangmérnöki feladatokat is ellátod, ugye?
VZ: Igen, de ez a Bakeryben dolgozó másik két társamra, Bodnár Péterre és Horváth Attilára is igaz; ez a szakma errefelé tart, egyrészt a költséghatékonyság nagyon fontos, másrészt a berendezések is sokkal felhasználóbarátabbak, mint régen. A társaim is praktizáló zenészek, van rálátásuk a magyar zenei mezőnyre, úgyhogy az ő funkciójuk sem az, hogy mellettem tekergetik a potmétereket. De nagyon fontos, hogy ha van egy projekt, amit én csinálok, akkor annak az éneklése mindenképp az én kezem alatt fusson, mert én azt tartom talán a legfontosabb dolognak egy felvételkor. Egy dal ideális esetben - és most a fontossági sorrendben mondom - akkor jó, ha jó a szövege, ahhoz van egy jó dallam, és jó a hangszerelése. Ennek ellenére ezt sokszor nem veszik figyelembe a zenekarok: néha nincsenek is készen az énekdallamok a felvétel előtt. Ilyenkor, ha én vagyok a zenei rendezője egy adott anyagnak, általában közösen írjuk meg az énektémákat, mert innentől kezdve az én felelősségem is, hogy milyen lesz a lemez.
MN: Dalszerzőként is közreműködsz a legkülönbözőbb előadók anyagain, ez hogy indult?
VZ: A nálunk készült hármas Zanzibar-lemezen lett egy dalom, Az igazi nevem, mert pont kellett még egy a lemezre. Onnantól kezdve már lehetett tudni, hogy alkalmas vagyok dalszerzésre, ha az utolsó pillanatban kell dolgozni. Ígykerülhettek aztán dalaim például a No Thanx, Feke Pál vagy Kovácsovics Fruzsina anyagaira is, illetve közösdalok a Road, illetve a Cadaveres lemezeire.
MN: Ilyenkor hogy néz ki a dalírási folyamat?
VZ: Mindig az adott zenekart figyelembe véve történik: mi kell az adott produkciónak, mi a célja. A musicalénekes Feke Palinak nyilván monumentális, nagy ívű dallamvezetés kell, Kovácsovics Fruzsinának pedig valami dúrakkordos, akusztikus gitáros, laza, vidám hangulatú téma. Vannak dalaim a fiókban is, hiszen eredendően zenész vagyok, úgyhogy amikor van némi szabad időm, kigurul egy-két dal. Azt nagyon fontos megjegyezni, hogy nálam általában egy dal előszördallamra és akkordokraíródik, és onnantól kezdve lehet ilyen vagy olyan irányba elvinni. Ezeket a fiókban lévő dalokat csak hangszerelésileg kell átpofozni. Konkrétan volt olyan, hogy a No Thanxnek szánt dal végül Feke Pali lemezére került: elvileg semmi közük nincs egymáshoz, de hangszerelési fogásokkal át lehet ültetni.
MN: A Bakery hírnevéhez az tette hozzá a legtöbbet, hogy visszahoztad a zenei rendező szerepét?
VZ: Nem gondolom, hogy én hoztam volna vissza, viszont az biztos, hogy azok az anyagok tették a Bakeryt népszerűvé, amin zenei rendezőként is közreműködtem vagy közreműködtünk. Ha demószintű nagylemezeket csinálnék, akkor pusztán a felhalmozott technika miatt nem jönnének ide zenekarok.
MN: De kell a komoly technikai háttér is.
VZ: Igen. Amikor a Biohazard ittjárt Magyarországon, Evan Seinfeld is felénekelt egy dalt a következő The Spyderz-albumra, ahol pont az volt a koncepció, hogyturné közben, különböző országokban dolgozhasson. Minden általa kért berendezés alapból megvolt, és nagyon elégedett volt a végeredménnyel.
MN: Azt szeretnéd, hogy a Bakery európai szinten is sikeres stúdió legyen?
VZ: Melyik magyar stúdió ne örülne ennek? Ha belegondolsz, olyan lehet egy francia zenekarnak Magyarországra jönni, mintha egy magyar zenekar Bulgáriában venné fel a lemezét. Az, hogy a myspace playerünk alapján idejön egy zenekar Nyugatról, mindenképpen nagyon nagy dolog és elismerés; persze ehhez az is kell, hogy lényegesen olcsóbbak is legyünk, meg tudjuk oldani a szállást és így tovább. Ha csak keverésről, masteringről van szó, a technológia már ott tart, hogy online tudjuk küldözgetni a dolgokat, úgyhogy ez sem akadály. Keresett már meg minket thaiföldi black metal zenekar, portugál folk metal és orosz death metal csapat is.
MN: Többen mondják, hogy a Bakerynek jellegzetes hangzása van.
VZ: Remélem, ez nem negatívum! Ha beteszünk egy Colin Richardson-felvételt, legyen az Machine Head, Cradle Of Filth vagy Fear Factory, akkor az Colin Richardson-osan szól. Terry Date felvételeinél ugyanígy megvan ez a jelenség.
MN: Melyik a kedvenc saját készítésű lemezed?
VZ: Momentánszakmailag fontosnak tartom az Isten Háta Mögött Kényelmetlen Lemezét, mert egészen különleges módon készült. Egyben van feljátszva, egy légtérben voltak az erősítők, a dob mikrofonjaiba beleszólt a gitár, tehát nagyon precízen át kellett gondolnunk, hogy mit akarunk felvenni, és ehhez hogy kell bemikrofonozni a hangszereket. Három lépcsőben készült: először feldemóztuk az anyagot a stúdióban, ebből leszűrtem a következtetéseket, és még be is fektettünk különböző előerősítőkbe, hogy a következő alkalommal, amikor a régebbi dalok átiratait tartalmazó B lemezt veszszük fel - mert az készült el először -, akkor még jobb legyen. Felvettük a B lemezt, elég jól sikerült, de éreztem, hogy lehet még továbblépni, és utána vettük fel az A lemezt, aminek már a körülményekhez képest tökéletesnek kellett lennie. Ez egy mérföldkő volt a számomra. Ritkán van példa egy stúdiózás során arra, hogy gyakorlatilag háromszor futhatok neki a felvételnek.
MN: Milyen stúdiótrükköket alkalmaztál azon a lemezen?
VZ: Az Élettérelmélet című régi dal új verzióját említeném például. Aki esetleg zenész és érdeklődik a trükkök iránt, felfedezhette, hogy a Közelítő-távolító főtémája megy végig szintetizátoron, illetve a Tavaszi Nemződüh akkordjaira épül a dal új verziója. Ezt három órán keresztül kellett átverekednem a zenekaron, de úgy érzem, jó lett a dal ebben a formában. Jó trükk, hogy az egyik dalban el van rejtve egy másik. A másik érdekesség a dalban, hogy az ott hallható dob végig élő: a pergőhang úgy született, hogy egy beütő cintányért tettünk a pergőre, a lábdobra pedig egy pergősodronyt erősítettünk. Érdekes kísérlet volt, bárcsak lehetne sűrűbben csinálni.
MN: Sokak szerint már nincs szükség komoly stúdiókra és költséges produkciókra, a felvételkészítés pedig visszaszorul a hálószobákba.
VZ: Egy dolgot mindenképpen figyelembe kell venni: nem a jó stúdió az, ami elviszi a zenekarok pénzét. Egy jó stúdió mindenképp hozzátesz a produkcióhoz. Beszélhetünk arról, hogy a házi felvételek egyre jobbak, de egy bizonyos szintet nem fognak felülmúlni. Azt pedig ne gondolja senki, hogy a nagy stúdiók nem fejlődnek. Ha egymás mellé teszel egy 2003-as és egy 2009-es Bakery-felvételt, óriási különbséget fogsz hallani. A lemezpiac haldoklásával kapcsolatban meg azt tudom mondani, hogy szerintem inkább kiadókra nincs szükség meg lemezboltokra és CD-nagykereskedésekre, döntően ezek viszik el a pénzt. Ha nincs hordozó, amit le kell gyártani, akkor tényleg csak a stúdióköltség az, ami komolyabb tényező lehet, azt pedig lehet redukálni - mi is azon vagyunk, hiszen nagyon sok folyamat felgyorsult: egy komplett lemez dobeditálása (vagyis egyes dobütések pontos "helyretolása") ma megvan tíz óra alatt, ez annak idején nyolcvan-száz órába is beletelt, a gitár és a basszusgitár felvételére pedig létezik a reamping nevű eljárás, ami annyit takar, hogy az otthon jól behangolt hangszerrel, jó minőségben felvett tiszta sávokból is tudunk világszínvonalú gitárhangzást csinálni. Ami továbbra is nagyon fontos a zenei rendezés mellett, az a dobfelvétel, az énekfelvétel és a keverés, és az, hogy ezt ki végzi. Szakemberre pedig mindig szükség lesz. Bruce Swedien - világhírű hangmérnök, aki többek között Michael Jackson lemezeit is keverte - mondta, hogy a hangmérnöki szakma nagyon könnyű - az első tízezer óra után. Azok az emberek, akik figyelemre méltó felvételeket csinálnak, már túl vannak az első tízezer órán, és ezt vegyék figyelembe azok, akik a lopott szoftverrel készült otthoni felvételekkel példálóznak.
MN: És arról mit gondolsz, hogy egy jó stúdióban készült anyag is butított minőségben, mp3-ban terjed el leginkább?
VZ: Gyenge tömörítésű mp3-on keresztül is átjön, hogy az valaha jól szólt. Ha egy produkció minőségi, és tetszik a hallgatónak, akkor megvan rá a lehetősége, utánajárhat, megszerezheti 320 kbps tömörítésű mp3-ban. Én örülök egyébként, hogy a CD mint hordozó eltűnik - annak mondjuk nem, hogy az mp3 az egyetlen alternatíva jelen pillanatban, de a helyzet az, hogy én magam sem nagyon hallgatok CD-ket. Aif-be vagy wav-ba konvertálom a gyűjteményemet, és nem érzem azt, hogy CD-ket kéne vennem. A módot kellene mindössze megtalálni, hogy hogyan lehetne a hordozó nélküli hangzóanyagot bevételi forrássá tenni.