Papa csak egy van - A Vajna-éra a magyar filmgyártásban

szerző
Pálos Máté
publikálva
2017/51. (12. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Andy Vajna kormánybiztosi kinevezése óta a Filmalap kapott hideget-meleget, és ha nehezen is indult a magyar film új korszaka, mostanra a díjak és a közönségsikerek mintha minden kételyt lesöpörtek volna. Eljött az új aranykor? Ha igen, miért frusztráltak a filmesek? A Vajna-rendszer mélyére néztünk.

Az elmúlt hetekben egy tucat magyar filmessel beszélgettem, elmélyedtem a Magyar Nemzeti Filmalap rendszerében, átnyálaztam rengeteg adatot nézőszámokról, éves költségkeretekről, folyósított támogatásokról: mérlegre akartam tenni a teljesítményét, a végére akartam járni, mennyire igaz, hogy Vajnáék elhozták a magyar film aranykorát. Az eredmény nem lepett meg: a válasz attól függ, hogyan tesszük fel a kérdést, milyen szempontokat jelölünk ki a nemzeti filmgyártás központi intézményének értékelésére. Meglepett viszont az ellentmondás, amibe folyton beleütköztem. Adott egy szárnyaló filmgyártás, egy következetesen működő intézmény, élén a politikailag kikezdhető, de mégiscsak szakmabeli kormánybiztos személyét ellensúlyozó, nagy munkabírású és párbeszédkész Havas Ágnessel. De kirajzolódik egy szétzilált és megalázott filmszakma képe is, amelynek szereplői már lemondtak arról, hogy párbeszédet folytassanak egymással. „Ez a szakma is a pénz szaga után megy, és soha nem volt bátor, tehát őszinte véleményt nem fog hallani, de biztosan vannak olyanok is, tudom” – mondta például egy producer. Egy másik szakmabeli azért nem válaszolt a kérdéseimre név nélkül sem, mert a Filmalap vezetősége felismerné, így arra kért, azt se írjam meg névvel, hogy nem nyilatkozik. Egy beszélgetőtársam arról kérdezett, mit mondtak a többiek, ugyanis érdekelné a véleményük, párbeszéd még sincs. Mások fájlalták, hogy Vajna hajlamos főproducerként eljárni, mintha a Filmalap a saját gyártó cége lenne, ráadásul meggyőződése, hogy a szakma csínját-bínját jobban ismerik az amerikai gyártási rendszerben járatos barátai, például a Budapest noirt rendező Gárdos Éva vagy a félresikerült Pappa piát jegyző Csupó Gábor. Friss hír, hogy a Filmalap kiemelkedő összeggel támogatott egy filmtervet, amelynek a rendezője az ezen a téren tapasztalatlan, ám Vajnához ezer szállal kötődő Dobó Kata lesz. Mindeközben Hajdu Szabolcs a Délibáb bukása óta rendszeren kívül alkot, Pálfi György ambiciózus Toldi-projektje pedig meghiúsult. Nemrég Pálfi lesújtó véleményt fogalmazott meg Vajna szerepéről e történetben, és pénzügyi kavarással vádolta a producert. Állításáról – a Toldi sorsa a Nobu étteremben dőlt el, amikor Vajna ajánlatot tett arra, hogy egy magáncégén keresztül befoltozza a költségvetést a jogokért cserébe – megkérdeztük a Filmalapot, lapzártáig nem kaptunk választ.

false

Csillámpor

Elképesztő évet zárt a magyar filmgyártás, minden hónapra jutott egy figyelemre méltó magyar film, és alighanem megszületett a 2010-es évek legnagyobb közönségsikere is. A Sorstalanságnál is drágább, 3 milliárdos rekord-költségvetésű Kincsem nézőszámai megközelítették a Vajna által hat évvel korábban, újdonsült filmügyi kormánybiztosként beígért félmilliós álomhatárt, amit a rendszerváltás óta csak öt film lépett át, három még a boldog kilencvenes években, kettő a baljós előző évtizedben. A Kincsem nem volt egyedül: a Vajna-éra öt legnézettebb filmje közül hármat 2017-ben mutattak be. A Pappa pia az egyöntetű negatív kritika ellenére több mint 200 ezer nézőt produkált. A Viszkisnek ez pár hét alatt sikerült, és akkor nem beszéltünk még a Testről és lélekről berlini fődíjáról vagy a korrekt-kedves Mindenki Oscarjáról, ami nyilván úgy is öregbíti a Vajna-rendszer hírnevét, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság alá betolt hazai kisfilmgyártáshoz a Filmalapnak nincs köze. Bár 2016-ban egymás után hasaltak el a magyar filmek a mozipénztáraknál, és csak a hazai thrillerhagyományokat okosan folytató A martfűi rém mentette meg az évet, a Saul fia aranyszobrocskája össznemzeti eufóriát okozott – joggal, hisz utoljára a Mephisto kapott Oscar-díjat, 1982-ben. Az elmúlt két év sikerei évtizedekre meghatározhatják a magyar filmről szóló nyilvános beszédet – miközben nemcsak legitimálják, de érinthetetlenné is teszik a Vajna-rendszert.

A Filmalap számára ezek az objektív mutatók mindenekfelett állnak, fő céljuk ugyanis, hogy lehetőleg minden támogatott film közönség- vagy fesztiválsiker legyen: „különleges élményt adnak, szórakoztatnak, és nemzetközi viszonylatban kiemelkedő sikereket hoznak”, hangzik az alap hitvallása. Az eredmények így semmissé tesznek minden kritikát.

A bűvös számok

Érdemes árnyalni ezeket az objektívnek látszó sikertényezőket. A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) bedőlése után a Vajna-rendszer 2011-ben állt fel, az első filmalapos filmet, a csekély érdeklődést generáló Isteni műszakot 2013-ban mutatták be. A magyar film A kategóriás fesztiválszereplései viszont 2007 és 2012 között ugrottak meg: több volt belőlük ekkor, mint a rendszerváltástól odáig összesen. Úgy is hosszú a sor, ha a két legrangosabb európai fesztiválra szűkítjük a fókuszt: 2007-ben Tarr Béla A londoni férfija, 2008-ban Mundruczó Kornél Deltája, 2010-ben szintén Mundruczó Szelíd teremtése volt Cannes-ban versenyfilm. Bekerült a berlini mustrára Tarrtól A torinói ló (Ezüst Medvét is kapott), egy évvel később, 2012-ben Fliegauf Bence Csak a szélje; Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban mutatták be 2010-ben Kocsis Ágnes Pál Adriennjét. Mundruczónak gyakorlatilag bérelt helye van Cannes-ban, és a berlini fesztivál is jó pár éve odafigyel a magyar filmművészetre – így működnek a trendszetter és kánonformáló filmfesztiválok. A Fehér isten Cannes-ban, A torinói ló Berlinben fontos díjakat is kapott, de a tendencia egy első filmes alkotó, Nemes Jeles László berobbanásával – a fesztiválok a tehetséggondozásnál csak a zsenik felfedezését szeretik jobban – és egy nagynevű európai művészfilmes, Enyedi Ildikó visszatérésével ért a csúcsra, és mutatkozott meg fődíjakban. Vagyis, ha Mundruczó, Kocsis, Fliegauf felfedezésében vagy Tarr filmjeinek elkészítésében szerepet is játszott az MMKA szerzői filmes fókusza és az akár évi 25 film bemutatását lehetővé tevő szisztémája (nehéz megmondani, mekkora ez a szerep), a fődíjak most mégis a Filmalap ellentétes hitvallását igazolják. Eszerint készüljön kevés magyar film, legyen erős a filmtervek szelek­ciója, a nyertesek kapjanak sok pénzt, akár a költségvetés 100 százalékát, cserébe érjenek el látványos sikert.

Mundruczó és Vajna

Mundruczó és Vajna

Fotó: MTI

Nézzük a másik sikerfaktort, a nézőszámot. A magyar filmek évi össznézőszámában a Filmalap 2017-ben hozott áttörést. A 2010-es évek elején az átállás miatt évekre leállt a gyártás, bezuhant a bemutatott filmek száma, de még 2014-ben vagy 2016-ban is csak pár százezres volt az össznézőszám. A legnézettebb 2016-os magyar filmhez, a 81 ezer nézőt csináló A Lovasíjászhoz semmi köze Vajnáéknak, a Gondolj rám vagy a Hurok 28 ezer, illetve 15 ezer nézője határozott csalódás, a Félvilágot alig 6 ezren, a Liliom ösvényt alig ezren nézték meg. Nem csoda, hogy a 2017-es egymillió fölötti össznézőszámot úton-útfélen hirdeti a Filmalap. Ugyanakkor 2004 és 2008 között ez a szám stabilan egymillió fö­lött volt, a 2006-os csúcsévben pedig elérte az 1,8 milliót is – viszont dupla annyi filmmel, vagyis a 2017-eshez hasonló egy filmre vetített átlagnézőszámmal. (Cseh­országban még a 2010-es években is előfordult, hogy egyetlen cseh filmre beültek egymillióan, bár ez a diszkrepancia nem kizárólag a nemzeti filmalapok tevékenységének következménye, hanem piaci-kulturális különbségekből fakad.)

A 2017-es fokozott közönségérdeklődés azért is nagy szó, mert évtizedek óta esik a moziba járók száma Magyarországon és Európában: itthon 1985 és 1994 között kevesebb mint a harmadára zuhant, azóta is lassan csökken. Mindeközben a magyar filmek piaci részesedése is növekvő pályára állt az utóbbi pár évben, optimista jóslatok szerint 2017-ben és 2018-ban megközelítheti a ki­emelkedően jó 2006-os év 15 százalékát. A Filmalap által rendelt iparági elemzés állítása szerint a hazai filmipar teljes bevétele a hússzorosára nőtt 2004 óta, ezzel a szegmens GDP-hozzájárulása 0,25 százalékra ugrott. Látszólag pörgetik a termelést a Budapesten forgató szuperprodukciók szervizmunkái is, költéseik a 2004-es filmtörvény és a Vajna által kijárt adókedvezmény-növelés óta meredeken növekednek. Más kérdés, hogy előfordult, az adókedvezményre épülő közvetett filmgyártás-támogatási rendszert a kevés befolyt taopénz miatt a kormánynak központi költségvetési forrásból kellett helyrebillentenie, a papíron közvetett támogatást közvetlenné téve.

Demokráciadeficit

A Filmalap legkeményebb kritikusai is elismerik, hogy bár a kormány legbelső köreihez becsatornázott média- és szerencsejáték-mogul Vajna sok okot ad az aggodalomra, a Filmalap soha nem lett „haverok kifizetőhelye”, s nem gyártanak kurzusfilmeket: „nem kell magyarkodni, nem Wass Albert-adaptációkat akarnak”. Beszélgetőtársaim többsége kiemelte, a Filmalap működése alapvetően professzionális, és a végső vágás joga ugyan rosszul hangzik, de a tapasztalat az, hogy általában nem sértik a művészi szabadságra érzékeny alkotók integritását. A támogatások elköltését ellenőrző mechanizmusaik hatékonyak, a rendszerben nem látnak korrupciót, ilyen-olyan visszafizetési egyezségeket, ellentétben az MMKA-rendszer gyakorlatával. „A film költségvetése a filmre megy, szigorú és korrekt az elszámolás.”

Szintén pozitívan értékelt sajátossága a Filmalap-szisztémának a forgatókönyv-fejlesztés intézménye. Ezen a fázison minden produkciónak kötelezően át kell esnie, a fejlesztés addig tart, amíg az alap legfőbb döntéshozó szerve, az ötfős filmszakmai bizottság zöld lámpát nem ad. Bár első ránézésre számos buktatót rejthet magában az, hogy forgatókönyvírókat és rendezőket „kirendelt” szkriptdoktorok pátyolgatnak, az alkotók többsége elégedett ezzel. Aki kritikát fogalmazott meg, azt mondta, hátránya, hogy középre húz: sablonokba szorítja a kreatív művészi folyamatot, és kockázatkerülő, közönségbarát dramaturgiai megoldások érvényesítésében érdekelt. Ezt mégis elfogadható törekvésnek írták le a filmesek: „Úgynevezett közönségfilmeket akarnak, olyanokat, amiket megnéznek. Ez értelmezhető esztétikai nézőpont, és nyilvánvaló, hogy a moziba járó és mellesleg adófizető tömegek részéről jövő nyomásnak meg akarnak felelni, a minőséget is fenntartva” – fogalmazott egyikük. Csak a forgatókönyvek fejlesztését évi 130–140 millió forinttal támogatják.

A legtöbbet hangoztatott kritika a Vajna-rendszer legitimációs deficitje. Nem menti fel a politikával egyezkedő, magát pénzügyileg fenntarthatatlan szituációba navigáló MMKA-t, de tény, hogy demokratikus úton, szakmai szervezetek vitája után alakult meg, és végig önkormányzati rendszerben működött. A Filmalapot viszont a kormányzat hatalmi szava hozta létre, amire a legitimációt a szakmai önigazgatási rendszer csődje szolgáltatta – holott az MMKA beszántása a működési szabálytalanságok és pénzügyi problémák mellett nyilvánvalóan politikai döntés is volt. (Erre jut Varga Balázs is a Filmrendszerváltások című könyvében, ahonnan számos adatot merítettem). Az MMKA fenntarthatatlanul működött, de demokratikus alapokon – míg a Filmalapnál nincs szakmai önigazgatás, nem érdekli Vajnát a demokratikus működés látszata, de a mechanizmus fenntartható, és még eredményeket is fel tud mutatni. A Filmalap felállításánál a szakmának nem osztottak lapot: a kormányzat kinevezte Vajnát, Vajna Havast, a konzultáció abban merült ki, hogy össze­trombitálták a szakmát a Kempinskibe, hogy közöljék velük, mi fog történni.

false

Ez a demokráciadeficit és központosított működés azóta is meghatározza a Filmalap mindennapjait. A szervezetnek nincs vezető köztestülete, a vezérigazgató, Havas Ágnes széles jogkörökkel bír, mandátumának nincs időbeli korlátja. Legyen az forgatókönyv-fejlesztés, gyártás-előkészítés, gyártás, marketing, western- vagy dokumentumfilm, kísérletező első filmes vagy rutinos rendező sokadik projektje, az összes szelektív filmtámogatásról az ötfős döntéshozó szerv, a filmszakmai bizottság dönt. Ennek tagja a vezérigazgató Havas, a kormánybiztos Vajna, Kovács András Bálint, az ELTE filmtudomány tanszékének vezetője, Hegedűs Bálint, a Kincsem forgatókönyvírója és a forgatókönyv-fejlesztési részleg vezetője és Kálmán András jogász, médiaszo­ciológus. A tagokat Havas jelöli ki, s bármikor bárkit lecserélhet. Eddig három tagcsere volt a hat­éves működés alatt, de a Vajna–Havas–Kovács trió 2011 óta változatlan. Üléseik nem nyilvánosak, ahogy a szavazások aránya sem. Több beszélgetőtársam szerint ez az antidemokratikus eljárásrend az alap legnagyobb gondja. Felvetődhet az is, hogy a bizottságban a hatalmi viszonyok torzítják a döntéseket. Aggasztó példa erre a Toldi és Divinyi Réka forgatókönyvíró, korábbi bizottsági tag esete is. A testület 3:2 arányban szavazott nemmel a Pálfi-filmtervre. Divinyi egy interjúban elmondta: azért szavazott Vajnához hasonlóan nemmel, mert nem akarta a kormánybiztost arra kényszeríteni, hogy úgy kelljen tartania a hátát, hogy nem hisz a filmben.

Egy filmes arra hívta fel a figyelmemet, hogy mivel az összes beérkező pályázatot csak ez az öt ember ismeri, rajtuk kívül senki sem láthatja át, hogy a bizottság döntései mennyire tükrözik a magyar filmben felmerülő kreatív potenciált, mennyire érvényesítik a döntéshozók a saját elképzelé­seiket arról, merre menjen a magyar film. Hosszú távú átfogó kerettervek, általános célok, követendő arányszámok, a műfaji sokszínűséget vagy első filmesek bemutatkozását biztosító útmutatások nincsenek – a rendszer mindent az öt tag belátására bíz. Ez nemzetközi szinten is szokatlan, a cseh, a szlovák vagy a lengyel filmalapnál is nagyobb a döntnökök beépített fluktuációja, a lengyel központi kuratórium például 11 fős, és a tagokat három évre jelölik ki.

Nem minden arany

A Filmalap ugyanakkor bizonyos esetekben képes volt a kritikák elfogadására, az önkorrekcióra. A fiatal filmesekkel folytatott párbeszéd eredménye az első filmeseket támogató alprojekt, az Inkubátor, amelyben nemcsak az a jó, hogy biztosítja új rendezők bemutatkozását és egy fiatal alkotó 62 millió forintot kap első játékfilmjére, hanem az is, hogy a pályázat része a mentoralapú közös ötletfejlesztés is. A Filmalap akkor is feladta korábbi elveit, amikor 2017 elején átvette a MaNDA-tól a Filmarchívumot. Vajnáék az MMKA-val ellentétben csak mozifilmekkel foglalkoznak: a filmkultúra egyéb szeletei – a kisfilm, kísérleti film, szakkönyv- és folyóirat-kiadás, filmklubtámogatás, forgalmazás, artmozi-támogatás kívül esik a látókörükön, ezek a területek részben az NMHH-hoz, részben az NKA-hoz kerültek, ennek megfelelően forráshiányo­sak. A magyar mozgóképörökség gondozását a Filmalap mégis elvál­lalta.

A centralizált rendszer következménye lehet az önszerveződés és a párbeszéd ritkulása – sokaknak fájó pont a Filmszemle kivégzése. 2013-ban és 2014-ben nem volt mit bemutatni, később viszont a nemzetközileg is jegyzett, népszerű és hagyományosan vitafórumként is működő szemle fel­élesztése helyett Vajnáék megalapították a Magyar Filmhetet, ezt a titokban, sietve életre hívott Magyar Filmakadémia szervezi meg. Azért is ellentmondásos ez, mert a szemleszervezés joga egy másik szervezetnél, a mostanra teljesen ellehetetlenült Magyar Filmművészek Szövetségénél van. Több filmes beszélgetőtársam hangsúlyozta: nincs többé olyan fórum, ahol a filmszakma képviselői – látványtervezőtől rendezőn át kritikusig – párbeszédet folytathatnának arról, mi történik a magyar és európai filmgyártásban, milyennek kellene lennie a magyar filmnek, milyen filmtámogatási rendszert gondolnak hatékonynak. A rendszerben nem merülnek fel alternatív értelmezési keretek, például arról, van-e más fokmérője egy nemzeti filmgyártásnak a nézőszámon és a fesztiváldíjakon kívül, és arról sem, ki mit ért aranykor alatt. Egy fiatal filmes például ezt mondta: „Mindig hiányérzetem van, ha egy magyar film nem önazonos, nem vállalja fel az identitását. Az ilyen filmek bárhol elkészülhettek volna, ettől úgy érzem, hogy én mint magyar néző le vagyok szarva. Ha nem lesznek tabuink, ha egészséges szimbiózisban kommunikál a társadalom és a művészet, akkor lesz aranykor. A román új hullámnak köszönhetően láthattunk egy ilyen aranykort kívülről. Nem érzem azt, hogy ott tartanánk, mégis büszke vagyok, hogy bárhogyan is, a részese lehetek ennek a korszaknak.”

„Többen kérték, hogy maradjak”

Kovács András Bálint

Kérdéseimmel megkerestem a Filmalapot és Havas Ágnest, de nem jártam sikerrel: a vezérigazgató szabadságon volt, és bár kifejezetten kértem a Filmalap sajtósát, más sem válaszolt.

*

Magyar Narancs: 2012-ben lapunknak úgy nyilatkozott, kétéves mandátumot tart optimálisnak, azért is, mert a legtöbb nemzeti filmalapban kétéves a mandátum. Most is így látja?

Kovács András Bálint: 2012-ben nem volt semmilyen tapasztalatom erről a munkáról, és különösen a Filmalap működéséről, amely jelentősen eltér más filmalapokétól. Itt nem évente 2-szer szavazunk, hanem évente 26-szor, és ugyanazzal a projekttel nem egyszer találkozunk, hanem minimum kétszer, leginkább 4–5-ször. Ez folyamatos munka, és ehhez jobban illik a stabilitás, mint az állandó változás, persze, ha jól működik. A Filmalap működésének különösségét és újdonságát az adja, hogy végigköveti a projekteket az ötlettől a kész filmig. Egy film lefutása jó esetben másfél-két év, de leggyakrabban ennél több. Ez a tapasztalat változtatta meg az optimális rotációról akkor mondott véleményemet; ez annak idején nem volt megalapozott álláspont a részemről, csak egy megérzés. Egyébként az ötfős döntőbizottság a hat év alatt kétszer alakult át, és három tag cserélődött benne, tehát nincs változatlanság. Amikor anno szóba került, hogy én is távozzak, többen kértek különböző oldalról a filmszakmából, hogy maradjak, és mivel ezeknek az embereknek sokat adok a szavára, feltételeztem, nem az én stabil jelenlétem a magyar film fejlődésének a kerékkötője. De ha ebben tévedek, azt kérem, haladéktalanul hozza a tudomásomra.

MN: Hogyan szolgálja a magyar film fejlődését az, hogy ettől a kétéves „sztenderdtől” eltérve a döntőbizottság többsége változatlan a megalakulása óta? Miért hatékonyabb ez a rendszer?

KAB: Nem létezik ilyen „kétéves sztenderd”. Semmilyen szervezeti sztenderd nem létezik azon kívül, hogy egyenlő bánásmód alapján, kizárólag a minőséget szem előtt tartva, pályázati úton szigorú pénzügyi kontroll mellett kell működni. A Filmalap és a döntőbizottság így működik, és az eredményekből az látszik, eddig jól szolgálta a magyar film fejlődését, ezért nem látom értelmét arról spekulálni, nem lenne-e jobb valami más. Majd ha rosszul mennek a dolgok, akkor föl lehet tenni a kérdést, hogyan lehetne jobb. Hat év alatt kiderült, hogy a döntési mechanizmus hatékony, egyszerűen, mert eredményes. Magyarországon azért hatékonyabb, mert több pénzt koncentrál kevesebb filmre, és az elejétől fogva követi végig a filmek készülését folyamatos javaslatokkal támogatva az alkotókat, akik ezeket vagy megfogadják, vagy nem. Ezért minden döntőbizottsági tag elkötelezett minden egyes film sikerében.

szerző
Pálos Máté
publikálva
2017/51. (12. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    magyarosfilm
    2018. január 16., kedd 16:00
    Nagyra értékelhető a cikkíró szándéka, hogy objektív képet fest de akikkel beszélt, mind a rendszer haszonélvezői, vagy arra várakozók (különben nem lennének anonimek)

    Nézzük a tévedéseket:

    "A Filmalap legkeményebb kritikusai is elismerik, hogy bár a kormány legbelső köreihez becsatornázott média- és szerencsejáték-mogul Vajna sok okot ad az aggodalomra, a Filmalap soha nem lett „haverok kifizetőhelye”, s nem gyártanak kurzusfilmeket: „nem kell magyarkodni, nem Wass Albert-adaptációkat akarnak”.
    Az lehet, hogy a kritikusok elismerik, csakhogy ha filmesek ők is haszonélvezők. A Filmalap a kifizetőhely 2.0. 2018-ban nem kell kis dobozban az asztal alatt vissza adni 400 millió Forintot az 1 milliárdos filmekből, hiszen a rendszer kötelezi a rotációban filmet gyártó maroknyi filmelőállítót, hogy az utómunkát hol kell végezni (nincs is nagyon más alternatíva) kik a gyártók, kik a színészek, ki a rendező ki kap pénzt forgatókönyv fejlesztésre. Vagy éppen bizottsági tag vagy korábbi bizottsági tag forgatókönyvét veszi meg a produkció. Az utómunka stúdiók és egyéb alvállalkozók tulajdonosi köre gyakran azonos a filmelőállítóval (aki pénzt kap, 90%-ban mindig ugyanaz a kör) de említhetnénk a castingot is ahol hogy, hogy nem egy úgynevezett Vajna Tíme nevű hölgyike cége érdekelt. A cikk említi a külföldi alkotók előnyben részesítését (Antal Nimród is ide sorolható, Vajna hívta ide filmezni és nem a 300 milliós filmecskét kapta, javaslom a cikk frissítését)
    Mindezt úgy hívják, hogy államilag támogatott pénzmosás. EZÉRT EMELKEDNEK AZ 1 FILMRE JUTÓ KIFIZETÉSEK, CSÖKKENTVE A FILMEK ÉS EZÁLTAL A LABDÁBA RUGÓ ALKOTÓK SZÁMÁT. Ugyanakkor ennek köszönhető az is, hogy a magyar filmgyártás egyre távolabb jut a megtérülés lehetőségétől, amely bevallottan nem ambíciója a rendszernek hiszen ez a világ egyetlen olyan országa ahol a filmalkotók köre abból él, hogy filmet gyárt és nem abból, hogy a filmeket megnézik. Andy Vajna most éppen közpénzből gyárt filmet úgy, hogy már rizikó sincs. Ha a film esetleg anyagi siker lenne az az övé, ahogy a gyártási költség jelentős része is, ha bukás akkor csak a gyártási költségből hízik.Mivel ez eleinte kevés volt, elindult a 3 milliárdos filmek gyártása is. Ez nem újdonság, Hollywood is így működik, remélem senki nem gondolja, hogy 100 millió dollárból nem lenne legyártható az a film amiért 300 milliót könyvelnek el...
  2. 1
    reuters
    2018. január 10., szerda 18:09
    Az egy-ablakos új szisztéma rossz, antidemokratikus. A Kádár-rendszerben is volt 3-4 nagy stúdió. Nem csak egynél lehetett pályázni.
    Az, hogy ennek ellenére elkészült pl. egy Saul fia, az - természetesen - az alkotók érdeme.
    Hogy nem készíthet filmet Gothár, Hajdu Szabolcs, hogy Pálfi nem készítheti el a Toldit, az viszont a rendszer hibája.
    Persze, lehetne rosszabb is. De hát ez így van minden olyan rendszerben, amely egy személytől függ. (Igen, Vajnánál is lehetne rosszabb. És lehet, hogy még lesz is.)

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Veszélyes precedens”
Interjú Sarkadi Balázs akadémikussal
Hol tart a vizsgálat?
Trump és Oroszország
Interjúk
Wim Wenders, Rutkai Bori, Ziggy Marley
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...