Magyar Narancs: Van egy nagyon mutatós íróasztal nálatok, régimódi, zöld posztóborítással…
Török-Illyés Orsolya: Apukám szerezte valahonnan, egy kiszuperált irodai darab volt, de felújíttatta.
MN: Lesz, akinek az íróasztal, lesz, akinek más bútordarabotok tetszik majd meg, hiszen az új film teljes egészében a saját lakásotokban játszódik. Minden saját: a bútorok éppúgy, mint a filmben szereplő gyerekek. Nem sok ez a kitárulkozásból?
Hajdu Szabolcs: A gyerek saját, a lakás bérelt. Ha egy dokumentumfilmről lenne szó, egy „így él a Hajdu család” című valamiről, akkor más a helyzet, az valóban kitárulkozás lenne. De így pusztán annyit jelent, hogy nem volt más lehetőségünk. Nem volt másra pénzünk. Úgy tűnhet, hogy ez a film a mi életünkről szól, holott fiktív történet. Most akkor mondjak százalékot? Nincs belőlünk több a filmben, mondjuk, 20 százaléknál.
TIO: Nem úgy indult, hogy a saját lakásunkban forgatunk, sőt, azt se tudtuk, hogy film lesz belőle. Eredetileg egy előadás volt. Tavaly februárban kezdtünk el vele foglalkozni, áprilisban volt a bemutatónk. Szeptemberben már forgattunk, idén februárra pedig már a film is megvolt. Mindezt úgy, hogy tavaly, az év elején körülbelül három mondat volt csak a fejünkben arról, hogy mit akarunk. Annyit tudtunk, hogy a családról, a gyerekekről, az „itt maradunk vagy elmegyünk” dilemmáról akarunk beszélni. Olyan dolgokról, amikről nem az újságból tudunk, hanem a saját vagy a barátaink életéből.
HSZ: A film nem ad kész válaszokat, de némi homályt talán képes lesz eloszlatni. Például a válással kapcsolatban. Tudunk olyanról, aki a film után határozott úgy, hogy válni fog, és olyanról is, aki megerősítést kapott az együtt maradás mellett.
MN: A lakógyűlésen nem volt abból zúgolódás, hogy forgatás lesz nálatok?
TIO: Olyan kis stábbal dolgoztunk, hogy szerintem nem is vették észre. Rövid idő alatt megvoltunk, 10-15-nél nem is voltunk többen, és mindvégig zárt ajtó mögött, a lakásunkban dolgoztunk. Egy lakásátalakítás jóval nagyobb zajjal jár.
HSZ: Kisebb zajjal járt, mint egy házibuli. Egyedül a búcsúbulit jelentettük be a házban. Szerencsés emeleten lakunk, nincsenek szomszédaink. Egyedül alattunk van valaki; egy zöldséges, Gyuri, aki támogatott is minket, időnként feldobált a földszintről gyümölcsöket. A szomszédok nem jelentettek kockázatot, de abban azért nem kevés kockázat volt, hogy egy teljes 80 perces film egyetlen lakásban játszódjon. Nem lépünk ki belőle, sőt, ki se nagyon nézünk a lakásból. Sokféle kockázata volt a filmnek, a helyszín csak egy volt a sok közül. Megáll-e filmen a színházi előadás? Nem lesz-e teátrális az egész? Helytállnak-e a gyerekeink színészként? Helytállnak-e az operatőreink? 13 tanítványom állt a kamera mögött, mindegyiküknek van egy külön blokkja a filmben. A Metropolitan Egyetemen tanítottam őket. Az ilyen helyzetekbe mindig bekötött szemmel megyünk bele.
| ||
MN: Az előző filmetek, a Délibáb plakátja is megjelenik többször a háttérben. Annak idején Szabolcs nagyon keserűen nyilatkozott a Narancsnak: „büntibe került” – mondta, mert kritizálta a Vajna-féle Filmalap működését. Tart még a „bünti”?
HSZ: A teljes képhez hozzátartozik, hogy a Tamara című filmünk plakátja is feltűnik, pedig akkor nem voltam egyáltalán keserű. Arra, amit mi a Délibábbal megéltünk és végigcsináltunk (bővebben: „Büntibe kerülsz”, Magyar Narancs, 2014. november 20.), Szilágyi Kornélnak, az egyik Buharovnak volt egy nagyon találó megjegyzése, az „ön-Recsk”. Ebben az „ön-Recskben” benne van, hogy az én döntésem volt minden. Bennünket mindig sokkal jobban megvisel, ha nem dolgozhatunk a saját értékrendünk szerint, mint az, ha mindent gyakorlatilag önerőből kell megoldani. Mint ahogy most történt.
TIO: A jelenlegi pályáztatási rendszerben egy film elkészülte körülbelül 2 év, de lehet több is. Ezt nem volt időnk és kedvünk most végigcsinálni, inkább egy másik utat választottunk. Nem volt egyszerű ez sem, de legalább élveztük a munkát.
HSZ: A Délibáb idején az alkotói energiáim nem arra mentek el, amire kellett volna. Hülyeségekre mentek el. Amikor elhatároztam, hogy filmrendező leszek, biztos nem arról álmodoztam, hogy olyan dolgok veszik el majd az időm jelentős részét, mint amilyenekkel a Délibáb alatt zsinórban kellett foglalkoznom Teljesen értelmetlen szkanderozások, pitiáner dominanciaharcok mindenféle csoportokkal és emberekkel. A rendszeren kívül is van élet. Egy-két lépést kell csak hátrafelé tenni, és új fénytörésben jelenik meg minden.
MN: Azt nagyjából látjuk, milyen a rendszeren belül: minden nagyon szép és nagyon jó, a támogatottak boldogok, a Filmhéten zajos ünneplés folyik, összejött egy Oscar-díj is, ha pedig valamiért nem nézik a magyar filmet, az a marketing hibája, de e téren is példás reformok vannak folyamatban.
HSZ: Én ezt nem tudom, milyen odabent, meg kéne kérdezni az érintetteket. Azokat kérdezd, akik a rendszeren belül vannak.
MN: A Délibábbal mégiscsak érintett voltál…
HSZ: Igen. Voltunk érintettek, lehet, hogy leszünk is majd érintettek, de most, ebben a pillanatban nem vagyunk. Jelen pillanatban nekem semmiféle kapcsolatom nincs ezzel a rendszerrel. Én valóban rendszeren kívüli vagyok. Valószínűleg mi vagyunk, én és még néhányan, az a törpe kisebbség, aki nem érintett a szisztémában. Egy ideje semmilyen szinten nem vagyunk velük kapcsolatban. A Délibáb tapasztalata az volt, hogy ha része vagy a rendszernek, felesleges mozgások hosszú sorát kell végigcsinálnod. Ez egyébként a színházban, a legegyszerűbb színházi pályázatnál is így van. A mi mozgásunkat az állami bürokrácia jelen pillanatban nem befolyásolja. Azon dolgozunk, hogy kiépítsünk egy olyan szisztémát, ami egyáltalán nem, vagy minél kisebb mértékben függ a rendszertől. Mindig mondják, hogy ahogy mi az Ernelláék Farkaséknált megcsináltuk, baráti alapon, függetlenül, nagyon kevés pénzből, azt csak egyszer lehet, de ez sem igaz, lehet ezt többször is.
MN: Két éve pedig még te is azt mondtad nekünk, hogy így csak egy első filmet lehet összehozni. Ezek szerint számos filmmel a hátad mögött, csináltál még egy első filmet.
HSZ: Ez a hetedik filmem, és ha akkor úgy láttam, rosszul láttam, mert mint azt a mellékelt ábra is mutatja, egy hetedik filmet is meg lehet csinálni így. Ha nem is mindig annyi pénzből, amennyiből most csináltuk, de azért nem lehetetlen.
MN: Saját zsebből fizettétek?
TIO: A mi zsebünk teljesen üres volt. Amikor ezt a filmet csináltuk, már minden tartalékunkat feléltük.
MN: Ezek szerint a kivívott függetlenségetekben annak a lehetősége is vaskosan benne van, hogy felkopik az állatok.
TIO: Igen, az benne van.
HSZ: Nincs az megírva sehol, hogy a nap 24 órájában alkotómunkát kell végezni. Orsolya itt, a közelben (a Szent István körúton beszélgettünk – K. G.) egy natúr kozmetikumokat árusító boltban volt eladó, én egy építkezésen voltam kőműves. Napközben az építkezésen melóztam, este meg a filmet vágtam. A pénzeket a producerünkön keresztül magánemberek rakták bele a filmbe. 5000 dollár körül volt a büdzsénk, de kevesebből is megcsináltam volna, legfeljebb gyengébb technikát használunk.
MN: A Karlovy Varyban elnyert fődíjjal járó pénzből öt ilyen filmet is le tudtok forgatni.
HSZ: Tulajdonképpen igen.
MN: A legjobb férfiszínész-díjjal is járt pénz?
HSZ: Azzal nem, a színészeknek már csak ilyen sanyarú a sorsuk.
TIO: Egy átlag magyar film egyórás költségvetéséből hoztuk ki a filmet.
HSZ: Most van olyan magyar film, ami durván a mi büdzsénk kétezerszereséből készült. De felesleges számokkal dobálózni, mert nem ez a lényeg. A film a lényeg. Hogy hogyan csináljuk meg, az a mi dolgunk. Nekünk így könnyebb, egyszerűbb.
MN: A forgatás alatt felfüggesztettétek a napi melót?
HSZ: Persze. Máshogy nem lehetett volna. Az elmúlt egy évet közben azzal töltöttük, hogy összerakjuk a következő évek menetrendjét, koncepcióját. Úgy terveztük, hogy most októberben jövünk ki az új színházi bemutatónkkal, két hónappal ezelőtt már próbáltunk is, sőt, egy jövő évre tervezett előadást is előkészítettünk, de ez most mind tolódik egy kicsit, mert Karlovy Vary történései után többet kell foglalkoznunk a filmmel. Van három filmtervünk is, különböző fejlettségi fázisban.
MN: És most, hogy kész a menetrend, megvan a díj, vissza kell menni az építkezésre és a pult mögé?
HSZ: Most egyelőre nem. De nem panaszkodásból említettem, csak érdekességképpen, lelkesen csináltam, csináltuk. Szabó Domokossal, a film másik főszereplőjével együtt dolgoztunk, és közben tervezgettünk.
TIO: Én besegítettem Karlovy Vary után is a boltban, hálám jeléül.
