Közben azért titokban ott bújna benne egy kis büszkeség is, elvégre mégiscsak õ volna az Elsõ Pesti Holland Kocsmáros. "Sok ember azt hiszi, hogy ezek a kocsmák vagy az összes még mindig az enyém, csak mindig újat csinálok, vagy legalább az, amit éppen csinálok. De soha nem az enyém. Alkalmazott voltam és végül is még mindig az vagyok" - szögezi le kérdés nélkül, minden ez irányú találgatás elébe vágva, alig tört magyarsággal.
"Két okból jöttem Magyarországra - vagy inkább három. Hollandiában nem sikerültek a dolgok igazán. Az ismert, kellemes körülmények voltak: munkanélküli-segélyt kapott az ember, mellette dolgozott egy kicsit feketén, és így sok idõ maradt zenélni. Igazából zenészként éltem." Egy kissé késõn kezdte a pozaunozást, túl sokat várt tõle, amihez képest lassan haladt. "Azt gondoltam, hogy ha sokat gyakorlok, akkor gyorsan jó leszek. Hát ez nem igazán ebben az ütemben sikerült." Aztán itt ez megváltozott. Amikor hosszú szünet után újra kezdte, sokkal jobban ment, ma már színházban zenél, Grencsó István kvartettjében játszik. Márkos Albert, a Budbudas - sorolja a kapcsolódási pontokat a zenei avantgárdhoz.
A legizgalmasabb idõkben, 1990-ben járt elõször Budapesten. "A város azonnal megfogott." Ez volt a másik ok. A harmadik pedig, hogy megismerkedett azzal a nõvel, a lánya anyjával, aki aztán tíz éven át a felesége volt. Az elsõ évben ingázott, de aztán könnyen döntött: "Hollandiához semmi nem kötött. Kalandra fel, eladtam mindent, aminek úgy értéke volt ott, Hollandiában, a többit szétosztottam a barátaim között, és eljöttem a pozauntokommal és egy táskával. Klasszikus történet. És azóta vagyok itt."
A Tóth-kocsma volt az elsõ "komolyabb munkahelye".
"Ott tanultam meg magyarul pincérkedni." És ott ismerkedett meg Oran McCuirckel (aki ma a Rákóczi téri Csigát vezeti). "Oran ír, dublini, késõbb jött Magyarországra mint angol anyanyelvû nyelvet tanítani. A szakmája biokémikus, és mikor befejezte az egyetemet, kalandból jött ide. Közben megunta a tanítást, örökölt is, és volt kedve ahhoz, hogy csináljon egy kocsmát, ami jó. Akkor Budapesten még kevés jó hely volt - Zöldség-Gyümölcs, Wichmann. A Sixtusi Kápolna nagyon jókor nyitott, bár elég kicsi hely volt. Fõként az angolok, franciák, amerikaiak találták olyan helynek, ahol a helyükön vannak. Egy nagy szoba volt, ahol otthon voltak."
1995-ben járunk, sokat tömegeskedünk a Nagydiófa utcában, abban a bizonyos nagy szobában. Az elõtérben fõként a külföldiek tolonganak, mi pedig bent vadásszuk reménytelenül a székeket, asztalsarkokat (ablakot nyitni a lakók miatt nem lehet), majd pedig Hans egy nagy alakú spirálfüzet segítségével határozottan, de kellõ empátiával kaszszíroz, miközben magányos hõsként védelmezi a túlerõ csökönyösen bizakodó rohamaival szemben a záróra intézményét.
H
"Azt minden kocsmánál látni kell, hogy ilyen magas szinten mûködõ helyet úgy fenntartani, hogy az ugyanaz maradjon, majdhogynem lehetetlen. Elõbb-utóbb kifárad, vagy lesz helyette más. Nem is azért, mert az emberek rossznak tartják, csak egy csomó más lehetõség is van. Most, hogy a városban szétszórva van egy csomó alternatív hely, az emberek kényelmessé váltak. Egy korsó sört a közelben is meg lehet inni, nem kell azért még utazgatni is." Ezzel együtt a Sixtus "még mindig egy jó és jól menõ hely".
Négy évvel késõbb nyílt meg a Csengery utcában a Pótkulcs. "Fõleg az engedélyezés ment nehezen. A kert és a régi mûhely miatt sok mindent ki kellett építeni, amihez rengeteg papír és idõ kellett. Ide-oda küldtek, nem adtak információt." A melegkonyhát a kényszer szülte. "Két házzal odébb volt a tüdõgondozat, és a magyar egészségügyi törvény szerint 200 méteren belül nem lehet csak kocsma, hanem melegkonyha is kell. Ezt sosem értettem - egy embernek, aki éppen kitéved egy ilyen intézménybõl, annak azonnal meleg étel kell?"
"A mûhelyhangulatot mindenképpen meg akartam tartani, a régi lámpákat is, ehhez adott volt a tonett, mert a fa az jó hozzá. "riási siker volt, már a kitelepülési engedély elõtti egyestés bulikon is."
Az ingatlan egy ír befektetõé, aki ott is lakott, az emelet utcai frontján. ' fedezte a beruházás költségeit. "Kezdetben az volt a megállapodás, hogy üzletvezetõ leszek bizonyos alappal, és ha megy a hely, akkor százalékot is kapok. Szép lassan részeket is tudtam volna venni az üzletbõl. Idáig nem jutottunk el." Nagyon ment a hely, de kicsit túlterhelt is volt ezáltal. "Tizenegykor, mint egy rendõrnek, be kellett küldenem az udvarról százötven embert. Ez nem volt egy nemes feladat." A befektetõ félt, hogy bezárják - volt füvezés is meg "furcsa emberek" -, hogy jön a razzia. "Úgy beszélt rá, hogy nem az a lényeg, hogy mennyi pénzt keresünk, hanem hogy legyen jó. Biztos nem ismerte a saját természetét. Én nem izgultam, tudtam, hogy Magyarországon, ha nagyon nagy baj van, azt pénzzel meg lehet oldani - addig meg nem kell aggódni. ' viszont vörös fejjel járt fel-alá, azt mondta, hogy mostantól kezdve vedd bérbe, és akár bezárják, akár nem, fizess érte egy öszeget. Ezt a horribilis összeget kimondani is nehéz, de 1,2 millió forintot kért a helyiségért havonta. Akkor felhívtam embereket, üzletvezetõket: mindenki azt mondta, hogy ezt nem szabad elvállalni. Ott kellett hagyni."
H
"Budapesten elég jó helyek lettek tönkretéve a túl nagy tömeg miatt. Jobb lett volna a helyet szépen lassan, folyamatosan megnyitni. Az történt, ami elõre látható volt: úgy elterjedt a híre, hogy az a teljes túlterheltséghez vezetett. Adott vendégkörrel meg lehetett volna állítani a bõvülést. A megnyitó meghívója egy valódi szárnyas kulcs volt, és azon egy mûanyag cédulán volt a meghívószöveg. Arra is gondoltam, hogy jobb lett volna ezt klubként megnyitni, amihez van valami filter." Ha nem kulcs, esetleg mágneskártya.
A Pótkulcs névnek ez csak az egyik oka és magyarázata. A másik Hans kocsmáros létének hollandiai gyökerei körül lelhetõ föl. "A nõvérem barátja - hatvanöt éves lassan - egy nagyon gyakorlott kocsmáros Groningenben. Szobafestõ volt meg dekorációs festõ. Nála tanultam az utolsó ottani évem alatt, hogy mibõl áll igazán a vendég-látás. Még mindig hálás vagyok, mert az egy gyönyörû ember, sajnos egy kicsit túl sokat iszik... Hagyta, hogy segítsek, jó emberekkel dolgoztunk együtt. Fõleg az alap, hogy mibõl áll, miért kocsma egy kocsma - azt nála láttam. Gyönyörû kocsmája van, régiséggyûjtõ. Az a kocsma, az neki a csúcs, az egy múzeum végül is. Hollandul Kulcsnak hívják. A vízen van, régebben raktárház és sörgyár volt. A sörnek volt a neve, hogy Sleutel, Kulcs. És mivel én nagyon tisztelem azt az embert, ezt a helyet nem Kulcsnak, hanem Pótkulcsnak neveztem el. A mai napig fáj, hogy a név ottmaradt. Le kellett volna védetnem. Az V. Bejáró is jó név, de jobb lett volna, ha Pótkulcs lehetett volna. "
H
De még nem tartunk itt. A Csengery utca után a IX. kerület új, elegáns sétálóutcája, a Ráday utca, a Castro következett. "Hirtelen nehéz helyzetbe kerültem. Családos ember voltam, pénzt kellett keresni, mert felelõsséggel tartozom a gyerekért. Körbenéztem, pincérkedtem, körülbelül két hónapig tartott ez az idõszak. Beszéltem a fiúkkal, akik a Castrót csinálták, a Liszt Ferenc téren az Incognitót meg az Undergroundot a Mûvész mozi alatt. Elõször errõl volt szó, tetszett, de nagyon rossz állapotban volt. De azt mondták, hogy õk oda befektetni nem akarnak, és akkor át kellett gondolnom, hogy ha itt nem lehet 3 milliót elkölteni új bútorra, akkor inkább nem. Késõbb felhívtam õket, hogy mégis megcsinálnám, de az Underground bérleti jogát már eladták, és akkor jött képbe a Castro. >>Igazi
H
Ami az árakat illeti, úgy tûnik, nem túl bonyolult a feladat. "A közép mindig jó. Se drága, se olcsó - összevetve a környékbeli kocsmákkal. A vendéglátóban van egy kulcs, amivel a legtöbben dolgoznak, ez valahol a kétszerese, két és félszerese között van a beszerzési árnak. Sokat járok kocsmába, úgyhogy könnyen el tudom képzelni, mi a jó ára például a sörnek. De az legyen jó, nem Arany ászok meg Borsodi. Ezek nem sörök, csak alkohol van bennük."
A személyzettel kapcsolatban már nehezebb a helyzet. "Budapesten még mindig az van, hogy az emberek mernek sok pénzt invesztálni, befeketni helyekbe, de az biztos, hogy 98 százalékuk azért csinálja, hogy meggazdagodjon belõle, nem azért, mert valami különlegeset akar felépíteni. Persze álmodni sem szabad, de valahol a kettõ között kell lennie a dolognak. Ha az enyém lenne, akkor megváltoztatnék sok mindent, fõleg a személyzeti rendszerben. Hogy õk se meggazdagodni jöjjenek ide, hanem rendesen megfizetett munkát végezni. Ne hivogassák meg a baráti körüket, ne nyúljanak le pénzt. Ehhez mentalitásváltás szükséges, és ki tudja, mikor fog ez bekövetkezni. A Pótkulcsnál például az volt a megállapodás, hogy órabér van, a jattot pedig el lehet fogyasztani, de annál többet azért nem - de nem sikerült. A ház számlájára a tulajdonos fizessen italt, ne a dolgozó."
H
A történet konkrét jelen idõbe fordul, a helyszín tehát a Pipa utca, az V. Bejáró. Itt, a pincében hûsölünk, van még idõnk az esti Ruttkay Bori-retrokoncertig. A környezet lágyan otthonos: kopott szõnyegekkel borított, különbözõ méretû asztalok, mindegyik fölött más-más formájú lámpa, nem szedett-vedett, inkább válogatott esetlegesség. Fenn, a földszinten a régi kõpadló bontásból való. "Az ölembe pottyant szinte."
A csapolt sörök listáján Beck's, Staropramen, Leffe, Hoegarden, a kimért borokra sem lehet panasz: Villánytól Szekszárdon át Egerig, Tiffán, Sárosdi, Szõke, Thummerer, csupa jegyzett nevek.
A kiadó helyiséget tavaly októberben, bevásárlás után, a csarnokból kilépve "találta". "Ez a Foitl Bandival (lásd még Libella, Rác-kert stb. - K. T.) egy együttmûködés, õ bérli. Nekem ez a hely olyan, hogy ennél már jobbat nem tudok, így kell kinéznie az én kocsmámnak. Azért jó, mert nincs más vonzata, olyan amilyen, nem dizájn, hanem hagyomány, egy szép helyiség, amit nem szabad elrontani." Ezért nem is reklámozza a helyet a Pesti Estben. "Azzal ugyanis kizárod, hogy magad tudd irányítani azt, hogy milyen emberek járjanak ide. És akkor mások meg eltûnnek innen, azt mondják, hogy a Hans jó kocsmát csinált ugyan, csak olyan furcsa emberek járnak ide. Ha már hosszú távon gondolkodunk, akkor várjuk meg, hogy magától mit tud, akkor nem kell itt reklámozni semmit. Persze akkor is megvan a veszély, hogy valamilyen csoport domináns lesz. Az lenne a jó, ha mindenki finoman viselkedne itt."
Hogy ez mit is jelent pontosan? "Színvonalas legyen, az emberek beszélgessenek is valamirõl. Tisztelettel viselkedjenek egymással." Megfoghatatlanul van benne a levegõben, a hangulatban, hogy milyen a jó kocsma. "Valami közösségi élmény. Ha úgy érzem, hogy érdemes csinálni. Nem kell, hogy tele legyen. Ne csak fogyasszon a közönség, hanem érezze jól magát. Legyen kíváncsi, nyitott, maradjon, ne rohanjon el, mert itt nem történik semmi."
H
Az igazi történések inkább csak õsszel várhatók: hetente legalább két koncert. "Maga a hely mérete is segít, hogy a zenekarok ne az ikszedik bulit zavarják le, hanem zenéljenek. Aki pedig ide jön, és lemegy egy ilyen eseményre, annak megváltozhat a színvonalas, improvizatív zenével kapcsolatos véleménye is. Az élõ zene nem dísze az estének, nem kommersz áru a vacsora mellé, hanem arra van, hogy figyeljenek rá. Az alsó térben az is jó, hogy külön lezárható, tehát egész más dolgot is lehet benne csinálni, például színházat."
Hogy aztán valóban mûködik-e mindez, az majd szeptembertõl válik el. Addig a kerthelyiségeké a pálya, a romos bérházudvaroké. "Az egy más irány. 'k egyszerre több helyet csinálnak. A kocsmárosnak nem szabad dupláznia a saját ötletét, fõként ugyanabban a városban. Ebbe nem szív van beletéve, hanem pénz. Csak legyünk lazák, nem baj, ha por van, ha összetörik a szék, a lényeg, hogy a VII. kerületben, egy lerobbant ház udvarában legyen. Pedig egy törzshelynek az a lényege, hogy az ember ismeri a kocsmárost és az embereket - a beszélgetés köti össze a dolgot. A jó kocsmárosnak barátságosnak, vendéglátónak kell lenni, hogy aki teheti, vissza is jöjjön."
Kovácsy Tibor
