Sokan elhiszik, hogy a NASA titkolja a mennyország létét, pedig a valóság izgalmasabb

Sztereoképünk is lehetne a Anti-Földről.

A NASA tudja, hol a mennyország, ráadásul itt van tőlünk nem messze. Évtizedek óta tudnak róla, de titokban tartják, mert a felismerés átformálná a világot.

Juszt se linkelem be azt a néhány jellegzetes portált, amelyik hozza ezt a hírt száz és száz hasonlóan őrült összeesküvés-elmélettel együtt. De egyrészt tudom, hogy sok embertársam osztja ezeket a híreket, másrészt bosszankodom. Bosszankodom, mert létező és fontos igényeket elégítenek ki az ilyen történetek. Az emberek azért osztják ezeket a sztorikat, mert érdekesek, valami különlegesről szólnak, amit jólesik olvasni. Ráadásul olyan közösségbe tartozhatnak ezáltal, amelyik ismeri a titkot, amely rejtve van a többség elől.

No, akkor én is ajánlok ilyen lehetőséget, ráadásul mindez még a valóságra is épül. Érdekes sztori, mert a valódi világ sokkal érdekesebb, mint amit ezek a fotelfantáziálgatók ki tudnak találni: olyan történetek, amelyek szintén ismeretlenek a többség előtt, bár nem titkoltak.

Persze a tudományos megismerésről beszélek.

Szóval azt állítják ezekben a világmegváltó cikkekben, hogy a mennyország itt kering velünk együtt a Nap körül, pont a Föld pályáján, csak annak átellenes pontján, és mivel a Nap mindig pont közöttünk van, ezért sosem láthatjuk. Rejtve van előlünk. A NASA már felfedezte, de ugye tudjuk, titkolja. Mert ők ilyenek.

Valójában már a Szókratész előtt élt görög filozófus, Philolaus is feltételezte, hogy létezik a Földnek egy ikerpárja, az Anti-Föld, de neki ugyanúgy nem volt erre bizonyítéka, mint ahogy most a NASA-nak sincs. A különbség az, hogy a NASA szakemberei most biztosan tudják, hogy nincs Anti-Föld. Egyébként hadd nevezzem ezt a nem létező ikerbolygónkat Túlvilágnak, hiszen a Nap túloldalán van, no meg aztán a hírek szerint az lenne a mennyország.

Honnan tudhatják a NASA tudósai (meg akármelyik hozzáértő tudós), hogy nem lehet odaát egy hasonló bolygó? Ez az az érdekes sztori, amely érdeklődés hiányában rejtve van a többség elől. Valójában nem is egy történet szól erről, hanem sok. Mindegyikről egy teljes cikket lehetne írni. Itt most csak a beharangozók következnek. Vigyázat, spolierveszély!

Első mese a perturbációkról

Ez a történet arról szól, hogy amikor Newton fantasztikus gravitációs egyenleteit felhasználva a csillagászok elkezdték leírni a bolygók pályáját, akkor találtak néhány érdekességet. Pár dolog nem passzolt. Például nem úgy mozgott az Uránusz, ahogy a gravitációs egyenletek szerint kellett volna. Ahelyett, hogy elvetették volna a Newton-egyenleteket, néhány matematikus csillagász feltételezte, hogy talán egy még ismeretlen bolygó befolyásolja (szaknyelven „perturbálja”) az Uránusz mozgását, magyarázva a pálya rendellenességeit. Urbain Le Verrier ki is számolta, hogy hol kellene lennie a bolygónak, amelyik pont így zavarná meg az Uránusz keringését. És lőn: 1846. szeptember 23-án a berlini csillagdában dolgozó Johann Gottfried Galle felfedezte a Neptunuszt, alig egy fokkal odébb, mint amit Verrier előre jelzett.

És hogy ez miként jön a mi feltételezett Túlvilág ikerbolygónkhoz? Úgy, hogy a Földdel azonos pályán keringő, de egy adott pillanatban épp átellenesen elhelyezkedő bolygó nem maradna huzamosabb ideig pont ebben a relatív pozícióban. Egyrészt a többi közeli bolygó pályájának parányi eltéréseiből következtethetnénk a Túlvilág létére, csakúgy, ahogy már 170 évvel ezelőtt is meg tudták tenni ezt a csillagászok. Másrészt a többi bolygó hatna a Túlvilágra, csakúgy, mint a Földre. Emiatt a Föld és a Túlvilág relatív helyzete megváltozna, és nemcsak hogy elkezdenénk látni a Nap mellett, hanem hosszabb időtávlatban akár kozmikus karambol is lehetne a vége. Igazi túlvilági szcenárió.

Második mese a megkergült űrszondáról

1972–73-ban indították útjára a két Pioneer űrszondát, amelyek arról is ismertek, hogy hordoznak egy-egy aranyozott alumíniumlemezt, rajtuk egyebek mellett egy meztelen emberpár képével. Két szonda már elhagyta a Naprendszer határát, de az első 25 évben pontosan tudták követni az útvonalukat. Ekkor fedezték fel, hogy az űreszközök egy parányit jobban lassulnak, mint ahogy azt a Newton-törvények alapján számolták. Hiába kalkuláltak minden bolygó módosító hatásával, a lassulás egy akkora része, amely ugyanannyi, mintha egy hatvan kilométer per óra sebességgel haladó autó 650 év alatt leállna, magyarázatlanul maradt. Ez lett a híres Pioneer anomália. Végül 2012-ben közölte a NASA egy új számolás eredményét. Eszerint az űrszondák egyenetlen hőkisugárzása okozza a parányi lassulást.

A tanulság? Hát az, hogy amikor ilyen elképesztő parányi pályaeltéréseket meg tudunk figyelni 20 Nap–Föld távolságban haladó űrszonda esetén, akkor hogy a fenébe ne észlelnénk akár közvetett gravitációs hatása révén egy Földnyi bolygót épp csak a Nappal átellenben?

A harmadik mese, ami tán nem is igaz

Ezt a történetet én találtam ki, és nem számoltam utána. Nosza, tegye meg valaki, aki ért az égi mechanikához! Legyen tehát ez nem tudomány, de tudományos-fantasztikus történet. Mert teljesen tudományos elveken alapul, csak éppen nem biztos, hogy pont úgy, ahogy leírom.

409 évvel ezelőtt (!) megjelent könyvében Johannes Kepler leírta, hogy a bolygók olyan ellipszis alakú pályákon keringenek, amelyek egyik gyújtópontjában helyezkedik el a Nap. Felfedezte, hogy a pálya különböző részén haladva a bolygók haladási sebessége nem egyforma. A Naphoz közelebbi pályarészen gyorsabban, a távolabbi részeken lassabban haladnak. Ezért, ha egy adott pillanatban a Naptól épp legtávolabbi ponton levő Földdel pont szemben, a Naphoz a legközelebbi ponton helyezkedne el a Túlvilág (Anti-Föld), akkor a következő napokban-hetekben a Föld kevesebbet mozdulna el a pályán, a Túlvilág viszont sokat.

Ez a különbség annál jelentősebb, minél inkább ellipszis alakú a bolygó pályája. A Föld pályája nagyon közel van a körhöz, csak egy „kicsit” ellipszis, így a hatás nem nagy. Nem számoltam ki, de lehet, hogy még ebben az esetben is elég nagy lenne ez a különbség ahhoz, hogy időről időre a Túlvilág bolygó kibukkanjon a napkorong mögül egyik, majd másik irányban. Mondjuk nem lenne könnyű megfigyelni olyan közel a Naphoz, de egy jó időpillanatban jövő napfogyatkozás akár be is segíthetne.

 

A gravitáció törvényeiről és az ebből fakadó fantasztikusan érdekes jelenségekről még hosszan lehetne írni. Például a Szaturnusz bolygó Janus és Epimetheus nevű holdjainak táncáról, a Jupiter-holdak keringésének szinkronizálódásáról, a szintén Jupiter-hold Ió árapály okozta vulkáni tevékenységéről, a Merkúr egén oda-vissza haladó Napról, és hogy miért mutatja felénk mindig ugyanazt a felét a Holdunk.

Persze ma már nem kellene a gravitáció közvetett hatása alapján kutatnunk a Túlvilágot. Közvetlenül is láthatnánk (ha a NASA nem titkolná), mivel például a 2006-ban felküldött két Solar Terrestrial Relations Observatory (STEREO) űrszonda pont a Napot vizsgálja eddig nem látott szögben, sztereóban. Egymással „szemben” a Nap két oldalán haladtak el, és mára már jóval túl járnak rajta.

Akár sztereoképet is készíthetnének a Túlvilágról.

Akinek nem sikerült teljesen elvennem a kedvét a témától, az megnézheti az 1969-ben készített Utazás a Nap túlsó oldalára című sci-fi filmet, ami pont a Föld ikerbolygójára történő utazásról szól. De erről nem is spoilerezek többet. Jó szórakozást!