Sir Fred Hoyle annyira utálta az ősrobbanás elméletét, hogy nevet adott neki és ezzel híressé tette.
A neves csillagász egyébként elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal, hogy hozzájárult a csillagok nukleoszintézisének nevezett elmélethez. Ez az elmélet magyarázza meg, hogy a különféle kémiai elemek hogyan születnek más, könnyebb elemekből a csillagok fejlődése során. Ha jól emlékszem, fiatalkoromban nem e tudományos eredményei révén találkoztam először a kutató nevével, hanem a Fekete felhő című sci-fijét olvasva. Ez egyike azoknak a tudományos-fantasztikus történeteknek, amely igyekszik a lehető legjobban elrugaszkodni az idegenek emberközpontú ábrázolásától.
Az ő intelligens kozmikus lénye egy csillagközi felhő – és valóban nehezen lehetne valami kevésbé antropomorf.
Hoyle azért jutott most az eszembe, mert egy friss tudományos cikknek köszönhetően újra forog az a hipotézis, miszerint a polipok esetleg a világűrből érkeztek hozzánk, de legalábbis génjeik egy része idegen. A harminchárom (!) szerző által a Progress in Biophysics and Molecular Biology nevű folyóiratban leközölt cikk címe még nem utal közvetlenül a lábasfejűekre: A Kambriumi robbanás oka – földi vagy kozmikus?
| ||
Mielőtt elmagyarázom, hogy mindez hogyan is függ össze a nagy csillagász-kozmológussal, nézzük meg, mit is állítanak a szerzők a cikkükben. Fontos észrevenni, hogy a cikk inkább áttekintés, és nem egy kutatás eredményének leírása. A szerzők arról elmélkednek, hogy az 530 millió évvel ezelőtt kezdődött és „alig” tízmillió év hosszúságú időszakban – amelyre kambriumi robbanás névvel szoktak hivatkozni – olyan hihetetlen gyorsaságban és változatosságban alakultak ki a korábbi fosszíliák közt nem talált élőlénycsoportok, hogy azt nem okozhatták csupán földi okok.
Szerintük ugyanebbe az irányba mutat a 270 millió évvel ezelőtt kialakult lábasfejűek evolúciója is. Azt állítják, hogy ezen állatok bizonyos tulajdonságai olyan különlegesek, annyira eltérnek az akár velük rokon állatcsoportok tulajdonságaitól, hogy azok nem jöhettek létre csupán a földi mutációk eredményeképpen. Bizonyos tulajdonságokat kódoló géneknek, géncsoportoknak külső forrásból kellett származniuk.
Felvetik, hogy tán nemcsak bizonyos gének, hanem akár komplett hibernált poliptojások érkezhettek meteorokon a világűrből.
Ha valakinek minderről a kreacionisták, a teremtéshívők jutnak az eszébe, azt le kell lomboznom. Ez a harminchárom kutató nem egy természetfeletti, mindenható lény evolúcióba való bele-belenyúlkálására gondol. Persze nem tudhatom, hogy pontosan mi jár a cikkírók fejében, de az a cikkből is kiderül, hogy alapvetően egy az evolúcióelméletet jelentősen „kiegészítő” hipotézis fontosságában és helyességében hisznek.
Ez az elv nem más, mint a pánspermia, amely szerint az élet „csírái” mindenhol jelen vannak a világegyetemben, megtermékenyítik a steril bolygókat, illetve befolyásolják az azokon folyó evolúció menetét.
De mi köze van Hoyle-nak a pánspermia-hipotézishez?
Nos, ha lehet mondani, ő az elképzelés egyik atyja, bár hasonló megoldásokról már időszámításunk előtt élő filoszok is elmélkedtek, és az elmúlt századokban is elő-előtört ez az elgondolás. Hoyle világnézetéhez egyébként is jól passzol a pánspermiaelv. A nagy kozmológus a múlt évszázad közepén felmerülő ősrobbanás-elmélettel szemben nagyon szkeptikus volt. Annyira utálta, hogy valami nagyon röhejes megnevezéssel akarta lejáratni: Big Bang – a Nagy Durr. No, ha addig nem volt túlságosan felkapott ez a tudományos elmélet, akkor ezzel a névvel végre sikeresen bekerült a tudománykommunikáció fősodrába. Hoyle meg ehette a kefét.
Persze Hoyle nem csak afféle tagadó típusú ember volt. Igyekezett egy az ősrobbanással szembeállítható alternatív kozmológiai elméletet felállítani. Ez az úgynevezett állandó állapotú világegyetem. Az ő elképzelése szerint a világegyetem nem véges korú, hanem teljesen kortalan. Mindig létezett, és mindig létezni fog. Persze meg kellett magyaráznia mindenféle tudományos megfigyelést, hiszen ha azokat elmélete nem foglalná magába, akkor azonnal megbukna. Elmélete szerint például a galaxisok egymástól való távolodását (ami szerinte ugyebár örökkön örökké folyt és örökké fog tartani) az kompenzálja, hogy a táguló űrben a semmiből folyamatosan keletkeznek új fizikai részecskék, ezáltal megakadályozva az űr kiürülését és biztosítva a világegyetem állandóságát. Ha valaki utánaszámol, akkor kiderül, hogy mindehhez nagyon-nagyon kevés részecskének kell születnie egy adott helyen belátható időn belül – hiszen a tágulás is lassú kozmikus méretekben –, tehát nem mondható, hogy hipotézisének e része könnyen cáfolható lenne. No persze ugyanez áll az igazolására is.
| ||
Nem követem az állandó állapotú világegyetem elképzelésének azóta történt tökéletesítgetéseit, de az az erős gyanúm, hogy nem igazi alternatívája az ősrobbanás elméletének, mivel valószínűleg nem képes az összes ismert kozmológiai megfigyelést legalább olyan jól magyarázni, mint amaz. Ezzel közel sem azt szeretném állítani, hogy nem történhetnek akár lényeges változások a jövőben azzal kapcsolatban, amit a világegyetem születéséről és fejlődéséről gondolunk, de
egyelőre az ősrobbanás elmélete biztosan tartja a helyét az állandó állapotú világegyetem hipotézisével szemben.
Hoyle kozmológus volt, nem is akármilyen, tehát kozmológiai elképzelését illik nem félvállról venni, még ha az nem is a fősodorba tartozik. Azonban a mindig is létezett és a jövőben is gyakorlatilag változatlanul létező világegyetem hoyle-i képe más területeken is megmozgathatja az ember fantáziáját.
Hoyle úgy gondolta, hogy ennek az állandóságnak valahogy a biológiában, az evolúcióban is meg kell jelennie. Ha a világegyetemnek nem volt kezdete és nem lesz vége, akkor a biológiai evolúció sem valami nagy durral kezdődött szervetlen anyagokból, hanem az élet alapelemei, csírái mindig is léteztek mindenhol a világűrben. Egy-egy új bolygó születése után ezek a csírák meteorokon, üstökösökön utazva és a bolygókba csapódva megtermékenyítették azokat, megadva a biológiai evolúció elindulásához az alapanyagot. Persze a folyamatban lévő evolúció nem akadályozhatta meg újabb és újabb külső „fertőzés” megtörténtét, és az ilyen események időnként extra lökést adhattak az élővilág fejlődésének, akár azt meglepő irányokba fordítva. Hoyle úgy gondolta, hogy egyes világméretű járványokat is a kozmoszból érkező új típusú vírusok okozhattak, beleértve akár az AIDS vírusának eredeti megjelenését is. Ugyanezt gondolta az 1918-as spanyolnáthajárványról, de a kergemarhakórról is.
A mostani polipos cikk szerzői között is találunk olyan – egyébként neves egyetemen tanító – tudósokat, akik tudottan a pánspermia-elmélet elkötelezett hívei. Lehet, hogy a harminchárom szerző nagyobb része inkább csak amolyan érdekes lehetőségként értékeli a cikkben leírtakat, de az is lehet, hogy itt a pánspermia-elmélet híveinek az előbújásáról van szó.
Coming out!
A kambriumi robbanás és a polipok mellett a cikk érvelésének van egy harmadik alappillére is. A szerzők szerint a pánspermia elméletét támasztják alá a Földbe csapódó meteoritokon és az atmoszféra legkülsőbb rétegeibe kívülről érkező mikrorészecskéken található élőlény-fosszília nyomai. Meg kell jegyeznem, hogy a kambriumi robbanás és a polipok genomjának kialakulása sem igényel valójában földönkívüli magyarázatot, de ez a harmadik érv tényleg megdöbbentő. Ugyanis jelenleg nincs ismeretünk olyan meteoritokról vagy atmoszferikus részecskemintákról, amelyek bizonyítottan vagy akár valószínűsíthetően életnyomokat tartalmaznának. No persze, van néhány égből pottyant kő, amelyről egy ideig azt remélték, hogy talán tényleg baciszerű valamiket tartalmaz, de a részletes vizsgálatok rendre lehűtötték ezeket a várakozásokat. Aki ennek ellenére ezekre, mint a pánspermiaelv lehetséges bizonyítékaira hivatkozik, az nehezen vehető komolyan más területeken.
A polipokat már néhány évvel ezelőtt is meggyanúsították, hogy földön kívüli migránsok. 2016-ban számos médium „tudósított” arról, hogy biológusok szerint a lábasfejűek genetikai anyaga olyan komplex, hogy azt csak Földön kívüli eredettel lehet magyarázni. Azonban ha valaki nem volt rest kikeresni az eredeti Nature cikket, akkor láthatta, hogy a szerzők egyáltalán nem beszélnek „idegenekről”. A polipok persze tényleg nagyon komplex lények – vannak, akik a tengerek „főemlőseinek” is nevezik őket –, genetikai anyaguk felépítésének vizsgálata sok érdekességgel szolgál, mint ahogy arra akkor a tudományos cikk is felhívta a figyelmet. De hogy hogyan lett ebből „Alien”, az rejtély. A legvalószínűbb, hogy az egyik kutató viccelődött ilyesmivel egy riporternek, aki vagy komolyan vette, vagy úgy gondolta, hogy épp elég jó a sztori kattintásvadászatra.
Szóval a polipok minden valószínűséggel nem a világűrből származnak. Hogy amúgy az élet első építőkövei honnan származnak, az még rejtély. Úgy tűnik, hogy itt a Földön keletkeztek szervetlen anyagokból, de erre bizonyíték még nincs, talán soha nem is lesz. Ha más égitesteken, bolygókon is találnánk életet vagy annak nyomait, akkor többet tudnánk. Ha sehol sem találunk, vagy ha találunk, de a földitől gyökeresen eltérő alapút, az azt valószínűsíti, hogy az élet itt és máshol egymástól függetlenül alakult ki. Ha a különböző égitesteken talált élőlények rokonságban lennének egymással, az a kozmoszban terjedő élet elméletét, a pánspermiát támasztaná alá. Mindkét megoldás roppant érdekes!
