A hét cikke

„Miért adtam oda a vesémet egy idegennek?”

szerző
Urfi Péter
publikálva
2017. ápr. 16., 23:04
kommentek
2
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Vox újságírója szerint kiműttetni a vesédet nem olyan nagy ügy, legalábbis ahhoz képest, hogy mennyi jót tehetsz vele.

„Tavaly augusztusban, egy hétfői napon a baltimore-i Johns Hopkins kórház orvosi csapata eltávolította a bal vesémet. Amit utána vértelenítettek, lefagyasztottak és elrepítettek Cincinnatibe. Ott a sebészek beültették a vesémet egy olyan ember testébe, akivel soha nem találkoztam, akinek a nevét sem tudom; csak nemrég kezdtünk el levelezni. Akkor csak annyit tudtam róla, hogy nagyobb szüksége van a vesémre, mint nekem. Mert a segítségével elkerülheti a fizikailag megterhelő dialízist, és valószínűleg 9-10 évvel tovább élhet vele, mint nélküle.”

Why I gave my kidney to a stranger - and why you should consider doing it too

On Monday, August 22, 2016, a surgical team at Johns Hopkins Hospital in Baltimore removed my left kidney. It was then drained of blood, flushed with a preservative solution, placed on ice, and flown to Cincinnati. Surgeons in Cincinnati then transplanted the kidney into a recipient I'd never met and whose name I didn't know; we didn't correspond until this past month.

Ezekkel a – szabad fordításban közölt – sorokkal kezdődik a Vox cikke, amely nem titkolja, hogy agitálni akar. Az egyébként is érdekesnek tűnő szerző, Dylan Matthews próbál meggyőzni róla, hogy érdemes odaadományozni a vesénket vadidegeneknek. Maga is egy újságcikk hatására kezdett el gondolkozni rajta, majd évekkel később belevágott. A másik ihletője egy filozófiai gondolatkísérlet volt, amely szerint ha fuldokolni látunk egy gyereket, akkor nem sétálunk el mellette, hanem kimentjük, és nem mérlegeljük, hogy vizes lesz-e a cipőnk.

Az írás egésze szerencsére ennél árnyaltabb képet rajzol a vállalkozás nehézségeiről. Épp az a jó benne, hogy végigvezet a lélektani, adminisztratív és fizikai következményeken, az első regisztrációs ív kitöltésétől a vizsgálatokon és a műtéten át a felépülés stációiig.

Aki magyarul olvasna erről, annak ajánlom régi cikkünket a szervtranszplantációkról, illetve a SOTE szakklinikájának tájékoztatóját a veseátültetésről.

 

További olvasnivalók

Visszafogott és előremutató cikk arról, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a Facebook romba döntse a világot (MIT Technology Review)

Képgaléria: Joseph Szabo, a Long Island-i tanár, aki a diákjait fotózta (Guardian)

Trump kedvenc minisztere, a világpolitika új erős embere: Rex Tillerson (Politico)

szerző
Urfi Péter
publikálva
2017. ápr. 16., 23:04
kommentek
2
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. április 17., hétfő 10:04
    Öt évvel ezelőtt, véletlenül bukkantam rá Joseph Szabo Teenage című albumára, és a családneve miatt magyar származásúnak gondolva őt, emailben rögtön interjút kértem tőle, de sajnos nem válaszolt. Főleg a Priscilla és a Charlie c. képei fogtak meg, nagyon koravéneknek éreztem őket.
  2. 1 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. április 17., hétfő 09:54
    Számomra a mindenféle orvosi beavatkozástól való, szerintem természetes félelmen túl, az is dilemmát okozna, hogy odaadhatom-e valamelyik szervemet egy idegennek, ha arra egy hozzám közelebb állónak, például valamelyik közvetlen családtagomnak is szüksége lehet. A vízben fuldoklás példájánál maradva: ha választanom kellene két fuldokló kimentése között, bizonyára a családtagomon igyekeznék segíteni, még akkor is, ha az életben maradási esélyei rosszabbak, mint az idegen gyermeké; kegyetlen szituáció lenne, amiben a helyesnek látszó döntés is életre szóló lelkifurdalással járó, rossz választás lehet.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

A hét cikke

A hét legjobb, legizgalmasabb cikkei minden vasárnap, Urfi Péter szubjektív válogatásában.

A hét cikke
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk