Emlékszünk rá, mikor Orbánt deresre húzták?

  • narancs.hu
  • 2016. április 5.

Hírnarancs

Nagyot bukó offshore-lovagok Izlandon és Pesten, durva úszóbotrány, tanársztrájk és Orbán Viktor elverésének évfordulója. Erős nap volt a mai. Híreink.

Óh, Panama, Panama. Reggel még Izlandról bejelentkező, kiváló vendégszerzőnk csak tippelni tudott, hogy mi lesz az eredménye az ország legnagyobb (a 300 ezres országban 22 ezer embert megmozgató) tüntetés eredménye, mely az egyébként is rendkívül népszerűtlen és most már a panamai offshore-balhéban is sáros miniszterelnök ellen irányult. Nos, ma Sigmundur Davíð Gunnlaugsson végül lemondott – de előbb a parlament feloszlatását kérte, amit az államfő elutasított. A miniszterelnök mintegy 4 millió dollárnyi értékben utaztatott el kötvényeket a napfényesebb helyre a 2008-as gazdasági válság előtt, tegnap este pedig még azt mondta: nem mond le. Aztán, látjuk, mégis: lehet, hogy elolvasta nálunk Dunajcsik Mátyás cikkét, és mélységesen elszégyellte magát?

Mindeközben pedig meglett a nemzetközi offshore-ügy első magyar bukottja is: Boldvai László expénztárnok (aki pár hónapja ismét a szocik pénzügyeit kezdte bűvölni) elhagyja az MSZP-t, mert elismerte, hogy feleségének valóban van offshore cége. Boldvai nem lesz Nógrád megyei elnök, a megyei közgyűlésben pedig függetlenként dolgozik tovább.

Kiss László magyar úszókapitány a 60-as években csoportos nemi erőszak miatt ült börtönben, írta meg egyéb forrásokra támaszkodva a Blikk. De még ne menjen ki senki hányni! Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke azt nyilatkozta erről a Privát Kopónak, hogy Kissnek joga van újra beilleszkednie a társadalomba (idáig okés a dolog, de most figyeljenek!), hiszen „Kiss László úr mintegy fél évszázaddal ezelőtt okkal vagy ok nélkül megkapta büntetését”. Na, most lehet végre okádni, ennél ma már biztos nem lesz lejjebb.

Nyakó István holnap talán pecsételhet: lehet, hogy a Kúria holnap újraindítja a beadványozást a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazás ügyében (ha mind a legendás Erdősiné, mind Nyakó kezdeményezését érvénytelenítik), úgyhogy Nyakó már hétfő óta ott dekkol a Nemzeti Választási Irodánál, hogy ő lehessen az első, aki beadja, és ezúttal ne nyomják le Kubatov Gábor jól képzett lelkes, véletlenül épp arra járó kopasz honfitársai. Az egész baszakodás annyira siralmas, hogy most már inkább röhögjünk egy nagyot az egészen!

Bátorság, erő

Bátorság, erő

 

Fantasztikus évforduló: ma volt tíz éve, hogy Orbán Viktor utoljára ki mert állni magyar politikai ellenfelével egy nyilvános televíziós vitára. 2006-ban a vitapartnere Gyurcsány Ferenc volt, aki, hát, nem a debattőrök Muhammad Alija, mégis feltörölte Orbánnal a stúdió padlóját. Azóta Viktor, a Kárpátok tigrise inkább nem vitatkozik senkivel, hisz lengyel vendégszurkolóknak prédikálni mégiscsak kellemesebb elfoglaltság, és kevesebben is röhögik körbe érte. Itt lehet megnézni a történelmi szócsatát.

A Pedagógusok Szakszervezete április 20-ára országos pedagógussztrájkot hirdet, a döntésről Orbán Viktort is tájékoztatták. Kérdésre válaszolva Galló Istvánné, a PSZ elnöke elmondta: a tankönyvpiacot a kormány továbbra sem kívánja „feloldani”, s bár bizonyos elmozdulás van a tanulók terhelése területén, javaslatukat nem fogadta el a kormány arról, hogy mivel a feltételek nem adottak, a mindennapos testnevelés csökkenjen heti három órára. Azt sem fogadta el a kormány, hogy a hit- és erkölcstan fakultatív formában legyen tanulható a jövőben – tette hozzá. (Lásd cikkünket itt.)

Vicces egybeesés: április 20-a a fűszívás nemzetközi (nem hivatalos) ünnepnapja. Ha már így alakult, akkor kellemes, lötyögős-röhögős sztrájkolást kívánunk mindenkinek!

Figyelmébe ajánljuk