Izgalmas, de hideg – Időjárás a héten

Az új év első hete kifejezetten változatosan, de téliesen alakul, néha még havazhat is. Péntektől egy hidegbetörés miatt fogvacogtató idő lesz.

A múlt hét végére (főleg az északi és keleti tájakra) visszatért a szürke, ködös, éjjel-nappal hideg idő, ám a nyomasztó szürkeségnek egy időre véget vet, hogy a Kárpát-medence, főleg annak déli és nyugati fele a mediterrán-balkáni ciklonok útjába kerül.

Ennek megfelelően azon régiókban, melyek ezen rendszerek meleg oldalára kerülnek, átmenetileg melegedhet is az idő: sajnos ez januárban sosem tart sokáig. Ráadásul a fölénk áramló nedvesebb levegő hatására többször alakulhat ki csapadék, amely az itt bekeveredő hidegebb és melegebb légtömegek elhelyezkedésének függvényében akár hó is lehet - először éppen hétfő estétől kedd reggelig (ekkor is inkább elszórtan). A hét eleji, amúgy is csak délen és nyugaton, ráadásul pusztán nappal érvényesülő átmeneti enyhülés nyomán a következő napokban (pláne csütörtöktől) már napközben is igencsak télies idő lesz az egész országban. Szerdán és a csütörtökre virradóan többfelé a havazást sem ússzuk meg, csütörtök délelőttől fogva azonban már (futó hózáporokat leszámítva) zömmel száraz és erősen szeles idő vár ránk, pénteken napközben is igen hideg lesz. Ekkor már csak nyugaton fordulnak elő futó hózáporok, szombaton pedig ne  nagyon számítsunk újabb havazásra.

Mind a péntekre, mind a szombatra, sőt a vasárnapra virradó éjszaka is kifejezetten zordnak ígérkezik, s napközben sem sokat melegszik a talaj közelében: a tiszta, erősen fagyos időben valószínűleg valamennyi állóvizünk alaposan befagy majd, sőt folyóink nagy része is. E szibériai eredetű hidegbetörés hatásait legfeljebb csak egy újabb markáns ciklon enyhíthetné, az is csak fokozatosan és részlegesen - ám most úgy tűnik, hogy komoly javulás, melegedés, legfeljebb jövő hét közepére várható. Vasárnap hajnalra nyugaton ugyan beborul és ezzel együtt a Dunántúl határ menti régióiban csapadékhullás kezdődik, amely azért zömmel hó lesz (és nem mondjuk ónos eső), ám ez a havazás már nem terjed át az egész országra, így legfeljebb a Nyugat-Dunántúlon alakulhat ki friss hólepel.

Voltaképpen ilyenkor télidőben örömhírnek számít, hogy a hét nagy részén, ciklonok vonulásának köszönhetően élénken, de többször (így csütörtökön, pénteken vagy vasárnap) erősen szeles idő lesz: ez legalább meggátolja a levegőminőség romlását, no meg a ködképződést, eközben persze több fokkal ront a hőérzetünkön.

Ciklonok jönnek, mennek

Hétfő: Délnyugaton, a Tiszántúlon és a főváros környékén napközben átmenetileg feltámad a nyugati-délnyugati szél, amely ott felszaggatja a ködmezőt (itt többfelé a nap is kisüthet), miközben északkeleten marad a ködös, borongós idő. A hőmérséklet ennek megfelelően széles skálán –3 és +6 fok között alakul, a szelesebb déli vidékeken lesz melegebb. Csapadék késő estig nem várható, ekkor azonban a megnövekvő felhőzetből főleg a déli országrészben és az Észak-Dunántúlon alakulhat ki gyenge havazás. Délen helyenként havas eső is eshet, itt ugyanis kevésbé erősen fog fagyni, északon annál inkább: a minimumok –1 és –7 fok között alakulnak. Estétől hajnalig a Dunántúlon és a középső országrészben is megélénkül az északnyugati-északi szél.

Kedd: Zömmel változóan felhős, ám az ország déli felén délelőtt még csapadékos (lehet hó, de helyenként havas eső is), keleten, északkeleten párás, borongós időben fagypont körüli vagy kicsivel a feletti, –1 és +4 fok közötti maximumok várnak ránk. Északon, a Duna mentén és a középső országrészben élénkül meg az északi-északnyugati szél. Estétől északon és északkeleten élénk-erős nyugati-délnyugati szél fog fújni. Ahogy kiderül, mindenhol erősen fagyni fog, –2, –7 fokos minimumokra számíthatunk.

Szerda: Délen gyengén felhős, inkább derengően napos idő lesz, itt csapadék nem várható. Északon, északkeleten azonban már kora reggeltől megvastagszik a felhőzet, és napközben többfelé fog havazni. Az ország nagy részén megélénkül a légmozgás, ezen belül északon és északkeleten a kifejezetten erős délnyugati (idővel nyugati, sőt északnyugati) szél még hordhatja is a havat. A napközbeni hőmérsékletek –2 és +3 fok között tetőznek. Éjszaka, főleg annak első felében még többfelé (de zömmel északon és az ország középső harmadában) várható kisebb-nagyobb havazás, miközben (a délnyugati régió kivételével) továbbra is élénk, egyre inkább északnyugati irányú szél fog fújni. A minimumok –1 és –6 fok között alakulnak – a szelesebb északnyugaton legalábbis hajnalig fog kevésbé fagyni, a gyengébben szeles vidékeken erősebben lehűl.

Csütörtök: A keleti országrészben még erősebben felhős idő lesz, itt még előfordulhatnak hózáporok, akárcsak az Észak-Dunántúlon, de például sokfelé a nap is kisüthet. Többnyire igen élénk, sőt erős szélben –3 és +3 fok közötti maximumok várhatók (a légmozgás iránya most már egyértelműen északi-északnyugati). Éjszaka derült időben igen erősen fagyni fog, –7 és –15 fok közötti minimumok várnak ránk. Legfeljebb a Szeged-Salgótarján sávban mérséklődik (ott is csak átmenetileg), de az ország nagy részén még mindig erős marad az északi szél.

Péntek: Zömmel csak gyengén felhős, erősen szeles és igen hideg időnk lesz, napközben is keményen fagyni fog: mindössze –4, –11 fokos maximumokra (!) számíthatunk, nyugaton a felhőátvonulásokból kialakulhatnak futó hózáporok. Éjszakára –8, –18 fokig hűl a levegő, közben főleg a középső országrészben némileg mérséklődik, máshol erősen fúj majd az északi szél.

Szombat: Változóan felhős és még mindig szeles idő lesz (a legkevésbé a középső országrészben), több-kevesebb napsütés mindenhol várható, csapadék viszont késő estig még sehol. Napközben is többnyire mélyen fagypont alatti (–6 és –13 fok közötti) csúcsértékeket mérhetünk. Éjszaka nyugaton fokozatosan beborul, ott hajnalban már felhősebb idő lesz, s reggel a Nyugat-Dunántúlon már sokfelé fog havazni – hajnalig –8 és –20 fok közötti minimumok várnak ránk, de északkeleten még ennél is hidegebb lehet! Estétől sokat mérséklődik a szél, hajnalban már csak északkeleten és a Bakonyban tapasztalhatunk élénkebb légmozgást.

Vasárnap: Nyugaton felhősebb idő lesz, a határ menti dunántúli régiókban még mindig többfelé havazhat, de keletebbre a nap is kisüthet. Napközben is mélyen fagypont alatti  (–3 és –9 fok közötti) csúcsértékeket mérhetünk. Közben a Dunántúlon és keleten is élénk (sőt az északkeleti régióban idővel erős) északi szél fog fújni – a középső országrészben, a főváros környékén csupán gyenge, változó irányú. Éjszaka változóan felhős idő lesz, a keleti és nyugati határ mentén esetleg gyenge havazással. Ismét  igen erősen fagyni fog: többnyire –8, –15 fokig hűl a levegő, északkeleten helyenként még ennél is jobban. Nyugaton és északkeleten-keleten is élénk marad az északi szél.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.