Csak a tavasz vigasztal – Időjárás a héten

Az átlagosnál melegebb, bár néha záporos időnk lesz a héten: az alkalmi frontok sem hoznak komolyabb lehűlést.

A múlt hét végén kezdődött melegedés ezúttal tartósabbnak tűnik: nagyjából az egész hét időjárását a hol délnyugati, hol délkeleti irányú áramlások szabják meg, melyek rendre viszonylag meleg, mediterrán eredetű levegőt szállítanak hozzánk. No, azért az április hű marad hírnevéhez: többször is a közelünkben elhaladó mediterrán ciklonok teszik izgalmasabbá e nyugodt, melegedő időszakot – az első felhőrendszere már hétfő késő délutántól fölénk csúszik és estére, éjszakára hoz záporokat. Északon még kedden is záporos marad az idő, leginkább itt lehet majd érezni a frontátvonulást követő kisebb lehűlést. Ezt azonban gyors melegedés követi, a csütörtöki, többfelé már 25 fokot közelítő hőmérsékletek azonban már egy újabb közelgő hullámzó frontrendszer előtti melegadvekciónak (melegbeáramlásnak) köszönhetők. Csütörtök délutánra meg is érkeznek a záporok, zivatarok, éjjel sokfelé esni fog, és keleten még péntekre is marad a csapadékból. Ám hétvégére, mintegy varázsütésre, ismét melegszik, szombaton-vasárnap zömmel remek, napos, igazi kirándulóidő lesz! Sőt, még melegünk is lehet séta közben, hiszen egyre jobban megérezzük a mind magasabban járó nap erejét (és szerencsére szervezetünkben D-vitamint termelő potenciálját is).

20  fok felett!

Hétfő: Napos időben már 19, 23 fokig melegszik a levegő, sokfelé élénk délkeleti szél fog fújni (a Tiszántúl nagy részén és északkeleten talán kevésbé). Késő délutántól előbb délnyugaton, majd a Dunántúlon és a középső országrészben alakulnak ki záporok. Éjszaka elszórtan többfelé is lehetnek záporok, hajnalra is csak 8, 12 fokig hűlünk. Mérsékelt délkeleti szél fog fújni.

false

Kedd: Ezen a napon erősebben (gomoly)felhős idő lesz, további záporokra, esőre számíthatunk, talán még délkeleten több napsütésben bízhatunk. Délutánra 16, 21 fokig melegszünk – északon lesz kissé hűvösebb. Főleg délen és nyugaton élénk (délnyugaton és a nyugati határszélen néha kifejezetten erős) délnyugati-déli szél fog fújni. Éjszaka már sehol sem fog esni, hajnalra 7, 11 fokig csökken a hőmérséklet. A nyugati határvidék kivételével gyengül a szél is.

Szerda: Felhőátvonulásokkal tarkított, de inkább napos idő lesz, délután azért többfelé megnövekedhet a gomolyfelhőzet, és főleg délkeleten záporok, sőt esetleg (ritkábban) zivatarok is kialakulhatnak. Napközben már ismét 17, 23 fokig melegszünk - a Dunántúlon és északon még kevésbé lesz meleg, az Alföldön, pláne délkeleten ismét a májust idézik a hőmérsékletek. Mérsékelt (északnyugaton kicsit élénkebb) keleti-délkeleti szél fog fújni. Éjszaka sehol sem fog esni, reggelig csupán gyenge légmozgás mellett csupán 7, 11 fokig csökken a hőmérséklet.

Csütörtök: Zömmel napos, délután főleg nyugaton már némileg erősebben gomolyfelhős idő lesz, a délután derekától a Dunántúlon számolhatunk záporokkal, zivatarokkal. Délután már 20, 25 fokos maximumokra számíthatunk. Főleg a középső és a nyugati országrészben megélénkül a délkeleti szél. Éjszaka sok lesz a felhő felettünk, és előbb az ország nyugati felén (továbbá a főváros környékén), majd különösen éjfél után már keleten is eshet. Hajnalban sem lesz kevesebb 9, 14 foknál, mérsékelt délnyugati szél fog fújni.

Péntek: Keleten erősen felhős, sokfelé záporos (esetleg esős) nyugaton, majd a középső országrészben is csupán közepesen felhős, inkább napos idő lesz. Északkeleten és a Tiszántúlon délután hevesebb zivatarok is kialakulhatnak. Délután 18 és 22 fok között alakulnak a maximumok: délkeleten lesz a legmelegebb. A Dunántúlon és a főváros környékén megélénkülhet a délnyugati szél. Éjszaka már sehol sem várható csapadék, gyengül a légmozgás is. Reggelig 7, 11 fokig csökken a hőmérséklet.

Szombat: Előbb csupán a szokásos napi gomolyfelhő-képződéssel számolhatunk és sokat süt majd a nap, gyenge szél fog fújni. Délután 20, 23 fokos maximumok várhatók, de akkor a Dunántúlon és a középső országrészben elszórtan már kialakulnak záporok is. Éjszaka sem fog esni, hajnalra (visszafogott légmozgás mellett) 7, 11 fokig süllyed a hőmérséklet.

Vasárnap: Zömmel napos, a nyugati megyékben délután már kissé felhősebb, ott elszórtan záporos idő lesz. Délutánra többnyire 20, 24 fokos csúcsértékek várhatók. A Dunántúlon és a középső országrészben kissé megélénkül a délkeleti szél. Estétől a Dunántúlon majd a középső országrészben is elszórt záporok alakulnak ki, reggelig 9, 14 fokig hűlünk.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?