Új koronavírus-gyógyszert tesztel a Semmelweis Egyetem

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 25.

Katasztrófa

Az újfajta szájon át szedhető készítményt az Egyesült Államokban kezdték el márciusban vizsgálni.

„A Semmelweis Egyetem, mint az ország vezető COVID-ellátója kiemelten fontosnak tartja, hogy aktívan részt vegyen az új koronavírussal kapcsolatos ismeretek bővítésében, így az új terápiás eljárások, lehetőségek fejlesztésében is” – nyilatkozta Merkely Béla.

Az egyetem rektora annak apropóján beszélt minderről, hogy augusztus 23-án az intézmény is csatlakozott ahhoz a nemzetközi klinikai vizsgálathoz, amely célja egy új, koronavírusos betegeknek adható, szájon át szedhető, vizsgálati fázisban lévő készítmény hatékonyságának igazolása.

Merkely emlékeztetett, az egyetem több területén is kutatás-fejlesztési munkát indított a koronavírussal összefüggésben, részt vett egyebek mellett a vérplazmaterápia fejlesztésével kapcsolatos munkában, és több terápiás lehetőség (pl. remdesivir, fluvoxamin) klinikai vizsgálatában, továbbá fókuszban van a poszt-COVID transzlációs vizsgálata is.

Az intézmény honlapján közzétett információk szerint „a most Magyarországra is érkező, szájon át szedhető, antivirális koronavírus elleni vizsgálati készítmény klinikai tesztelésének első fázisa márciusban kezdődött meg az Egyesült Államokban. Ennek lezárását követően elindultak a már nagyobb számú beteg bevonásával megvalósuló második és harmadik fázisú vizsgálatok is, amelyek világszerte 400 vizsgálóközpontban, ezen belül Magyarországon hat helyszínen zajlanak.”

(Semmelweis Egyetem)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.