A pannonhalmi bazilika épületegyüttesének felújítása a millennium környékére fejeződött be, de nem teljesen. A bencés szerzetesi közösség és a diákok által használt liturgikus tér, a templom nem újult meg. Lehetett ennek pénzügyi oka is akkor, de még fontosabb volt egy, a közösség tagjai által megfogalmazott gondolat, mely a szakrális tér állapotát már nem érezte megfelelőnek lelkisége kifejeződésére. Várszegi Asztrik főapát 2003-ban életre hívta a Bazilika Műhelyt, melynek feladata a bizonytalanság feloldása, a teológiai magyarázatból kiinduló átalakítás alapjainak megteremtése volt. Nemcsak lelki értelemben vették a megújulást, hanem konkrét fizikai kivetüléseit is szem előtt tartották. A fiatal szerzetesekből álló csoport - Varga Mátyás, majd Fehérváry Jákó vezetésével - arra a következtetésre jutott, hogy a templombelső
"történeti bútorraktár"
jellege nem egyeztethető össze az egyszerűségre és tisztaságra törekvő térszemléletükkel.
A sokak által felkapott és különböző kontextusokban meglebegtetett szókapcsolatnak rögtön ellentábora is lett: a művészettörténészek többsége és az örökségvédelmi hivatal összezárni látszott. Dávid Ferenc művészettörténész a korábbi korok továbbépítéseit a jelenkori együttes szerves részének tekintette, Marosi Ernő akadémikus, a magyar középkor szakértője a hely tagadásaként értelmezte a jelentős változtatási igényt, míg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal részéről Fejérdy Tamás fogalmazta meg a módszerekkel kapcsolatos ellenérzéseit. Úgy tűnt, mindenkinek igaza van - csak a legfontosabb érv, az épületet fizikailag használók érdeke kerül mindig az utolsó helyre.
A változtatás fókuszában a Storno-féle, egységes stílusban létrehozott beltér volt: a szószék elbontatása, a bútorzat egészének kicserélése, az emelt szinten lévő baldachin elmozdítása, a színes üveg-ablakok cseréje és a falfestések eltakarása. A szerzetesi közösség "csak" saját kora lelkiségének megfelelő teret szeretett volna létrehozni - ha úgy tetszik, az építészeti keretek háborítatlanul hagyása mellett egy minimalista esztétikával kialakított közeget. A Bazilika Műhely ezt a leginkább előremutató európai kezdeményezések mintájára képzelte el - az olaszországi Boséban rendezett ökumenikus konferenciákon már évek óta az "új liturgikus tér" megfogalmazása a kívánalom. Ehhez persze építészeti keretet kellett teremteni. A Bazilika Műhely a svájci Peter Zumthort és az angol John Pawsont kereste meg, utóbbi tervei alapján éppen akkoriban fejezték be Csehországban egy trappista szerzetesi monostor építését. A külföldi szakemberek felkérése logikusnak tűnt, hiszen a bonyolult kulturális-társadalmi rendszerben egy "kívülálló" szabadabban mozoghat. Végül is ez már a múlt: Pawson terve átment az engedélyeztetési folyamatokon, az átalakítási munkák zajlanak.
De a megújulás és újragondolás ennél jóval átfogóbb. Az apátsági domb teljes idegenforgalmi stratégiájának újrafogalmazása körül igen sokrétű dialógus alakult ki - ha úgy vesszük, profi marketingről és turisztikai attrakcióról van szó. A nyolcadik éve megrendezett Arcus Temporum művészeti fesztivál (lásd tudósításunkat: "Konzervet ritkán veszünk", Magyar Narancs, 2011. szeptember 8.) tudatosan integrálja a kortárs zenét, táncot és filmet a hagyományos szerzetesi életterekbe. És mi sem természetesebb, mint hogy a gazdálkodás újra szerves részét képezheti az életvitelüknek, hiszen a szőlőtermesztés és gyógynövénykultúra évszázadok óta összekapcsolódik a lelki nevelés gondolatával. Az archaikus egység mai továbbvitele az energia-gazdálkodásban is megjelenik. Legtökéletesebb megfelelője ennek a
biomassza-fűtőmű,
mely a gazdaság saját alapanyagaiból és a kedvezményesen felvásárolt erdészeti melléktermékekből a hőellátás négyötödét biztosítja, a tetején található napcellák pedig az elektromos fogyasztás egy részét. Mindehhez nyilvánvalóan pénzt kellett előteremteni: a borászat egy magyar bank konzorciumi szerepvállalásával valósulhatott meg, az energetikai felújításokhoz pályázatírók és sikeres pályázatok kellettek.
A fejlesztések alapjait a Török Ferenc és Balázs Mihály építészek által jegyzett átfogó rendezési tervjavaslat (1994) hozta létre - még ha tíz évet kellett is várni a tervpályázatok kiírására vagy építészek megbízására. A legmarkánsabb modern építészeti állásfoglalás a bejárati épület Skardelli György és Lázár Ferenc által jegyzett tömbje (2004). A kőburkolatos, tégla formájú épülettesten közvetlenül tárul fel a keresztmotívum, mely megvilágítja az épületbelsőben haladó lépcsőt. Innen indul egy könnyed, acéloszlopokra támaszkodó, fa járófelületű sétány, mely a fák törzsei között halad az apátság bejárata felé - alternatívaként az arborétumon át vezető sétautat is választhatjuk.
A bejárati épület egyébként az északi domblejtőn, a hagyományosan is a megérkezést biztosító platón áll, lábánál a jó öt évvel később megvalósult étteremmel. A parkolóval is ellátott épületkomplexum tervezőjét - a holland Roeleveld-Sikkes Építészek Magyarország irodáját - nyílt tervpályázaton választották ki. Az épület a Kosaras-domb természetes formáját építette tovább. Egy földdel borított vastag vasbeton lemez alá rejtette a térszíni parkolót, ezen szinte lebegni látszik az étterem üvegkubusa (2010). Ez a ház megfelel a mai építészeti trendeknek: az üvegdobozból gyönyörű látvány tárul fel a dombtető épületegyüttesével és a környező tájjal.
Az újabb és újabb kortárs épületekkel bővülő folyamatban meghatározó szerepe van egy győri építésznek. Czigány Tamás még a kilencvenes évek derekán tervezte a gimnázium diákkápolnáját - a praktikusság és a szerény építészeti látásmód kézenfekvő bizonyítéka volt az új térszemlélet megvalósulási lehetőségének. A kapcsolat azóta is gyümölcsöző. Az ezredforduló utáni építkezések sorát ugyanis éppen a Czigány és munkatársai tervezésében létrejött borászat nyitotta meg (2003). A dombtetőn fenn, kissé eltávolodva az apátság főépületeitől, a millenniumi kápolna mellett találhatóak a csendesen meghúzódó épületek. Czigány a Szent Márton-hegy déli vonulatának keleti lejtőjére integrálta több kisebb elemből álló épületegyüttesét. Archaikus, a ház alapformáit idéző, nyeregtetős oromzatos épületei kővel burkoltak, monolitikus hatásúak - a forma ismerős mindenki számára, de az egységes anyaghasználat szinte absztrakt épülettárgyakat teremtett. Az elemek összekapcsolását a földfelszín alatt biztosította. A fenti présházat hosszú kürtő köti össze a hegy gyomrában lévő pincék és a palackozóüzem szolid épületével. A dombra visszavezető út túloldalán található a biomassza-fűtőmű (2010). Czigány Tamás egy profin működő gépezet egyszerű burkát teremtette meg. Két épület látogatóközponttá alakításával a szerzetesek gyógyítási kultúrája is megismerhetővé válik, a levendulalepárló pedig egy működő gazdaság életébe enged betekinteni - a Szilágyi Klára tervei szerinti átalakítások (2010) ehhez egyszerre szerény és nemes építészeti kereteket biztosítanak. Az arborétum rendezésében Szilágyi nemcsak a növényvilág gondos fejlesztéseit vázolta fel, hanem kerttereket alkotott, ahol meditatív pihenésre nyílik lehetőség. A kőlapok körkörös vonalaiból kialakított labirintus ősi motívuma a lapály, a hospodárkerti szabadtéri színház (2010) kőtömbjei pedig a lejtő zöldjébe simulnak bele.
A domb túloldalán hasonló gondossággal pozicionált épületegyüttes zárja - egyelőre - az építészeti fejlesztések sorát. A Czigány Tamás, Papp Róbert és Cseh András tervei szerint épült zarándokházak (2010) kimért kompozíciója a hagyományos parasztházak formáját idéző, nyeregtetős épületek. A hegyre felfelé kapaszkodva egymáshoz képest leheletnyit elfordulva alkotnak elegáns átlátásokat és képeznek rejtőzködő kitakarásokat.
Karakterükben nagyon más kortárs építészeti alkotásokkal találkozhatunk az ősi bazilika vonzáskörzetében, amelyek egy átgondolt fejlesztési stratégia szépen válogatott építészeti megnyilvánulásai, egy dialógus épületekben megjelenő elemei. A belga szerzetes, Frédérick Débuyst könyve, A hely szelleme a keresztény építészetben erről az összetettségről szól: az építkezés alkotófolyamatát az adott hely kulturális kontextusában értelmező, inspirációalapú megközelítés a lokálist helyezi előtérbe a globálissal szemben. E gondolkodásmód legkomplexebb megnyilvánulása a zarándokházak mellett álló kis kápolna (Czigány Tamás, tervezőtársai és diákjai közös munkája, 2010). Az erdőszéli tisztáson fagerendákból rakott egyszerű szögletes tömeg nem több, mint amit kétkezi munkával bárki összerakhatna.
A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre. A szerző a cikk megírásakor Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesült.
