"Cement a betonba"

Pozsár Péter építész, a Hello Wood fesztivál alapítója
szerző
Somlyódy Nóra
publikálva
2013/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Immár négy éve, hogy nyaranta, Hello Wood néven összművészeti alkotótábort szervez építészeknek. A Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem (MOME) 37 éves tanára azon igyekszik, hogy a magyar építészetben ismét megjelenjen a társadalmi felelősségvállalás.

Magyar Narancs: Hogyan indult a Hello Wood?

Pozsár Péter: Négy éve a dánok meghirdették a Wood Festivalt. Formatant tanítok a MOME-n, és az egész félévet arra szántuk, hogy erre készüljünk. 4x4 mm-es lécekből kellett a gyerekeknek megépíteniük az installációkat. Jól sikerült, elküldtük Koppenhágába, a húsz beválogatott projektből három a miénk volt. Utána elkezdődött a készülődés, pályáztunk az NKA-hoz, hogy ki tudjunk menni. De elmaradt a fesztivál. Ott álltunk húsz egyetemistával, és eldöntöttük, hogy megcsináljuk magunk. Rengeteg véletlen kellett, de összejött - négy installáció készült. A következő évben meghívtak minket a Művészetek Völgyébe, de az első szociális építészeti projektjeinket - házfelújítás, közösségiház-építés, főleg borsodi falvakban - a Reflekt Stúdióval közösen 2011-ben indítottuk be, később pedig egy szociális építészeti tábort, ami olyan sikeres volt, hogy a tavalyi Hello Woodot már a szociális építészet témában szerveztük meg.

MN: A Millenáris Parkot is tervező Újirány Csoport tagjaként hogy jutottál el a szociális építészetig?

PP: Való igaz, hogy a Millenárisnak nincs erős szociális tartalma, de már ott is fontos volt, hogy egy kicsit másképp működő közösségi tér szülessen, vagyis a szociális építészet gyökerei benne voltak. 2009-ben pályáztam a Moholy-ösztöndíjra, a programom egy katasztrófahelyzetben használható pavilon tervezése volt. Rájöttem, hogy nincs elég infóm ahhoz, hogy például a bangladesi helyzetre is tudjak mondani valamit. Túlvállaltam magam, de később épp ez vitt arra, hogy itthoni dolgokkal kezdjek foglalkozni. Megismerkedtem Gulyás Erzsébettel, és elindítottuk a Reflekt Stúdiót (vele készült interjúnkat lásd: Tigris, a falu védelmezője, Magyar Narancs, 2012. szeptember 27.). A példaképünk az alabamai Rural Studio volt, egy egyetemi közegben létrehozott kutatólabor, melynek lényege, hogy a diákok leköltöznek egy közösségbe, ott építenek házat, templomot. A mai napig ez a meghatározó példa számunkra, hiszen a három dolog - az egyetem, a szakmai önkéntesség és a saját telken belüli segítségnyújtás - náluk nagyon összejött.

MN: Mi érdekel jobban, a közösségfejlesztés vagy a tervezési folyamat?

PP: Kompakt módon érdekes az egész. A Hello Woodban például a létrejövő közösség a legnagyobb érték. 130-150 ember - a mexikóitól a hollandig - elvonul a világtól, és egy problémán kezd el gondolkodni, dolgozni.

MN: Idén is volt ilyen konkrét probléma?

PP: Nem annyira. Az idei Hello Woodnak "Lépj közelebb!" volt a címe. Azt kértük a résztvevőktől, hogy az elidegenedéssel kapcsolatban fogalmazzanak meg installációkat az "ember és természet" vagy az "ember és az épített környezet viszonya" témakörben, de a legfőbb célunk az volt, hogy nemzetközi tábort szervezzünk. Tavaly meg tudtuk ugrani, hogy szociális tartalmat csináltunk, most a nemzetközit, jövőre már talán mélyebben is bele lehet ebbe menni. 90 diák vett részt, 43 külföldi volt közülük.

MN: Mennyire kihívás számotokra a közösségfejlesztés? Ez nem része sem az építészetoktatásnak, sem az építészpraxisnak.

PP: Azt szoktam mondani a diákoknak, hogy nem kell mással foglalkozni, mint amihez értesz, mert azt tudod majd használni. Mindenki tud segíteni, ha akar. Az építés ilyen szempontból eszköz, rajta keresztül nem kell olyan kellemetlen dolgokról beszélni, mint hogy kinek milyen múltja, iskolai végzettsége van, honnan jött. Olyan dolgokról kell beszélni, hogy kell-e cement a betonba.

MN: Mit tesztek egy megosztott közösségű faluban, vagy ahol például a polgármester nem partner az ötleteitekben?

PP: Példákat tudok mondani. Csináltunk Szakácsiban egy három méter magas tigrisszobrot. Czafrangó János, az Erste Alapítvány good.bee programjának menedzsere azt mondta, hogy azért működik, mert kívül helyezi magát azon a diskurzuson, hogy ki van megszólítva, és ki hogyan vesz részt benne.

MN: Hogyan sikerült?

PP: Ez egy ufó. Képzeld csak el, az ország harmadik legszegényebb falva, százötvenen élnek, csak romák, a 98 százalékuk munkanélküli, nincs buszjárat. Viszont van egy tigrisük.

MN: Miért pont tigris?

PP: Szőke Gábor Miklós képzőművész vezette a csoportot. Előtte olyan ötleteink voltak, hogy építsünk hidat a patak fölé, újítsunk fel valamit, de minden ötlet mindig közelebb állt volna valakihez, például valakinek a háza elé került volna. És akkor arról kellett volna vitatkozni, hogy miért az ő háza elé. Valamelyik helyi ember mondta, hogy legyen egy tigris. A dolog onnantól volt érdekes, hogy megjelent a falu szélén a kamion a kész tigrissel. Nekem ez azóta is egy módszertani kutatási pillanat - sokkot kaptak az emberek. A falu közepére tettük.

MN: A templom mellé?

PP: Nincs templom, rét van. Teljesen kizökkentek a hétköznapi konfliktusokból, egy időre megszűnt az ellenségeskedés. A szobrot Szakácsi tavaly kölcsönadta a Sziget Fesztiválra. Nagyon fontos volt, hogy ők kölcsön tudtak adni valamit a fesztiválnak. Amikor visszaérkezett, rögtön telefonáltak, hogy milyen hiányosságok vannak, hiányzik az egyik foga, a másik meg ketchupos.

MN: És mire használják?

PP: Ez az ő totemállatuk, védi őket. Ott áll két köbméter tűzifa, és nem nyúltak hozzá, pedig azóta volt már egy tél. A közösségfejlesztők azt mondják, hogy lépésről lépésre kell egy ilyen programot felépíteni, én viszont azt próbálom kideríteni, hogy ez a fajta sokkhatás működhet-e módszertanként. Lehet-e közösségfejlesztést művelni úgy, hogy sokkolod a közösséget, és csak utána kezdődik a program.

MN: Hozzátartozik a szociális építészeti projektjeitekhez az utánkövetés is?

PP: Bódvalenkén és Bátonyterenyén használati értékkel bíró dolgokat csináltunk. Ott van visszajelzés a folytonos használatról. Bátonyterenyén a tanoda udvarára csináltunk színpadot, Bódvalenkén sárkányteregetőnek hívott közösségi mosodát fejlesztettünk. Élhetőbbé tették ezeket a falvakat. De hogy az építészet bármit is megoldana, az alapból téves elképzelés. Nagyon pici hatásokra kell törekedni, lehetőségeket felvillantani, az irányokat nagyon finoman kijelölni. Hogy egy falut revitalizálj, regenerálj, ahhoz munkát kell adni, közlekedést teremteni, egészséges lakókörnyezetet, higiénés feltételeket. Ha valaki 15-20 éves fejlesztési programban szeretne gondolkodni, akkor az az állami vagy piaci szektor intenzív szerepvállalása nélkül elképzelhetetlen.

MN: Idén megkaptátok az Erste Alapítvány szociális integrációért járó díját.

PP: Meglepetés volt, mert nagyon másképp működünk, mint azok a szervezetek, amelyek általában nyernek, mert évtizedek óta bántalmazott gyerekekkel, nőkkel, börtönviselt emberekkel foglalkoznak. Nagyon komoly munkát végző emberekkel együtt díjaztak bennünket. Persze nem gondolom, hogy mi ne végeznénk nagyon komoly munkát, de a fókuszunk kettős. Fontos, hogy segítsünk a közösségnek, de ugyanolyan fontos, hogy az egyetemeken tanuló, jómódban élő egészséges fiataloknak megmutassuk ezt a világot. A terepen folyamatosan szűnnek meg az előítéletek, és itt jön be a közös építés terápiás szerepe. Amikor szakadó esőben, tíz órája együtt betonoztok, és leültök a küszöbre cigizni, akkor már van közös történet. Nem egy bonyolult vagy hosszú történet, de egymásra vagytok utalva. Ezt csak ezzel a léptékkel és személyességgel lehet előidézni. Nem véletlen, hogy legalább egy tucat olyan diákunk van, aki azóta saját, hasonló témájú programot indított el. Ha az építésztársadalom egy részében, ebben a generációban rögzül, hogyan lehet részt venni ezekben a dolgokban, akkor nagyon nagy eredménynek érezném, hogy közöm lehetett hozzá.

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Magyar Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatása mellett jött létre.

szerző
Somlyódy Nóra
publikálva
2013/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kelet és Nyugat érdekellentétei
Interjú Timothy Snyderrel
Választási riport Szerencsről
Az új Hazafias Népfront
A rendszer árnyéka
TGM a Jobbikról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...