Rendezett kavalkád

Continental Hotel Zara
szerző
Zöldi Anna
publikálva
2010/41. (10. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Fiatalítókúrán esett át az elaggott Hungária fürdő: ráncait felvarratta, titokban talán még kortyintott is egyet az élet vizéből - a nemrég még düledező falak alatt forrás csörgedezett valaha. Nemcsak külsőt, személyiséget is váltott: immár Continental Hotel Zara néven néz szembe a múló idővel.

A pesti zsidó negyedről szólva korántsem az értékmegóvásról cikkezett a sajtó, jogos tehát a megújult századfordulós épület létrehozóinak büszkesége: eredeti mivoltában újjászületett egy Budapesten egyedülálló karakterű szeceszsziós homlokzat, és felidézték egy - a maga korában pazar luxust hordozó - belső tér architektúráját is. Méltán illették hát a felújítást az épített örökség megóvásáért járó Podmaniczky-díjjal, melyet többek között Mazen Al Ramahi tulajdonos, Vékony Péter, a felújítást tervező építész és Bor Ferenc, a restaurálást vezető művészettörténész vehetett át.

A volt Hungária fürdő épülete is felkerült korábban az elhagyott épületek honlapjára (http://bco.gportal.hu), igen illusztris társaságba - de ilyesmi az elfekvőben sovány vigasz. Az épület jószerivel már csak torzóként éktelenkedett Budapest sajátos hangulatú, zsúfolt, kicsit piszkos, kicsit elhanyagolt, romkocsmaszagú körzetében. Ráday Mihály kis kofferben hordta haza a maradványokat, bízva a szebb jövőben - ami, csodák csodája, végül meg is érkezett.

A pusztulás és tanulságai

Az épületegyüttes annak idején nagyon is gyakorlatias apropóból született: az 1820-as években a telek tulajdonosa, Gamperl András selyemkereskedő kútásás közben ásványi sókban gazdag hideg vizet fedezett fel, s 1827. május 23-án megnyitotta a Gamperl-féle Vasfürdőt. Pest városának ez volt a harmadik jelentős közfürdője, amely az idő múlásával egyre nagyobb népszerűségre tett szert. A kezdetben szerény tizenöt káddal üzemelő fürdőben a kádak száma hatvanra emelkedett, gőzfürdő, gyógyvizes népfürdő, kőfürdő, büfé, divatosztály, vendégszobák, pihenőkert és még ki tudja, milyen gyönyörűségek várták az ide betérő vendégeket - akik vidéki kereskedők, ügynökök, kistisztviselők, szerény vagy közepes anyagi körülmények között élő pestiek voltak. De az sem meglepő, hogy hajnalonta a New York kávéházból is bekanyarodtak ide a megfáradt művészek lazítani a hosszú éjszakák után. A zsidó negyedben vagyunk: rituális tisztálkodásra is szolgált a létesítmény, amely virágzott, hála a kor szegényes lakáskultúrájának is, vagyis hogy nemigen tartozott a lakásokhoz fürdőszoba. 1897-től a Ringer család birtokolta és fejlesztette a vállalkozást, melyet 1840-től kezdve neveztek Hungária fürdőnek. A Nyár utca 7. számú ház kapualjában - ahonnan az egyik bejárat nyílt - ma is látható Hungária allegorikus nőalakjának csempeképe, koronával, karddal, címerpajzzsal.

Az új század új igényeket szült - már nemcsak a hedonista, de az egészséges test is követelte a magáét. A Ringer testvérek megvásárolták hát a Klauzál és a Nyár utcai épületrészek közötti, Dohány utca 44. számú telket, és vállalkozásuk csúcspontjaként megszületett Európa leghosszabb, versenyek rendezésére is alkalmas úszócsarnoka négy úszópályával, nyitható üvegtetővel, motoros csigákkal vontatott úszótanoncokkal, tetőszinti napozóterasszal. Az épület terveit 1907-ben adta be engedélyezésre Ágoston Emil - aki jórészt lakóházakat tervezett, s bár az Astoria szálló sarokrészének tervezése is az ő nevéhez fűződik, ezzel a művével írta be magát Budapest építészettörténetébe. Az engedélyeket hosszas huzavona után adta ki a főváros; végül 1909 májusában nyíltak meg a kapuk. A már eredetileg is pazar belső kiképzésű fürdő keleties stílusú, márvánnyal, mozaikkal, gipsz domborművekkel, Zsolnay-kerámiával díszített, íves vasbeton oszlopokon nyugvó, nagyvonalú üvegdongával fedett térrel bővült, ahol vízesés csobogott, fények cikáztak. És nemcsak a díszítés volt említésre méltó, hanem az épületben alkalmazott gépészeti és épületszerkezeti megoldások, például a vasbeton-üveg kombináció alkalmazása is.

A kővel burkolt homlokzat pedig olyan nagyvonalú monumentalitást mutatott, ami csak a néhány évvel később megépülő Párisi Nagyáruház homlokzatán jelent meg ismét, és a növényi ornamentikával játszadozó szecesszióval szemben már a modern építészet komponálásmódjára utal: az épület a tömegével, és nem díszítményeivel hat elsősorban. Ráadásul a keskeny utcában a tervező ravasz trükköt is alkalmazott: ráerősített a perspektivikus hatásra, így valójában nem párhuzamosokat látunk, a homlokzaton a vonalak összetartanak. Az arányok és formák egyiptomi vagy babiloni, de mindenképpen keleties asszociációkat ébresztenek. A művészettörténészek Lajta Béla és az angol szecesszió (Macintosh) stílusával rokonítják ezeket, de leginkább mégis egyediek, még ha a Kerepesi temető zsidó síremlékeinek súlyos egyszerűségét hordozzák is. A történeti korok idézetszerűen megjelenő stilizálása vagy a homlokzatból spontán ötletszerűséggel előreugratott kőkváderek pedig már szinte a kortárs építészet magatartását vetítik előre. A figurális díszítés ezzel szemben tipikusan múlt századi, és a fürdő tagadhatatlan bujaságáról árulkodik: szirének, nimfák, kentaurok vonaglanak, kisfiúk kacérkodnak békával, csigával, állatalakos fríz vonul végig a homlokzaton - a kompozíciók többsége még megfejtésre vár. A kuriózumot jelentő bronz forgóajtót fafaragást idéző geometrikus mintázat ékesíti: ősi jelképek, melyek között a Dávid-csillag és a rozetta egyaránt előfordul. A szakrális építészetből ismert architektúra (fríz, timpanon) világi és kacér díszítéssel telik meg - igazodván a korhoz és a funkcióhoz. A Dohány utcai épületrészben öltött testet a legteljesebben az a játékos gazdagság, amely azután fokozatosan veszített vonzerejéből - a társas fürdőzés kora ugyanis leáldozott.

Az 1920-as évektől érezhető a változás: az úszócsarnok egyik oldalán szálló, a másik oldalán lakóház került a fürdőhelyiségek helyére. Az úszócsarnok már a háború előtt színházként, moziként, varietéként próbálta túlélni eredeti funkciójának elvesztését, azután a hatvanas évekre végképp megszűnt iránta az érdeklődés. A Continental szálló még működött 1970-ig, onnantól az enyészet és az alternatív művészet vette birtokba a gazdátlan épületeket. A rendszerváltással pedig az ingatlanüzlet - a befektetőnek nemigen éri meg bíbelődni a míves részletek felújításával, inkább bevárja vagy épp sietteti a pusztulás folyamatát.

A történeti építészet számos darabja néz szembe ezzel a sorssal: az épület ugyanis nem úgy műalkotás, mint egy kép vagy egy szobor: ha elveszti rendeltetését, szépsége előbb-utóbb hiábavaló tehernek bizonyul. Ha nem sikerül értelmes és főképp kifizetődő funkciót találni a számára, a roppant költségek árán fenntartható esztétikát csak idealisták finanszírozzák - és, tudjuk, nem az idealizmus korát éljük.

A Hungária fürdőt végül az mentette meg, hogy az építészek, restaurátorok, műemlékes szakemberek meggyőzték a jordániai tulajdonost: nemcsak hőstett, de jövedelmező befektetés is, ha helyreállítja az egykori fürdő pompáját - legalább részleteiben. Az időközben már elbontott Continental szálló helyére új szállodát álmodó Mazen Al Ramahi egy már elfogadott tervet módosított a homlokzat műemléki felújítását tervező Vékony Péter, a Nirmana építésziroda vezetőjének javaslatára. Hegedűs Péter, az új Continental Hotel Zara tervezője az épületbe foglalta a felújított fürdőcsarnok egy részét, Vékony Péter és csapata pedig megtervezte a fellelhető fotók és Ráday Mihály kofferjeinek tartalma alapján a felújítást.

Belső logika szerint

A ráncfelvarrás azonban kényes művelet. Ugyanaz a dilemma, ami elé akkor kerülnénk, ha Mona Lisa fél arcát hirtelen terpentines ronggyal eltüntetné valaki. Vajon mikor járunk el helyesen: ha korabeli módszerekkel, nagy művészi igényességgel újrafestjük, ha egy tökéletes digitális másolattal kiegészítjük, vagy ha meghagyjuk torzónak, és csak utalunk rá, hogy valaha létezett az egész arc, egy több száz évvel ezelőtt élt személyiség egyedi és megismételhetetlen alkotása? Faragjunk-e fitos orrot a hajdan netán csúnyácska pofikára, vagy tiszteljük a teremtő szándékát, és állítsunk mindent vissza eredeti formájába? Bárhogy döntünk is, saját korunk mindenképpen otthagyja lenyomatát a kópián - ha másért nem, az időközben megváltozott technikai eljárások révén.

Vékony Péter és csapata a Hungária fürdő úszócsarnokának esetében kompromisszumos megoldást választott: az ismert vagy teljes biztonsággal rekonstruálható részeket korhű módon helyreállította, a kiegészítéseket pedig az épület belső logikájának megfelelően folytatta. A számos közreműködő tervező (az eddig említetteken kívül Bolyó Ágnes, Weiszhaupt Viktória, Fülöp Krisztina, Sáfrány Csilla, Vörös Virág, Fejes Gergő, Tihanyi Dominika, Kovács Árpád és a H-Y Kft.) munkáját egységessé hangolja, hogy mindnyájuk kiindulópontja érezhetően a műemlék épület, melynek keleties íze szerencsésen összecseng a tulajdonos igényeivel, és irányt szab a kortárs beavatkozásoknak.

A szálloda főbejárata a precízen helyreállított bronz forgóajtó, amely a korhűség jegyében nem automata - hatalmas súlyát készséges és markos személyzet mozgatja a törékeny turisták előtt.

Az új épület alaprajzából következően nem lehetett az eredeti fürdőcsarnokot teljes hosszában visszaépíteni. Nagyobb része a szálló előcsarnokát alkotja, néhány traktusa azonban benyúlik az új szálloda belső udvarára. Itt már a kortárs építészet szabadságával éltek a tervezők: stilizált betonszerkezet folytatja a belső tér mozaikkal-márvánnyal burkolt oszlopainak ritmusát, a helyreállított, de persze már nem nyitható üvegdongát pedig acélhuzalokból szőtt pergola folytatja, amelyre hamarosan buja növényzet kúszik. A teljes mértékben kortárs formanyelven megszólaló udvarban idézetként megjelenik a víz is: a stilizált donga alatti medencében Gaál Endre (az üvegdonga és egyéb üvegmunkák alkotója) ívekből szerkesztett üvegszobra áll.

Mind a műemléki munkák, mind a belsőépítészet ugyanazt az elvet folytatja, ami a századfordulós épületnek is erénye volt. A geometrikus struktúrával komponált felületek az anyagok luxusa és a díszítmények gazdagsága révén egységes, de részletgazdag vizuális világot hoznak létre, amely kiegészül topkategóriás berendezési tárgyakkal (Joseph Hoffmann bútorok a szálló halljában, Mies van der Rohe Barcelona széke a szobákban, Tom Dixon és Catellani lámpák az étteremben) és technikai megoldásokkal. A kortárs hozzátétel mindenütt érzékenyen reagál a régire: hol ellenpontozza és karakteresen elkülönül (a műemléki tér esetében), hol egyszerre idézi az orientális hangulatot és a minimál világát - ahogy ez a szálló helyiségeiben történik. Az új épületrész homlokzata szándékosan szolid Ágoston Emil karakteres épületéhez képest.

A felújított műemléki tér legnagyobb érdeme, hogy mégsem a részletek vonják magukra elsőként a figyelmet. Igazodva az eredeti tervezői szándékhoz sikerült egységbe olvasztani a gipsz-, márvány-, mozaik- és üvegfelületek, -formák változatos kavalkádját; talán a bronz színe üt el némiképp az együttestől, de a szakemberek szerint idővel ez is összeérik a többivel. A színek, anyagok, felületek az eredeti hű másai, a helyreállítás minősége úgyszintén; a szálló logója a hajdani Continental egyik szalvétamintájára emlékeztet.

Míg a legapróbb részletekig helyreállított homlokzat szó szerint idézi a századforduló építészetét és példaértékű a műemlék-felújítások számára, addig a kőről kőre visszaálmodott belső tér egyvalamivel adós marad, de ez nem róható fel sem a térnek, sem a tervezőknek.

Ahogy a ráncfelvarrás sem adja vissza az elveszett fiatalságot, a szállóvá avanzsált fürdő korhű részletei sem sugározzák többé azt a tömény és sűrű testiséget, mely hajdan vélhetően a sajátja volt. Ez a tér nem fürdő többé, hanem szálloda: nem párás és érzéki, hanem elegáns és távolságtartó. Nem gőzölgő testek kipárolgása színezi sárgásra majd a köveit - szorgos kezek fogják fényesíteni nap mint nap. Az anyag megmenthető, de az idő elillant.

 

A fürdő történetére vonatkozó adatok Ráday Mihály Látlelet és történelem című tanulmányából (Budapest folyóirat, 2009/1.), illetve Keresztessy Csaba és Simon Zoltán építéstörténeti dokumentációjából (amely az építészeti tervezéshez készült 2005-ös előtanulmány része volt) származnak.


Cikkünk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, a KÉK, illetve az NKA megítélt támogatásával készült.

szerző
Zöldi Anna
publikálva
2010/41. (10. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Népszavazás előtt
Mi lesz a bulinegyeddel?
Hódmezővásárhely
Interjú Márki-Zay Péter polgármesterjelölttel
Színházi melléklet
Andrei Şerban, Fekete Ádám, drámapedagógia
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...