Bajai pályázóért lobbizott Zsigó Róbert egy törvénymódosításnál

  • narancs.hu
  • 2014. január 24.

Kis-Magyarország

Egy birtokunkba került dokumentum szerint a bajai polgármester Halász Jánost kérte meg, módosítson egy kormányrendeletet úgy, hogy a közművelődési magasabb vezetők képesítési követelményeit némileg enyhítsék. Megtörtént. Egy bajai könyvtár igazgatói pályázata állhat a háttérben.

A lapunk birtokába került dokumentum szerint az ősz folyamán Zsigó Róbert, Baja polgármestere (és a Fidesz szóvivője) – a bajai képviselő-testület kérésére – felkereste Halász János kultúráért felelős államtitkárt annak érdekében, hogy a közművelődési magasabb vezetők képesítési követelményeinek jogszabályát [a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 6/A. §-át] megváltoztassák. Ennek hátterében az állt, hogy a bajai Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ pályáztatásának elbírálásában problémák merültek fel, a „szakmai szervezetek képviselői a képzettség és szakmai gyakorlat meglétét illetően eltérő álláspontot képviseltek, ezért Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2013. augusztus 29. napján tartott ülésen meghozott (…)” határozatában „a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánította” – áll a Zsigó Róbert aláírásával ellátott, november 27-én keltezett, 20. számmal ellátott előterjesztésen.

A probléma információink szerint az volt, hogy a pályázó nem tudta teljesíteni a törvényben előírt pályázati elvárásokat. A dokumentum így folytatódik: „Halász János kultúráért felelős államtitkár urat kerestem meg” a szóban forgó jogszabály „felülvizsgálatának, módosításának kezdeményezésével”. Zsigót a megbeszélésen Halász állítólag arról tájékoztatta, hogy a „felvetett probléma megoldása (…) folyamatban van. A rendelet módosítására, a képesítési és a gyakorlati követelmények egyszerűsítésére vonatkozó javaslatot tartalmazó előterjesztés készül”.

false


A felvetett probléma a következő volt: az összevont, többfunkciós közművelődési, közgyűjteményi feladatokat ellátó intézmény vezetőjének az említett jogszabály alapján jelenleg több szakterületen kell rendelkeznie felsőfokú szakmai, továbbá államháztartási és vezetői ismereteket nyújtó tanfolyami végzettséggel, valamint szakmai gyakorlattal. Úgy tudjuk, a bajai aspiráns nem felelt meg e követelményeknek.

A történtek azt mutatják, Zsigó lobbizása sikeres volt, mivel novemberben megszületett a 442/2013. (XI. 27.) Korm. rendelet, amivel módosították a képesítési előírásokat. Hatályát veszti például a 6/A. § (1) bekezdés b) pontja, a 6/G. §-a, illetve a 6/H. §-a is, de Zsigóéknak az volt a fontos, hogy a rendelet módosítása kimondja: „több kulturális intézményi funkciót ellátó költségvetési szerv vezetésére megbízást az a közalkalmazott is kaphat, aki legalább az egyik kulturális intézménytípus intézményvezetőjével szemben támasztott követelményeinek megfelel, feltéve, hogy a kulturális intézményi funkciókat ellátó szervezeti egységeket az adott alapfeladatra vonatkozó felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel rendelkező szakember irányítja.”

Ezek után Zsigó azt javasolta a bajai képviselőknek, hogy a változtatásokat figyelembe véve határozzák meg az említett pályázati kiírás követelményét. Nemsokára megjelent az önkormányzat honlapján az új kiírás, sőt jövő héten, január 30-án a meghirdetett testületi ülésen a pályázat elbírálása is naprendi pont lesz.

false

Kerestük Zsigó Róbertet is, hogy kommentálja a történteket, azonban cikkünk megjelenéséig a bajai polgármester ezt nem tette meg. Ahogy megkapjuk válaszát, természetesen azonnal közzétesszük.

false

Figyelmébe ajánljuk