Kiskunhalas remek minőségű gyógy-termálvízzel rendelkezik, ám a helyi strand még ma is a 80-as évek állapotait idézi. Ezt mindenki tudja az alföldi városban, ezért is tűnt logikus lépésnek a kiskunhalasi termálfürdő részéről, hogy egyrészt gyógy-idegenforgalmi, másrészt – egy állami intézet szerepvállalásával – képzőközponti beruházást tervez a város északnyugati részén.
A dugába dőlt tervek
Ezek a legfrissebb tervek, melyekkel évtizedes lemaradás lenne pótolva, ráadásul a város adottságai is kifejezetten jók a bővítéshez. Egyesek szerint a fürdő vize az egyik leghatékonyabb Magyarországon főleg nőgyógyászati és ízületi betegségekre, sérülések (utó)kezelésére, ráadásul a tőszomszédságában működik az elmúlt években szinte teljesen felújított, modernizált Kiskunhalasi Semmelweis Kórház, egy szálloda és egy konferenciaterem, míg a város más idegenforgalmi kínálata (a hungarikumként jegyzett csipkemanufaktúra, az ősgyepes lovasbázis) is indokol egy ilyen irányú fejlesztést.
| ||
Az utóbbi tíz évben négy-öt alkalommal is megjelentek a halasi önkormányzatnál változó hitelességű és komolyságú befektetéseket kínáló vállalkozások. Volt, amely tengervizes(!) akváriummal felturbózott, lakóparkos szállodát vizionált a termálfürdő területére; megint mások „csak” a területet kérték volna azért, hogy tömegével hozzanak ide gyógyulni vágyó betegeket a Benelux államokból. Egyik ábránd sem jutott túl a látványtervek szintjénél. A mostani elképzelés ráadásul kormányzati támogatást is kapna – erről később –, ám nemrég olyan probléma vetődött fel, amely megakaszthatja az egész fejlesztést. Egy egészen abszurd és elképesztő dologra derült ugyanis fény, amelynek eredménye a termálfürdő alatti öthektáros terület mai tulajdonviszonyainak rendezetlensége.
Egy kézzel átírt földhivatali lap
A meglehetősen komplikált történet előzményei 1992-re nyúlnak vissza. Ekkor ugyanis a még létező Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalatot (DBKM) szétbontották, vagyonát pedig az önkormányzatok között szétosztották. Az akkor működő vagyonátadási bizottság (VÁB) 14 egységre bontotta a halasi fürdő különféle ingatlanrészeit (Tölgyfa étterem, 4 emeletes irodaház, Vízmű Klub, kemping, Faház büfé, sportpálya és kertészet, vízműállomás stb.). A VÁB máig döntő jelentőségű határozatában meg is jelölte e vagyonelemek használati megosztását.
A kiskunhalasi önkormányzat a 14-ből három elemet kapott meg a fürdő területén, amelyek a strandfunkció fenntartásához rendeltettek elsősorban. (A teljes terület jelentős, ma a mintegy 20-23 százalékot adó kempingrész a VÁB határozata révén maradt a fürdő osztatlan, közös ingatlanrésze.) Miután azonban a DBKM-et lebontották, az utódaként létrehozott Délvíz Rt.-re hárult a vállalattól örökölt adósság kifizetése – így indult a Délvíz felszámolása 1993-ban. Hogy a hitelezőket kielégítsék, a felszámoló (az azóta már megszűnt Reorg) leválasztotta az eladható vagyonelemeket, és sorra értékesítette is mindet.
Ekkor hirdették meg a kempinget – és azt meg is vette a város azért, hogy mind több területet birtokoljon a fürdőben. Bő 12 millió forintot fizetett az önkormányzat a területrészért, majd 1996 tavaszán képviselő-testületi határozatban sürgette is a vásárolt elem földhivatali bejegyzését.
| ||
Az első, máig megmagyarázhatatlan mozzanat ekkor történt.
Az említett önkormányzati határozat rögzítette, hogy a város 9000/10000 részt birtokol a fürdő területéből – benne a 93-ban megvásárolt kemping durván 2300/10000-nyi tagjával. A határozatot Tóth Zoltán, akkori polgármester aláírta, az ügyvéd annak rendje-módja szerint elvitte a Délvíz felszámolójához (a Reorghoz) –, de onnan a város szem elől vesztette a folytatást. Ez pedig nagy baj volt. Utólag ugyanis indokolt lett volna a gyanakvás, miután a képviselő-testületi határozatot egész egyszerűen kézzel átírták, azaz meghamisították még a földhivatali beadás előtt! Mindez az alábbi dokumentumon jól látszik:
| ||
A magyarnarancs.hu birtokunkába jutott dokumentumon látszik, hogy az azon végrehajtott részarányátírásokat minden bizonnyal az akkori felszámolóbiztos T. I. (Délvíz) eszközölte, és csak ő írta alá a „javítást” is. Mire a papír bekerült a földhivatalba, Kiskunhalas elveszítette a cirka 23 százaléknyi, azaz éppen a kempinggel egyező nagyságú területrészt, melyet nemrég megvásárolt.
Hogy ez a „módosítás” nincs rendjén, annak az első jelei csak évekkel később jelentkeztek. Egyrészt magát az 1996-os testületi határozatot is csak 1998-ban jegyezte be a kiskunhalasi földhivatal. Ez még magyarázható lenne az akkori leterheltséggel, amit a földkijelölések, kárpótlási ügyintézés és az informatikai fejlesztés hiánya okozott a földhivatalokban. De az ennyi év után is hihetetlennek tűnik, hogy egy kézzel átfirkált, a felek mindegyikétől alá nem írt papírt bejegyeztek. A kézírás alapján beazonosított átírót, T. I.-t próbáltuk elérni, ám a cég, ahol dolgozott, már nem működik, így ez nem sikerült.
Jól lehet, a történet itt nem ért végett.
Amikor 2001-re a Délvíz Rt. felszámolása befejeződött, a város megnyugodott, hiszen minden felszámolás befejezése azt jelenti, hogy elfogyott minden olyan vagyontárgy, amely a tartozások, hitelezők kielégítésére fordítható. Így logikus volt, hogy bár a szóban forgó, áthamisított papíron a Délvíz tulajdonába került a kemping, az a Délvíz könyveiben nem jelent meg – máskülönben a felszámolás végére azt is eladták volna.
Csakhogy 2004-ben, Tóth Zoltánt a polgármesteri székben váltó Várnai László idején egy ellenőrzés során kibukott, hogy létezik egy közös vagyontárgy Kiskunhalas és a Délvíz között. És hogy, hogy nem – ez a közös vagyon éppen a kemping területe volt.
Ekkor már kevesen emlékeztek a majd’ 10 évvel korábban történt kempingvásárlásra és az 1996-os testületi határozatra, arról pedig nyilván senkinek még gyanúja sem volt, hogy időközben a földhivatali bejegyzésre vitt papírral milyen „változás” történt. Azaz senki sem gondolta, hogy az 1993-ban jogosan vett kemping azóta nem is a városé, hanem a leszámolt Délvízzel közös vagyon. Pedig a valóság ez volt.
Ekkor a halasi városvezetés fogta magát, és levélben értesítette a problémáról a felszámolót. Erre az akkor még működő Reorg újra megnyitotta a Délvíz felszámolási eljárását – hiszen „új”, „közös” vagyonelemet talált. Ebből pedig – elvileg – folytatni lehetett az egykori Délvíz-hitelezők kielégítését. Akár viccesnek is nevezhetjük, hogy amikor a Reorg 2004-ben újra elkezdte eladásra hirdetni a kempinget, még értesítette is Kiskunhalast, hogy elővételi joga van (arra, ami 10 éve jog szerint már az övé lett 12 millióért!).
A városvezetés – amely a történet elejétől mintha aludt volna – még ekkor sem fogott gyanút.
Egy forrásunk szerint nem gondolták, hogy egy hivatalos felszámoló újra éppen azt dobja piacra, ami a városé, másrészt a Reorg – tévesen – nem kempinget, hanem strandjellegű tételeket írt az árverési hirdetménybe. Miután ezekre senki sem jelentkezett, az eredeti 50 millióról folyamatosan vitték le az árat, és végül a területrészre egy kisszállási vállalkozó, Horváth Ferenc cége, a Győri Bt. jelentkezett, és információnk szerint nettó 16 millióért meg is vette azt. Magyarán az azóta megszűnt Reorgnak kétszer is sikerült értékesítenie ugyanazt a területet.
Foglaljuk össze röviden az eddigieket! Miután egy hamisítással elszedték a várostól az évekkel korábban 12 millióért megvásárolt területet, a Reorg most (újra) értékesítette azt. A vevő pedig nem a város lett, noha már egyszer kifizette érte a vételárat. De! Mindez ugyan elég rémesen hangzik, de tegyük gyorsan hozzá, hogy se akkor, és tudomásunk szerint eddig sem tett a város feljelentést azért, mert megkárosították őket. Ölbe tett kézzel figyelték a dolgot? Nagyon úgy tűnik, hogy igen…
Ugrás a jelenbe
A problémát hónapok óta ismerő Fülöp Róbert fideszes alpolgármester egyelőre korainak tartotta részletesen nyilatkozni az ügyről. Azt azonban ő sem titkolja, hogy a jogellenesen kialakult helyzetet nem tartják fenntarthatónak. „Adott esetben el tudok képzelni egy olyan elegáns megoldást, hogy a külső tulajdonostárs névleges, pár forintos áron visszaadja a városnak, ami a városé. Nem az önkormányzat okozta a problémát, így lehetetlen, nyilván alkotmányellenes helyzet is lenne, ha a város nem rendelkezhetne azzal, ami a tulajdona” – mondta Fülöp Róbert a magyarnarancs.hu-nak.
| ||
Erre az alkotmányos alapelvre – igaz, egyben az önkormányzat tagadhatatlan felelősségére is – rámutat a város egyik tekintélyes, a bírósági gyakorlatban is jártas, névtelenséget kérő jogásza. „Sajnos a 90-es években bármi, így ez az abszurd eljárás is megtörténhetett. Ez azonban nem menti fel az önkormányzat vagyongazdálkodási és jogi felelőseit. Ugyanakkor az egyik legalapvetőbb elve, hogy a tulajdonhoz való jog sohasem évül el, vagyis ami jog szerint a városé, azt bármilyen tévedés vagy szabálytalanság vette is el tőle, az ma is a városé, és a halasi önkormányzat bármikor indíthat pert e jogának az érvényesítéséért” – hangsúlyozta.
Hozzátette: egyetlen esetben juthat valaki idegen tulajdonhoz, elbirtoklással, vagyis tartós, legalább 10 évig folyamatos használattal. Csakhogy a kemping (és az egész fürdő) területét a kezdetektől kizárólag a halasi önkormányzat üzemelteti, tartja rendben és végez rajta kisebb beruházásokat – nem pedig a külső tulajdonostárs, Horváth Ferenc.
A vállalkozó verziója
Felkerestük a területet egykor megszerző vállalkozót is. Horváth Ferenc azonban már azt mondta nekünk, hogy ő már eladta a tulajdonrészét egy olyan cégnek, amely – állítása szerint – nem tartozik az ő érdekeltségébe.
Úgy tudjuk, hogy a cég a Norfolk Hungária Befektetési Zrt., amelynek a Kiskunhalastól északra fekvő kisvárosban, Soltvadkerten élő Sasváriné Tóth Edit a vezérigazgatója, de a cég egyetlen ismert telefonszámán senki nem veszi fel a kagylót. Horváth Ferenc portálunknak azt nyilatkozta, hogy meggyőződése szerint jog szerint övé volt a területrész, hiszen hivatalos felszámolási eljárás keretében, hivatalos árverésen jutott hozzá. Bevallása szerint nemhogy gátat nem akar szabni a termálfürdő fejlesztésének, de még ő akart hozni ide befektetőt. Azt állította: akár 20 millió dollárt(!) is hozott volna ide kanadai üzleti partnere, ha a város vezetői – itt Várnai László korábbi és Gyovai István jelenlegi polgármesterekre gondol – hajlandók lettek volna tárgyalni vele. De nem tárgyaltak.
Ezzel szemben a városházán erre máshogy emlékeznek: szerintük egyetlen esetben sem volt szó ilyen beruházásról. Fülöp Róbert alpolgármester egy ízben beszélt – nem hivatalos keretek között – Horváthtal, ott akkor csak arról volt szó, mennyit szeretne kapni a külső tulajdonos a kemping területéért.
| Hasonló eset? Ha Ön vidéken él, és jogsértést vagy hatalmi visszaélést tapasztal, kérjük, írja meg nekünk a címre. |
Azt mindenesetre megtudtuk: a város a Norfolkot hiába keresi akkor, amikor valamilyen fejlesztési-átalakítási munkálathoz a szóban forgó telekrész tulajdonosaként a hozzájárulásuk kellene. „Egyszerűen nem reagálnak” – árulták el nekünk városházi források, akik ugyanakkor azt sem titkolják: akárkié is a Norfolk, „ha kell valami, végül mindig Horváth Ferencet kell hívni”. Így hiúsult meg például a nyári bejárat átépítése, a régi kabinsorok és egy régi vizesblokk lebontása is.
Kis keresgélés után kiderül: a cég részvényeit sokáig egy kanadai cég birtokolta (NORFOLK TRADE – INVEST Limited CA Canada, Ontario, N3Y 4R5, Simcoe, Queensway West Suite A2 505.), de a cég tagságát 2012 végén törölték. Ám azóta nem derül ki a cégadatbázisból, hogy ki is a cég tulajdonosa.
Segítséget remélnek
Úgy tudjuk, a Norfolk áll amögött is, hogy befékeztek egy másik, a strand területét érintő állami beruházásnak is. A Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) ugyanis a strand területén álló 4 emeletes irodaházban úgynevezett kistérségi közösségi központot létesítene, amelyben az Emmi háttérintézeteként integrációs és felzárkóztatási programokat vinne végig.
A hatalmas épületet az állam kapta meg a Délvíz felszámolásakor, az állami tartozások fejében. Csakhogy az átalakítási beruházáshoz kapott első fokú építési engedély hatósági határozatát a Norfolk megfellebbezte. A központ mindezt nem cáfolta, de diplomatikusan azt közölte: „mivel nem áll fenn olyan körülmény, ami a másodfokú hatóság részéről módosítást indokolna, ezért a közeljövőben számítunk a jogerős építési engedély megszületésére”. Emellett úgy látják: a halasi közösségi központ létrehozására elégséges idő áll rendelkezésre, az határidőn belül befejezhető.
Bányai Gábor, a térség parlamenti képviselője májusban a városi képviselő-testület előtt sürgette a termálfürdő gyógy-idegenforgalmi célú fejlesztését. A parlament vállalkozásfejlesztési bizottsága tagjaként is felszólaló Bányai szerint fenntarthatósági és megvalósíthatósági tanulmányokat kell készítenie a városnak ahhoz, hogy a 2014–2020-ban megnyíló uniós forrásokból e célra forrásokat mozgósíthasson. A városháza mindezek mentén arra is számít, hogy a kormánypárti képviselő az ingatlant érintő ellentmondások tisztázásában is szerepet vállal.
Egyelőre tehát nem tudni, mi lesz a megoldás: vagy sikerül a Norfolkkal megállapodni, vagy egy hosszú pereskedés veheti kezdetét. Az biztos, hogy megegyezés nélkül nem indulhat el a fürdőfejlesztés, az viszont továbbra sem világos, hogy hivatalos szerv előtt miért nem emelt eddig szót senki az ellen, amiért Kiskunhalast ilyen jelentős anyagi kár érte.
