Eszmei értékekkel is bíró, egyedi értéket képviselő gyűjteményegyüttesről van szó – ezt mondja a magyarnarancs.hu-nak Polics József, Komló fideszes polgármestere, amikor a legfrissebb komlói ügy kapcsán keressük. Ami arról szól, hogy a baranyai város súlyos összeget fizet egy „gyűjteményegyüttesért”. És akkor most mutatunk pár darabot ebből az „együttesből”, íme:
| ||||
Merthogy Komló 10 millió forintot fizet ilyen és ehhez hasonló tárgyakért egy helyi vállalkozónak azért, hogy ezek a korábban a város számára ingyen átadott „ereklyék” egy nagy kiállítás része legyenek. De ne rohanjunk ennyire előre, a sztori régebben kezdődött!
Ingyen odaadta
Komlón ugyanis 2000-ben hozták fel az utolsó csille szenet, az elmúlt 17 évben pedig a mindenkori önkormányzat igyekezett méltó emléket állítani annak az iparágnak, amely várost csinált az egykori faluból.
A próbálkozások olykor már a tervezéskor kudarcba fulladtak, olykor a kivitelezéssel akadtak gondok. Jól mutatja ezt az is, hogy a Komlónak jelenleg nincs igazi bányászmúzeuma, csupán bányászati kiállítótere a József Attila Könyvtár és Muzeális Gyűjteményben, valamint néhány emlékműve a városban.
A településen gyakran elhangzó kritikák szerint a kudarcok egyik fő oka, hogy annak idején számtalan eszközt és értéket hagytak a berobbantott bányavágatokban, és a felszíni emlékeket is elherdálták. A bányászatban használt eszközöket és műszereket kézen-közön eladták, magángyűjteményekbe tették, vagy csak egyszerűen leadták a közeli MÉH-telepen.
Jó hét évvel ezelőtt azonban, 2009. december 4-én, Komló-Mecsekjánosiban mégis átadtak egy bányászati emlékparkot. A park a Hídépítő Vállalat komlói telephelyével szemben kapott helyet – nem teljesen véletlenül. A tárgyakat ugyanis a vállalat vezetője, Hoffman György ajánlotta fel a városnak, és egy akkori beszámoló szerint a cégvezető „értékesíthető ócskavasat ajánlott cserébe azoknak, akik a bányászathoz használt felszereléseket a rendelkezésére bocsátották, amelyekből aztán egy ingyenesen látogatható parkot hozott létre. A csere lehetővé tette, hogy a bányászereklyék ne a bontókba kerüljenek, hanem egy könnyen megközelíthető, szabadtéri kiállításra”. Fotók és tévéfelvételek bizonyítják az avatás ünnepélyes pillanatait, a közös örömöt. Utóbbi aztán hamar elhalványult, mivel az emlékpark kieső helyen állt, és csak kevesen látogatták.
Nem is volt ez beszédtéma egészen 2012-ig, amikor is a város a horvátországi Belisce, valamint Beremend nagyközséggel közösen IPA-pályázatot nyújtott be az egyes települések ipartörténetét bemutató fejlesztésekhez. (A határon átnyúló pályázat célja az volt, hogy a határ menti régióban hozzájáruljon a közös kulturális örökség fejlesztéséhez és fenntartásához, a kulturális értékek és hagyományok népszerűsítéséhez, valamint a turizmus fejlesztéséhez. Belisce mint vezető partner, a városban működő fafeldolgozó üzemtől az önkormányzat tulajdonába került múzeum felújítását végezte el, Beremend egy ipartörténeti kiállítást rendezett és az annak helyet adó épületet újította fel, Komló pedig a bányászati múlthoz kapcsolódó emlékhelyet, kiállítóteret valósított meg – a szerk.)
A komlói tervek többek között egy bányászati emlékműről, illetve az annak környezetében elhelyezett bányászati eszközökről, berendezésekről szóltak. Ekkor került újra a figyelem központjába az emlékpark Mecsekjánosiban, ahonnan – a 2014-es megvalósítás során – át is szállították a tárgyakat a József Attila Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény udvarába. A már említett vállalkozó, Hoffmann György ekkor újra felajánlotta a városnak az ereklyéket: ezúttal „ingyenesen használatba adta a projekt sikeres megvalósítása érdekében a fenntartási időszak végéig”. Vagyis 2024-ig – olvasható egy komlói önkormányzati előterjesztésben.
Két évig ismét nem esett szó a bányászati ereklyékről, aztán 2016. november 24-én újra felbukkantak, ezúttal már egy előterjesztésben. Ebben a város polgármestere, Polics József (Fidesz) indítványozta, hogy vegyék meg Hoffmann Györgytől a bányászati tárgyakat tízmillió forintért, miután a vállalkozó maga erre tett javaslatot egy levélben. „Bár csak hét év múlva kellene ezt a napirendet az akkori testületnek megtárgyalnia, nem lehet másokra hárítani a döntési felelősséget, pénzügyi kötelezettségvállalást” – fogalmazott az előterjesztésben a polgármester, ezért indítványozta, hogy két részletben, még 2017-ben utalják át a vételárat.
Az első ötmillió forintot január 30-ig, a másodikat pedig március 30-ig fizessék ki. A fideszes többségű testület 9-2 arányban megszavazta az előterjesztést, csupán két ellenzéki képviselő nem támogatta a napirendi pontot.
Közpénzégetés felsőfokon
Az adásvétel számos kérdést felvet. Elsőként rögtön azt, hogy 2009-ben ki és milyen megállapodást kötött a vállalkozóval. Páva Zoltán akkori polgármester a magyarnarancs.hu-nak elmondta, eszébe sem jutott annak idején írásban rögzíteni az emlékpark ügyét, mint ahogy korábban sem, amikor Hoffmann György egyéb más tárgyakat adott a városnak. Páva Zoltán szerint az átadási ünnepségen a vállalkozó javasolta, hogy amíg a város nem talál megfelelő helyet, maradjon a Hídépítő komlói telephelyével szemben levő területen, hiszen az állandó portaszolgálat biztosítja, hogy ne tűnjön el semmi. Hozzátette, számára furcsa, hogy az a Hoffmann György, aki egész életében a városért dolgozott, Pro Urbe kitüntetést is kapott, hét év után pénzt kérjen a tárgyakért. Ő valami egészen mást sejt a lépés mögött, és tervezi, hogy feljelentést tesz, mert „a hűtlen kezelés számára már több mint gyanú”.
| ||
Az, hogy nem készül szerződés, úgy tűnik, bevett gyakorlat az önkormányzaton, 2012-ben ugyanis megismétlődött a jelenet. Kérdésünkre Polics József, jelenlegi fideszes polgármester elmondta: amikor benyújtották a pályázatot, nem kötöttek kölcsönadási szerződést, előzetesen szóban állapodtak meg Hoffmann Györggyel. Ennek lényege az volt, hogy a vállalkozó tíz évre térítésmentesen kölcsönadja az ereklyéket, de nem adja el azokat. Ahogy szerződéskötésre, úgy előzetes értékbecslésre sem került sor, főként amiatt, mert „eszmei értékekkel is bíró, egyedi értéket képviselő gyűjteményegyüttesről” volt szó a polgármester szerint, azaz mint ilyet, nehéz beárazni. Egy általunk megkérdezett szakértő szerint azonban a jelenlegi emlékhely tárgyai összesen másfél millió forintot érnek vasárban.
A polgármester szerint akkor, amikor 2014-ben elnyerték a pályázati támogatást, viszonylag „rövid határidővel” kellett megállapodást kötniük. Ebben már szerepelt egy összeg, tízmillió forint, amelyet Hoffmann György állapított meg – akkor még eladási szándék nélkül. Igaz, ennél alacsonyabb értékre nem is lett volna hajlandó szerződést kötni – mutatott rá érdeklődésünkre Polics József. Arra a kérdésre, hogy mégis miért építettek egy emlékműbe olyan berendezéseket, amelyek nem is voltak az önkormányzat tulajdonában, a polgármester azt mondta, kezdetben csak egy kiállítótérről szóltak az elképzelések, és csak később fogalmazódott meg egy emlékhely létesítésének lehetősége. Polics József úgy látja, a vállalkozó célja, tudniillik, hogy a tárgyak sorsa megnyugtatóan rendeződjön, egyező az önkormányzatéval, így az, hogy az adásvételre most vagy 2024-ben kerül sor, valójában részletkérdés. A múzeum udvarában álló emlékhely tehát összesen 21,9 millió forintjába került a városnak: 10 milliót a tárgyakra, 11 milliót a felújításra és szállítása, 1,9 milliót pedig a pályázatra fizettek/fizetnek ki.
Új kifejezés: köztudomású tény!
Természetesen szerettük volna Hoffmann György válaszait is hallani többek között azokra a kérdésekre, hogy a 2009-es „csere” során felajánlott „ócskavasak” magántulajdonban voltak-e, vagy a Hídépítő Vállalatéban? Ha magántulajdonban, miként tett szert rájuk? A kapott bányászereklyék az ő vagy a cég tulajdonába kerültek? Amennyiben a Hídépítő tulajdonában voltak és most mint magánszemély lépett fel igénnyel, mikor és milyen módon került a cégtől az ő magántulajdonába? Ennek van-e írásos, a cég iratai között fellelhető nyoma? Amennyiben ellenérték nélkül, ajándékként került a magántulajdonába, az mikor történt, az ezzel kapcsolatos adófizetési kötelezettségeinek mikor, milyen módon tett eleget? Mekkora értéket képviseltek akkor a tárgyak/mennyi, mekkora összegű ócskavasat adott cserébe? Miért nem került sor adásvételre már 2012-ben? Most milyen számítások alapján határozta meg a vételárat? A vállalkozó azonban többszöri megkeresésünkre sem reagált.
A komlói önkormányzat ezzel együtt tízmillió forintot fizet ki egy vállalkozónak közpénzből, annak ellenére, hogy – mint kérdésünkre megerősítették – „az eszközök tulajdonjogának ellenőrzésére közhiteles okirat vagy hatósági nyilvántartás nem áll rendelkezésükre”.
Vagyis abban, hogy a bányászereklyék valóban Hoffmann György magántulajdonában vannak és rendelkezhet azok eladásáról, csak azért biztos a városvezetés, mert „az eszközök 2009-es bemutatásra történő elhelyezése, valamint a 2014. évi emlékmű létesítése kapcsán a széles körű sajtónyilvánosság alapján köztudomású tényként (sic!) kezelhető a tulajdonjog kérdése”, és mert „az eladó a szerződésben szavatosság terhe mellett nyilatkozott erről”.
