Önbíráskodás és erőszak – Sorozatban jelentik fel a Jobbik alelnökéhez kötődő hétvégi akciót

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. jún. 26., 17:06
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

„Toroczkai szabadcsapatai törvénytelenül jártak el.”

Saját követői körében elég népszerű posztban számolt be arról tegnap Toroczkai László, hogy mezőőrei hogyan fektettek földre egy csoport menekültet.

A poszt alapján az Együtt választmányának elnöke, Szigetvári Viktor hétfőn bejelentette: feljelentést tesz csoportosan elkövetett önbíráskodás és kényszerítés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Szigetvári szerint „Toroczkai szabadcsapatai törvénytelenül jártak el, mikor hazánkba a genfi konvenció szerint jogszerű menedékkérőként érkező embereket kényszerítettek a földre rendőrségi intézkedés nélkül”. Szigetvári szerint „a legitim erőszak monopóliumával Magyarországon az állami erőszakszervezetek rendelkeznek kizárólag, nem tűrheti el a Fidesz-kormány, hogy bárki embertelenül és önbíráskodóan járjon el bárkivel szemben Magyarországon, akik ugyanúgy emberek, mint mi vagyunk. A több éve tartó menekültellenes hisztéria fenyegeti hazánk biztonságát, mert az embertelenség kultúráját terjeszti. Ezért kiemelten elvárt, hogy a Fidesz-kormány rendőrsége ne tűrje el szélsőjobboldali paramilitáris erők randalírozását. Amit Toroczkai László emberei tettek, az nem szolgálja hazánk biztonságát. Az érintett menedékkérők közül mindazoknak, akik jogszerű menedékkérők, emberséges ellátásra és biztonságra, támogatásra van szükségük, nem pedig a problémát más országokra ráhagyó embertelen erőszakra.”

Szintén feljelentést tesz az ügyben a Párbeszéd Magyarországért is. A párt szerint „az ásotthalmi polgármester által létrehozott mezőőrség a hatáskörén túllépve, faji és etnikai hovatartozásuk miatt bántalmazott menekülteket”. A Párbeszéd ezért közösség tagjai elleni erőszak gyanúja miatt feljelentést tesz. Azt írják: „A genfi egyezmény szerint érkező menekülteknek joguk van az emberi bánásmódhoz, nem hagyhatjuk, hogy neonáci csoportok bántalmazzák és rettegésben tartsák embertársainkat.”

Korábbi publicisztikánkat Toroczkairól és a Jobbikról, illetve a köztük lévő ellentmondásról itt olvashatja.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. jún. 26., 17:06
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. június 26., hétfő 22:14
    "Fideszállam: a szélsőjobbos szervezetek bitorolták az állam kizárólagos jogait." (Tankönyvi fogalomtár a kétezres évek valamelyik évtizedéből.)
  2. 1 rworse
    rworse
    2017. június 26., hétfő 19:40
    A Fideszállam eddig eléggé elnézte a szélsőjobbos szervezetek bitorolták az állam kizárólagos jogait. Most elég látványos lesz, ha ezt is eltűrik. No persze eddig is látványos volt.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A gazda áldásával
Milliárdos ingatlancéget irányít Schmidt Mária
Hegymenet
Debreczeni József kritikája
Interjúk
Luc Besson, Baráth Emőke
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs
Légy tudósítónk! Jelentkezés

Politika

még több Politika...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...