Szombathely

Port szívnak a lakók, a gyár csak egyre nő

  • Kupi Györgyi
  • 2012. szeptember 10.

Kis-Magyarország

Évek óta problémát jelent a gyár mellett élő mintegy háromszáz lakónak a Falco által kibocsátott zajszint és pormennyiség. A város nem veszi meg tőlük ingatlanjaikat, eladni pedig nem tudják őket. Tüntetni viszont módjukban áll. Csütörtökön is ezt tették.

Új üzemcsarnokot és csúcstechnológiás gépsort avatott csütörtökön Szombathelyen a Falco Zrt. A másfél milliárd forintos uniós támogatással megvalósult, összességében hatmilliárd forintos beruházás átadásán jelen volt a megyei kötődésekkel rendelkező Hende Csaba honvédelmi miniszter, ahogy a vállalati vezetésen kívül a város politikusai is képviseltették magukat az eseményen. Odakinn eközben mintegy tízfős csapat tüntetett a Falco ellen – mind környékbeliek, akik „Zaj, por, füstköd” feliratú táblával és szájmaszkban fejezték ki a gyárral kapcsolatos ellenérzésüket. Bentről hamarosan meg is kapták a nyugtató szavakat: Hende szerint például amilyen fontos a munka, olyan fontos az egészséghez való jog is, ezt pedig a törvények is biztosítják. Más kérdés, hogy noha a helyi politikusok évek óta ígérnek segítséget a lakóknak a gyár által kibocsátott zaj és por csökkentésére, mind ez idáig ennek nincs igazán foganatja.

 

A tüntetők


A tüntetők

 

A Falco
A harmincas években alapított fűrészüzemből mára a Kronospan-csoport oszlopos tagja lett, amely az országban egyedül állít elő laminált és cementkötésű forgácslapot. Az új csarnokkal most Szombathelyre hozták a 80 százalékban exportra készülő prémium termék, a tükörfényes laminált lap gyártását is.

Por, zaj, füstgáz
Tér Lászlóné és férje – akárcsak az itt élők kilencvenöt százaléka – őslakos a gyár melletti utcában. Tér László mérnök, a Falcóból ment nyugdíjba, felesége pedig lassan egy évtizede (ma már a helyiek érdekvédelmi szervezetének megbízottjaként) viaskodik a Falcóval. Kitartóan és folyamatosan felszínen tartja a lakók problémáját a helyi képviselő-testület előtt a közmeghallgatásokon, de közgyűlésen is – amennyiben szót kap. A házaspár elsősorban a zajra panaszkodik, de azt is elmondják, hogy a környékbeli kertekben nem lehet megmaradni, ugyanis déli szél esetén mindent ellep a faforgácsdepók pora. A lakók attól is tartanak, hogy nemcsak ülepedő, hanem szálló port is hord a szél, mert csiszolatpor-égetésre is van engedélye a Falcónak. Tér László álláspontja szerint az utóbbi égetéséből kemikáliák, azok égéstermékei is a levegőbe juthatnak. (Az ügyben a területileg illetékes környezetvédelmi hivatal jelenleg vizsgálódik.) Az időnként a talaj felett lebegő szürkés füstköd meglátásuk szerint a préseket fűtő termoolaj-hevítőből származik. A felvetődő aggályokra a Falcótól kértünk választ, de egyelőre nem kaptunk.

És a telep
Az üzem melletti lakótelepet a gyár alapító-tulajdonosa, Pick György építette még a harmincas évek végén a munkásainak.

A gyárral szintén Térné tartja a kapcsolatot: tavaly novemberben még úgy látszott, megkezdődött a párbeszéd a Falco és a lakosság között, ám ez mára csak annyira korlátozódik, hogy meghívják Térnét a kötelezően elvégzendő kibocsátásmérésekre. Az adatok szerint a kibocsátó pontforrás (mármint a kémény) levegőtisztasági szempontból megfelel az előírásoknak, azaz nincs határérték-túllépés. Nem ez a helyzet a zajjal: a Falco a számára engedélyezett éjszakai 45 decibelt 1–9 decibellel túllépi a környékbeli házaknál tartott vizsgálat szerint.

„Soha nem volt célunk, hogy a Falco bezárjon!” – hangsúlyozza Tér László. Emellett úgy látják, hogy a gyár nem tudja betartani a rá vonatkozó határértékeket. „Ki kell tudni mondani, hogy vagy a Falcónak, vagy nekünk, de egyikünknek mennie kell. Az önkormányzatnak is ki kell tudnia mondani, hogy hiba volt a korábbi, a lakóházakra vonatkozó kiürítési határozatot visszavonni.” A férfi sérelmezi továbbá a településrendezési terv 2006-os módosítását, amelyben a lakóknak kedvező nappal 50, éjjel 40 decibeles zajhatárt kitolták 55/45 decibeles értékre, most pedig a testület előtt fekszik a Falco egy újabb kérelme, amely 60/50-es értéket szeretne. Egyelőre nem tudni, hogy ezt elfogadják-e, amennyiben viszont megteszik, újra próbára teszik a lakók idegeit.

A város érdeke a gyár
Szombathelynek azonban fontos a Falco: információink szerint a város hatodik legnagyobb adófizetőjéről van szó, miközben körülbelül háromszáz embernek ad munkát a gyár, amely a helyi kosárlabdacsapat főszponzora is Az egy hete a Falco által összehívott, uniós kötelezettség okán tartott, de három perc alatt botrányba fulladt és berekesztett lakossági fórumra egyetlen helyi képviselő, az LMP-s Horváth Zoltán ment el. Horváth a narancs.hu-nak elmondta: „Tisztában vagyunk vele, hogy fontos a foglalkoztatás és az ipari tevékenységből származó bevétel, a Falco pedig szerencsétlenül ékelődik be egy lakóterületbe. Ugyanakkor mi a lakók pártján vagyunk: úgy gondoljuk, hogy a Falco térfelén pattog a labda, mivel a Falco az, amely átlépi a zajkibocsátás határértékét, neki lenne kötelessége olyan technológiát választani, amivel ezt megszünteti.” (A helyzet sajátosságát az is okozza, hogy az üzem ipari területen van, a tőle még száz méterre sem lévő házak, amelyekben körülbelül háromszáz ember él, már kisvárosi területnek számítanak, igaz, ipari területre megengedett zajban – K.Gy.)

A gyár kívülről


A gyár kívülről

A képviselő hozzátette: a lakóterület szanálására hozott korábbi határozat célravezető lenne, tudomása szerint a lakók is elfogadnák, noha ez – a költségek miatt – jelenleg nem látszik reálisnak. „Tavaly novemberben volt egy lakossági fórum, amelyen megkezdődött a probléma kibeszélése, ám ennek nem lett folytatása. Ilyen súlyú környezeti konfliktus esetén szükség lenne rendszeres kommunikációra” – hangsúlyozta az LMP-s politikus.

Zajcsökkentő program indul?
A zajjal kapcsolatban a Falco az új berendezés és az új csarnok miatt (hiszen ezáltal csak növekedni fog a munkával járó zaj) most már kénytelen lépni. Amint az átadási ünnepségen Novák Tibor, a zrt. igazgatótanácsának elnöke említette, az idén 80 millió forintot fordítanak zajcsökkentésre. Ennek részleteiről azonban nem nyilatkozott a vezérigazgató, de a város gazdasági alpolgármestere, Molnár Miklós (Pro Savaria) megosztotta velünk értesüléseit. Úgy tudja, négy év alatt kell – a zöldhatósággal történt megegyezés alapján – a Falcónak tíz decibellel lejjebb tornásznia a zajkibocsátást.

Miközben a gyár fejlődni és fejleszteni akar – és ez több szempontból is jó a városnak –, nem vitatja senki, hogy a lakóknak joguk van az egészséges környezethez, továbbá az is jogos igény, hogy az ingatlanuk értéke megmaradjon. (Most ugyanis a gyár környékén lévő ingatlanok értéke fele-harmada a város más területein lévőkének – K.Gy.) A képviselő-testület azonban érdemben mégsem foglalkozik az itt élők helyzetével, a papírforma változik csak: hol a lakók, hol a gyár érdekeinek megfelelően módosítja a terület besorolását, ám ettől még a zaj szintje ugyanakkora marad. A patthelyzet feloldására még az előző ciklusban Szabó Gábor (MDF) alpolgármesternek volt egy elképzelése: mivel a gyárat lehetetlen kitelepíteni, a lakók kártalanítása mellett fokozatosan adnák át az itt lévő körülbelül száz házat különböző kisvállalkozásoknak. Az ötletből azonban előterjesztés sem lett, és nem tudni arról, hogy a közeljövőben felfrissítenék az elképzelést.

Figyelmébe ajánljuk