Kübekháza zsákfalu Csongrád megye déli részén, Románia és Szerbia találkozásánál. Az apró falu közigazgatási területétől pár száz méterre húzódik egyik oldalon a román, másik oldalon távolodva Tiszasziget felé a szerb határ. Mostanában már-már ironikusan hat, hogy Kübekháza egy háromszögszerű nyúlványában áll a hármashatárkő, a Triplex: ezen a helyen 1997 óta az eurorégiós együttműködés jegyében határnyitással szokták ünnepelni a szabad átjárhatóság szimbólumát. Ez a határ menti falu azért került az elmúlt hetekben az érdeklődés középpontjába, mert a műszaki határzár elkészültével a menekülteknek itt lenne lehetőségük megkerülni a kerítést, és úgy belépni Magyarország területére.
| ||
Ottjártunkkor mégis azt tapasztaltuk, hogy a faluban egyelőre nem igazán téma a menekültkérdés. (Igaz, nem is érkeztek erre tömegek. Az eddigi tapasztalatok szerint a menekültek inkább átvágják a kerítést.) Kübekháza központjában csobog a szökőkút, a parkban a magas fák alatt többen pihennek a forróságban. A templom előtti mesterséges tavacskán egy kis fahíd áll, gyerekek rohangálnak rajta, a civil szolgáltató központ pedig úgy fest, mint egy mézeskalács házikó.
Molnár Róbert, egykori kisgazda országgyűlési képviselő, majd Fidesz-frakciótagtól ma már távol áll a parlament. Energiáját arra fordítja, hogy a lehetőségekhez mérten fejlesszen, biztonságot nyújtson és örömet vigyen a falu életébe. Az egyház segítségével az iskola megmaradt, és nem kis áldozatokat hozva még a tízezreket vonzó operettfalu megrendezéséért is küzdöttek, amely ugyan évente egyszeri alkalommal, de bevételt hozott a helyieknek (részletek itt). Molnárt nem kell amúgy sem félteni: nemrég, amikor központi finanszírozás címén az egyik hónapban 3500 forintot kapott a falu, a településvezető sárga csekken küldte azt vissza a feladónak, tiltakozásképp. A plakátkampány elindulásakor is tiltakozott az ellen, a kerítés hírére is felháborodottan reagált: „Csak a pénzt viszi, pedig lenne hol elkölteni.”
Mérgezik az embereket
„Ezzel a gyűlöletkeltéssel csak mérgezik az embereket, holott folyamatosan az egyház és tanai fontosságát, a keresztény Európát hangsúlyozzák. Számomra felfoghatatlan ez a kettősség” – értetlenkedik Molnár, az 1500 lelkes falu vezetője. „Magam sem gondolom, hogy Európának mindenkit be kellene fogadni, de felelőtlenség kollektív bűnözőknek, járványgócoknak, ISIS-katonáknak nevezni őket. Szerintem a migrációs hullám hamarosan alábbhagy, és a migránsok tapasztalni fogják azt is, hogy Európában sincs kolbászból a kerítés, pár év alatt talán megoldódik magától is ez a dolog, a gyűlölködés meg itt marad. Mit kezdünk vele? Az elég elkeserítő, hogy (a katolikus egyházból – a szerk.) Beer Miklóson kívül még senki nem emelte fel a szavát.”
| ||
A politikus nehezményezi, hogy a kormány nem tekinti partnernek a helyi politikai vezetőket. Azt például, hogy felvonulnak a honvédségi munkagépek a területre, ő például a lakosoktól és a médiából tudta meg. Az önkormányzat egy kisebb területét is érinti a határzár építéséhe, így hivatalosan is érintettek, de csak a napokban kaptak erről értesítést, miután már a határban verték le a cölöpöket. Molnár Róbert levelet is írt Pintér Sándornak, szakmai kérdéseket tett fel a miniszternek, amit tíz napja adott postára, válasz egyelőre nem érkezett.
„Mi egy 200 négyzetméteres sportöltözőt akartunk felépíteni, s számos hatástanulmányt kellett készíteni, engedélyeket kérni a különböző hatóságoktól. A helyi vadásztársaság hívta fel a figyelmemet arra, hogy az itteni vadállományban óriási károkat is okozhat ez a határzár, miközben aki akar, könnyen átmászhat, legalábbis a gyors építésű részén. Sem szakmailag, sem emberileg, sem politikailag nem értek egyet a határzár felépítésével, fölösleges pénzkidobás, miközben a helyi lakosok számára eddig nyújtott szociális támogatás jelentősen csökkent, azt meg nekem kell velük valahogy megoldanom. Az indulatokat, amelyeket a plakátkampány és az általános kormánykommunikáció keltett, mindennapos küzdelemmel tudjuk csak csillapítani: hogy emberileg minden elesetten segítenünk kell, és azt, hogy a mindennapi nyomorunkért nem a menekülteket kell vádolni.”
Szegény szerb birkák
Odébb, a helyi parkban családjával hűsölő fiatal férfinak vannak fenntartásai a menekültekkel kapcsolatban: „Azt megértem, hogy a háború elől jönnek, de itt nálunk nincs pénz rájuk, ránk sincsen, hova jönnének?” Azt ugyan elismeri, hogy szinte mindannyian Nyugat-Európát célozzák meg, de ahogy egy ásotthalmi barátjától hallotta, leszedték annak is a paradicsoma nagy részét. „Persze biztos éhesek voltak, de az a barátomnak meg kár, az érte kapott pénzből tartja el a családját.” Beszélgetőpartnerünk felesége is úgy tudja, hogy abban a községben, Ásotthalmon, kísérgetni kellett az iskolába a lányokat, mert féltették őket a szülők. Ilonka néni, aki éppen a közelünkben tolta a biciklijét, úgy gondolja, hogy bár a házába nem engedné be őket, azért enni- és innivalót adna nekik. Úgy hallotta az idős hölgy, hogy a polgármester az elhagyott malom előtt már lekaszáltatta a területet, ha jönnek a menekültek, ott fognak egy segítő helyet telepíteni számukra, messze a központtól, a határ közelébe eső részen, a legszélső utcában. „Ha meg kell majd ott kenni egy kenyeret, szívesen elmennék. De azért, tudja, van bennem félsz, mondja a televízió, hogy erőszakosak, meg bűnözők is vannak köztük, én meg egyedül lakom. De eddig mindig megvédtek, odafigyelnek a faluban ránk, idősekre.”
| ||
Az 1500 lelkes falu a szerb oldal felé eső, legszélső utcájában a járda kövei közül szedegeti egy asszony a gazt. Azt magyarázza, hogy ő ugyan eddig egyetlen menekültet sem látott. Azt ugyan hallja rendszeresen, hogy a rózsaültetvényük melletti hőkamera, ha mozgást észlel, elkezd vijjogni. Sokszor még nevetnek is, mert a birkákra is megszólal...
A nő tudja, hogy pengék állnak majd ki a kerítésből is, nem csak a gyors építésű, alacsony határzár okozhat sebeket, de egyelőre a falu szélén még csak az oszlopok állnak. „Az biztos, hogy a szerb birkák majd időnként fennakadnak a pengéken.” Kicsit odébb, még a dühöngő kánikulát megelőzendő, locsol egy férfi, aki pontosan meg is mutatja messziről, merre épül a kerítés. „Jöttek itt a 80-as években a diktatúrából menekülő románok, később a délszláv háború elől a szerbek, a mostaniakból még nem sokat láttunk, néhány csoport tévedt eddig errefelé” – magyarázza, miközben leállítja a locsolót. „Nem tudom, hogy ha a határzár elkészül, többen jönnek-e erre, vagy sem. Tudja, akkor még át kellene jönniük a Tiszán, aztán, hogy Szegedig eljussanak, több kicsi településen át kell haladniuk, nagyobb a lebukás esélye. De tőlem jöhetnek, mindig nyitott ablaknál alszom, eztán is. Mit vinnének el tőlem? Nézzen már rám!”
Tájékoztatni, nyugtatni
Molnár Róbert később megmutatja nekünk azt a helyet, ahol a „help centert” rendezik majd be – amennyiben egyáltalán szükség lesz rá. A polgármester ugyan még nem vásárolta meg, de kész rá, hogy mobil WC-t, esetleg sátrakat vegyenek. „Az önkormányzati büdzsé szűkös, de többen vannak a faluban, többek között mi is a feleségemmel, akik megbeszéltük, hogy szükség esetén szánunk erre pénzt.” A polgármester, bár nem szokott róla beszélni, elárulja, hogy a szegedi vasútállomásra is szokott időnként apróságokat kivinni, hogy hozzájárulhasson az önkéntesek segítő munkájához. „Tájékoztatni és nyugtatni kell az embereket, fel kell őket készíteni egy esetleges hullámra. Nem kell hazavinni őket, a bizalmukba fogadni, de a tisztes emberi segítséget mindenkinek meg kell adni.” Bólogat e szavak hallatán Gál István is, helyi képviselő. „Sok ismerősöm van a közösségi oldalon, köztük többen Mórahalmon, vagy a közvetlen szomszédságban élnek. Előfordult, hogy egy régi kollégám azt írta, hogy le kellene őket lőni... Nem tudtam szó nélkül hagyni, visszaírtam neki, hogy miért, majd egyszer a fekete szeműek kerülnek sorra. Én megértem, hogy arrafelé nagy nyomás nehezedik az ott lakókra, de nem kellene a végletekig heccelni őket. Nézze meg, miket irkálnak, hajmeresztő még akkor is, ha valaki még attól nem lesz gyilkos, hogy annak mondja magát.”
| ||
Molnár eközben úgy véli, hogy az emberek természetes félelmét, amit az ismeretlennel szemben szoktak érezni, kihasználja a kormány, és meglovagolja, ahelyett, hogy éppen az ellenkezőjét tenné. A gyűlölet pedig megkeseríti az emberek életét. „Pszichológiai terror alatt tartja a kormány az állampolgárokat. Nem támogatom a migrációt, de ami itt van, az őrület. Van rendőrség, van titkosszolgálat, van nemzetbiztonság, mindenki tegye a dolgát, de ne riogassanak. Ezzel csak elterelik ismét az égető problémákról a figyelmet, bűnbakot találnak az elégedetlenség számára. Egyszer ki fog pukkanni ez az egész politikai egység, a manőverezés lelepleződik, csak nem tudni, hogy mikor.”
Kübekháza, bár a helyi polgárőrök fogtak el illegális határátlépőket, mégsem számít zöldhatárútvonalnak. „Egyelőre nem, átlag havi 12 elfogás volt” – mondja Kübekháza polgármestere. A faluban az evangelizáció útját is választó egykori országgyűlési képviselő szerint rossz üzenet a szögesdrót: „Egy társadalom akkor működik jól, ha a falakat lebontja. Ha Észak-Korea akar lenni az ország, akkor jó úton haladunk afelé. Minden logikának ellentmondanak a mostani lépések, hogy néz ki az, ha azt kell, hogy mondjuk, hogy a kommunisták lebontották, mi meg újra felépítjük a falakat? Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig a felfuvalkodottság” – idézi végül a Bibliát Molnár Róbert.
