Szombathely

Szájkosár a cégvezetőknek

  • Kupi Györgyi
  • 2011. december 17.

Kis-Magyarország

Megtiltotta a szombathelyi képviselő-testület a városi intézmények, illetve az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok vezetőinek, hogy a város pénzügyi-gazdasági helyzetéről vezetői minőségükben nyilatkozzanak.

Az első nyilatkozatot tiltó javaslatot Czeglédy Csaba szocialista frakcióvezető tette a csütörtökön tartott decemberi képviselő-testületi ülésen, annak apropóján, hogy a Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt. (SZOVA) vezérigazgatója, Németh Gábor a megyei napilapban nemrég azt mondta, hogy Szombathely Esztergom sorsára juthat. A képviselő szerint Németh ezzel a város rossz hírét keltette és hitelképességét is rontja, ezért meg kell tiltani a cégvezetőnek, hogy nyilatkozzon, és arra csak a polgármesternek legyen joga.

 

Azt is nehezményezte a szocialista frakcióvezető, hogy Németh Gábor nyilvánosságra hozta azt az igazságügyi szakértői véleményt, amely a SZOVA két ingatlanvásárlásával kapcsolatos rendőrségi eljárásban született nemrégiben. A szakértő 500 millió forinttal kevesebb értéket állapított meg, mint amennyiért a SZOVA Zrt. még az előző vezérigazgató irányítása alatt, az akkor még szocialista többségű közgyűlés döntése alapján 2007-ben megvásárolta a területeket. (Erre összesen kétmilliárd forintot költöttek svájci frank alapú kötvényforrásból.)

 

A kormánypárti városvezetés részéről minderre Molnár Miklós gazdasági alpolgármester úgy reagált: mindenki a várost segíti, aki felhívja a figyelmet arra, hogy nehéz gazdasági helyzetben van, a bankok pedig amúgy sem az újságokból tájékozódnak. Ám hozzátette azt is, hogyha a közgyűlés mégis ilyen (azaz nyilatkozatkorlátozó – a szerk.) döntést fontolgat, akkor az összes cég- és intézményvezetőre terjessze ezt ki.

 

A javaslatot a fideszes többségű közgyűlés aztán egyhangúlag el is fogadta. Ezután tehát az intézmény- és cégvezetők vezetői minőségükben nem tehetnek a város gazdasági-pénzügyi helyzetéről nyilatkozatot, jóllehet azt már nem határozták meg a képviselők, hogy mi minősülhet a város pénzügyi-gazdasági helyzetére vonatkozó adatnak.

 

Régi ellentét

 

Czeglédy Csaba és Németh Gábor között a konfliktus nem új keletű: az ingatlanvásárlásokkal kapcsolatos feljelentést (a felügyelőbizottság döntése alapján) a vezérigazgató tette tavaly nyáron. Az önkormányzati választási kampány során Czeglédy Csaba tartott sajtótájékoztatót, melyen a vezérigazgatót lejárató kijelentések hangzottak el, ezek pedig részletesen megjelentek az MSZP kampánylapjában. Németh személyiségi jogai védelmében pert indított az MSZP ellen, amelyet meg is nyert.

Figyelmébe ajánljuk