Turul a mélyből - Megrázó szoborállítás Szentendrén

szerző
Nagy Gergely Miklós
publikálva
2015/47. (11. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Fura történet, ahol egymásra rakódik kisvárosi mutyi, antiszemitizmus, szkítatudat, a szakrális Pilis és az eleven emlék. Mit kezdhet ezzel egy városvezetés?

A Szentendrei Nemzeti Konzervatív Kör – továbbiakban: a kör – még évekkel ezelőtt felkérte Páljános Ervint, hogy készítsen számukra turulszobrot. A Jobbik helyi szellemi holdudvarának számító kör szerint méltatlan az a helyzet, hogy míg a környező pilisi településeken, de még a szomszédos Pomázon, Leányfalun és Tahitótfalun is látható köztéri turul, addig a jóval nagyobb lélekszámú és komolyabb hagyományokkal rendelkező Szentendrén nincs efféle látványosság. A művész közel ötmillió forintot kért fáradozásaiért, amit szentendrei adakozók dobtak össze – tudtuk meg a jobbikos Holló István képviselőtől. Holló felajánlotta egykori bizottsági munkájáért kapott honorját, de elmondása szerint lelkesen adakozott több helyi fideszes képviselő is, mert nekik is fontos volt a turul. A szobor készen van, ám kényszerűségből régóta Holló kertjében áll.

Egy kis zsidózás

Filó András 2006-ban

Filó András 2006-ban

Fotó: MTI

A kacifántos történet politikai része két és fél évvel ezelőtt kezdődött. A turulszobor felállításáról 2013 áprilisában döntött a város, a kezdeményező a Jobbik színeiben bejutott, ám ekkor már párton kívüli, Magyar Gárda-alapító, korábbi kisgazda Filó András volt. Ő szintén tagja az említett körnek, s 2010-ben azzal került az országos hírekbe, hogy a parlamenti választások előtt pártja szentendrei irodájának kirakatában antiszemita szövegek jelentek meg, például az, hogy a „zsidó fegyvere a pénz, ne adj fegyvert a kezébe”. Filó cáfolta, hogy ő rakta volna ki a plakátokat, szerinte valamelyik aktivista volt, sőt – bizonygatta az RTL kamerája előtt –, nem is voltak ilyen feliratok, az a szó, hogy zsidó, le sem volt írva; igaz, azt elismerte, hogy a képeken Orbán Viktor és Rogán Antal kipában volt látható, és pénzszámoló zsidó rabbik is feltűntek. Filó nemtetszésének adott hangot, hogy Magyarországon folyton kárpótolják a zsidókat; egyébként is a zsidók csinálják az antiszemitizmust; és kifejtette azt is, hogy mennyi zsidók által finanszírozott ingatlanberuházás van az országban, pedig „ez Magyarország, nem Izrael”, és a „magyarok csak a magyar földdel együtt magyarok”. (A politikus pert indított a Népszava ellen, ám a bíróság jogerősen kimondta: a konkrét eset okán Filónak el kell viselnie a „zsidógyűlölő” jelzőt a lap részéről.) Filó az akkori országgyűlési választáson 12 százalékos eredményt hozott, ezt meg tudta ismételni ősszel polgármesterjelöltként, és egyedüli jobbikosként be is került a Duna-parti város testületébe. Filó 2012-ben hallatott magáról újra, ekkor zárta ki a Jobbik, miután ő is megszavazta a település új, a város bankjának egyetérté­sével kijelölt külsős alpolgármesterét. (Szentendre költségvetése annyira elszaladt, hogy a neki több milliárdot hitelező Raiffeisen úgy látta biztosítottnak a város fizetőképességének megőrzését, ha egy – döntési jogkörrel ugyan nem rendelkező – válságmenedzserrel együtt rendbe teszik a büdzsét.) A Jobbik szerint elfogadhatatlan volt, hogy képviselőjük egy „bankárra” szavazott.

Amikor 2013-ban a közgyűlés elé került a Filó-féle turulállítási javaslat, a szobor egy­öntetű támogatást kapott a többségben lévő kormánypártiaktól. Az akkori fideszes polgármester, Dietz Ferenc azt mondta, hogy „az Árpád-kopjafa és a Trianoni emlékmű után most a turulszobor felállítása megint fontos lépés a város életében”, és köszöni Filóéknak ennek megszervezését. A szobor helyét a város déli részén, lényegében a belváros bejáratánál jelölték ki. Mi több, az ott található Ivó lány szobrának odébb helyezéséről is döntöttek, így a turul afféle üdvözlő szobor lett volna a főváros felől érkezőknek, és „megelőzte” volna a közeli posta előtti pop-art alkotásokat, így például ef Zámbó István fallikus asszociációkat keltő munkáját, A végtelen érintését, illetve Deim Pál, Bukta Imre és feLugossy László alkotásait.

Aztán az egészből nem lett semmi. Tavaly ősszel ugyanis komoly változások történtek a helyi Fideszben, és az új vezetés már nem akart turult a belváros kapujába, sőt legszívesebben eldugták volna. (Hogy a posta elől hova lettek a szobrok, arról az Eltűntek a régiek c. keretes anyagunkban olvashat.)

Kacsint az oligarcha

A 2014-es önkormányzati választások előtt akkora gondokkal küzdött a szentendrei kormánypárt, hogy azt felülről kellett orvosolni. A fő probléma ugyanis maga a polgármester, Dietz Ferenc volt. Nyolcéves regnálásának második ciklusát több kellemetlen ügy is jellemezte. Egy 2011-es külsős jelentés több korrupciógyanús ügyletet jelzett a városi szolgáltatónál: például a testület megkerülésével hozott döntést, de túlárazásokra és hiányzó teljesítésigazolásokra is akadt példa. A Dietz-éra jellegzetessége volt annak a helyi vállalkozónak a feltűnő protezsálása is, akit helyi médiabirodalma – rádió, újság, tévé –, különböző strand­érdekeltségei, valamint számos önkormány­zati megbízása, illetve rokonai trafikjai miatt ma is a Dunakanyar oligarchájának neveznek errefelé, és akinek egyik cége olyan szerencsében részesült, hogy a város felé fennálló 587 milliós tartozásának behajtásától a Dietz vezette testület 2013 végén eltekintett. (Ez a pénz a hírhedt V8-as uszoda felépítéséhez kötődik – az új vezetés jogi úton próbál a félmilliárdos adósságból valamit visszakapni.) Dietz sorsát végül a párt által rendelt közvélemény-kutatás pecsételte meg a 2014. őszi választás előtt; ám nem maradt poszt nélkül, ma már a Budapesti Gazdasági Főiskola kancellárja.

Dietz Ferenc

Dietz Ferenc

Fotó: MTI

Utóda Verseghy-Nagy Miklós, a Semmel­weis Egyetem korábbi operatív főigazgatója lett, aki kormánypárti színekben kényelmes előnnyel nyert tavaly ősszel egy helyi civil szervezet, a TÉSZ jelöltje előtt. Nemcsak ő került „kívülről” a helyi frakció élére, hanem Gyürk Dorottya is, az EP-képviselő, korábbi Fidesz-kampányfőnök Gyürk András testvére. Bár forrásaink eltérő személyiségnek írják le őket, abban hasonlítanak egymásra, hogy a frakció­tagoknál képzettebbek, „gondolkodásuk más nívójú a többiekéhez képest”, ahogyan egy városházi forrásunk fogalmaz. Nem véletlen, hogy a fontos helyi ügyekben rendre ők ketten döntenek.

A turult például nem szeretik, mégsem tudták megfúrni. (Főleg Gyürk Dorottya nem akarta, állítólag az ő szájából hangzott el, hogy „itt nem lesz náci jelkép”. Erre azonban nem tudtunk nála rákérdezni, mivel leszögezte, a turul-ügyről nem kíván nyilatkozni.) Mivel a Fidesz-frakció többsége is ragaszkodik a madárhoz – elvégre többen pénzt adtak érte –, Verseghyék nem akartak azon melegében frontot nyitni saját frakciójuk ellen. Holló István vállalkozó – ő lett Filó jobbikos utódja – megerősíti a Narancsnak, hogy az eredeti helyszínt valóban Gyürk torpedózta meg, aki „elképesztő érvekkel állt elő, azzal például, hogy a szobor sérthet bizonyos társadalmi csoportokat”. Jellemző ugyanakkor, hogy amikor idén nyáron vita alakult ki a turul új helyszínéről, akkor nem a polgármester, hanem a kormánypárti frakció két régebbi tagja vette védelmébe a madarat. Zakar Ágnes például – jegyzőkönyvi idézet – mélységes elkeseredésének adott hangot. Szerinte mindenki „tudja, hogy milyen ősi szimbólum a turulmadár. Rárakódtak és rátehetnek még pluszdolgokat, ami nem biztos, hogy a mai magyar társadalomban létező dolog.” Hozzátette, hogy amikor a város egyik papja az „árpádsávos zászlót 2003-ban kirakta, nagy felháborodás kerekedett – ma már senki nem tesz az árpádsávos zászlóhoz semmi más jelentést”.

Miért fáj a turul?

A turulra „rárakódott” dolgok egyike – ez az egyik kritika – az ún. Turul Szövetség (TSZ): a két világháború közötti, majd 40 ezer főt tömörítő ifjúsági, fajvédő mozgalom, korabeli zsidóverések elkövetője és antiszemita tüntetések rendezője. Történészek szerint az antiszemita TSZ-nek óriási hatása volt a korabeli fiatalok gondolkodására; tagjai jórészt középosztálybeli, fiatal értelmiségiek voltak, akik a ’30-as években meghatározó társadalmi szerephez jutottak (vezető nyilas politikus is került ki közülük). „Méltóztassék megengedni annak megállapítását, hogy a háború után éppen a magyar ifjúság és kimondottan annak éppen húsz év előtt alakult szerve, a Turul Szövetség volt az első, amely a magyar gazdasági, szellemi és kulturális életben teljes hatalmi súllyal elterpeszkedő zsidóság ellen felemelte tiltó szavát. Állásfoglalásunkban nem az okvetetlenkedő antiszemitizmus vagy az elfogult gyűlölködés vezetett bennünket, hanem kimondottan az élet joga. Ez a magyar fiatalság bárhova ment el, bárhol próbálkozott elhelyezkedni, mindenütt ridegen lezárt ajtókba ütközött” – mondta 1939-ben, a második zsidótörvény megszavazása előtt parlamenti képviselőként Végváry József, a TSZ fővezére. (A TSZ tagjai közül a második világháború után – ahogyan ez Szécsényi András vonatkozó tanulmányából kiderül – többeket bíróság elé állítottak, másokat kivégeztek, internáltak, sokan Nyugatra emigráltak, míg másokat beszervezett az ÁVH, sokukat pedig megfigyelték.)

A jobbikos Holló szerint ugyanakkor alapvető tévedés ilyen kifogásokat a turul ellen ma felhozni. „Ott van egy gyufa. Ha egy síron gyújtjuk meg, a kegyelmet jelenti, ha otthon a kályhában lévő fákat, akkor meleget ad, ha pedig egy könyvtárban dobjuk el, akkor az anarchiát. Ne ítéljük el a gyufát csak azért, mert felgyújtották a Reichstagot!” Szerinte a turul ősi magyar jelkép, amely a „szkítákig visszanyúlva”, Attilától kezdve kíséri az ország történetét az Árpád-házi királyokon átívelve máig; épp ezért pozitív jelkép, és kifejezi a nemzeti egységet. Hagyomány- és múlttiszteletet jelent a madár Holló szerint, míg a vallásos embernek az égit, az istenit köti össze a földdel.

Madár, madár (a szobor)

Madár, madár (a szobor)

 

Miután tavasszal világos lett, hogy a Hol­lóék által elképzelt eredeti helyen nem állhat a turul, egyezkedés indult egy új területről. Hollóéknak felajánlották a helyi Kálvária teret, illetve egy városszéli részt, ám mindkettővel az volt a problémájuk, hogy a szobrot „nagyon kevesek látták volna, ebbe pedig nem akartunk belemenni”. Így kerül majd a forgalmas 11-es és a Sztaravodai út sarkára; ezt amúgy a polgármester ajánlotta. „Ez több ok miatt elfogadható. Fontos, hogy ez egy magaslati hely Szentendrén, ahonnan sok mindenre rálátni. Ahogyan az is fontos, hogy ez a hely a Pilis bejárata.”

Az ám, a Pilis! A helyi szélsőjobb számára a szakrális Pilis nem csacska mese, hanem létező jelenség, amely összeköt a múlttal és energiát ad, amelyet minél jobban meg kell ismerni, és ahol a pogány táltos éppúgy feltöltődik, mint a keresztény pap. Ilyen és ehhez hasonló „elhallgatott és titkosított” bölcsességek hangzanak el Hollóék új, májusban felavatott szellemi műhelyében, a szentendrei Studiórumban. A jobbikos képviselő ingatlanján található, több tucat érdeklődőt befogadó teremben ingyenesen lehet végigülni az előadásokat, de el lehet merülni a természetes gyógymód vagy az apostoli királyság rejtelmeiben, esetleg a Szent Korona-tanban; a VHK-s Grandpierre Attila is fellépett itt Az ősi magyar világlátásról és a magyarság jövőjéről c. előadásával, nemrég pedig Bogár László a globális háborúk örvényeit ecsetelte. Ez az a hely, ahol a Jobbikból kizárt Filó együtt ül a házigazda jobbikos Hollóval.)

A magát „nemzetépítő munkásnak” tituláló Herceg Ferenc – aki szintén tagja a turult állító körnek – előadása például arról szólt, hogy a magyarság titkos történetét fel kell fedezni, mert a szkítatudatot a különböző lobbik, mint a nyelvújítás és a finnugristák is ki­verték a fejünkből. Az ősi magyar-szkíta igazságból pedig a Pilisben van a legtöbb, mert előbb hunok, még előbb a szkíták, azaz a magyarok ősi rokonai, majd a magyar királyok is szent helynek tekintették e hegységet. A kora középkorban itt volt „Ősbuda”, valamint számos titkos alagút, malom, kolostor; és mivel a Pilisben számos energiavonal fut, remek gyógyítóhely, amúgy is ez a világ szívcsakrája, azaz energiacsatornája. Herceg az internet tanúsága szerint rendszeresen házal ezzel az előadásával különböző pilisi művelődési házakban, de vezet turistacsoportokat is a hegységbe. Elmélete szerint a mai Pomáz régi szkíta város volt, és Árpád fejedelem sírja a Holdvilág-árokban található. Nos, a turul ezzel „a misztikus világgal” is tartja a kapcsolatot, ezért is fontos, hogy szobra épp a Pilis bejáratához kerüljön.

Az új helyszínen a turul miatt át kell helyezni majd egy útban lévő magasfeszültségű villanyoszlopot is, mert zavarná a szobor kilátását. Ennek becsült költsége legalább 3-4 millió forint lesz, de rossz esetben meghaladhatja a 10 milliót is. A város szerint ezzel nincs gond, a városképi „szempontok egyébként is indokolttá teszik” a villanyoszlop áthelyezését, a szóban forgó „közterület rendezésre vár”. A városvezetés hivatalos szinten nagyon megértő az ügyben; az sem zavaró tényező, hogy az új helyszínen már áll két másik köz­téri alkotás is.

Ez az út a skanzenbe visz (itt áll majd a szobor)

Ez az út a skanzenbe visz (itt áll majd a szobor)

Fotó: Németh Dániel

Megértés nélkül

A szentendrei turulügy legérdekesebb epizódjára jó két és fél év szervezés után, idén szeptember 26-án került sor. Ekkor találkozott egymással nyílt színen a turult kritizálók és a turult támogatók köre. Az eseményt az Eleven Emlékmű szentendrei csoportja szervezte. Nem ez volt az első akciójuk, korábban a holokauszt tanítása volt a téma; azon a beszélgetésen túlélők, helyiek és különböző (akár alapítványi és az egyházi) iskolában dolgozó tanárok vettek részt. A turulos téma kockázatával tisztában voltak. „Lehetett arra számítani, hogy ezt többen támadásnak élik meg. A csoport mégis vállalta, mert úgy gondoltuk, a turulügy ellentmondásossága nem maradhat észrevétlenül, és meg akartuk akadályozni, hogy reflektálatlan maradjon, mi kerül a város szövetébe” – mondta Horváth Balázs szervező, aki fontos referenciának tekinti a kortárs dialogikus emlékezeti gyakorlatokat, melyek során akár eltérő narratívájú konfrontatív csoportok próbálnak közösen emlékezeti eseményt létrehozni.

A fórum néhány elemét emelnénk ki, anélkül, hogy bárki szavait értelmeznénk. Mélyi József művészettörténész (lapunk rendszeres szerzője) arról beszélt, hogy a végül ki­jelölt helyszín miért problémás; ott van már egy emlékszobor (Szántó Piroska képzőművészé), illetve egy szerb kereszt is, így a turul problémás jelentésmezőbe kerül. Egy másik vélemény szerint a szobrot mégiscsak a Kálvária térre kellene tenni – I. világháborús emlékfunkcióval kibővítve –, de felvetődött az is, mi köze egyáltalán Szentendrének a turulhoz, és hol lesz az az ésszerű határ, amin túl már nem raknak köztérre szobrot. Az itt is jelen lévő Filó mindezekre úgy reagált: „Fogadjátok már el azt, hogy mi is itt élünk ebben a városban, ez egy konzervatív város. (...) Volt egy liberális átmenet, hál’ istennek, kezd már lecsengeni. Az emberek kezdenek rájönni, hogy a liberalizmus az, aminek köszönhetjük ezt a népvándorlást, ezt az elbutulást, elhülyülést, a nemzetfogyást, a szivárványozást, a kábítószert (...).” A migránsozás a beszélgetés során többször előkerült, de ez azokra is vonatkozott, akik nemrég költöztek Szent­endrére, vagy csak a vita miatt jelentek meg az eseményen.

Két hölgy személyes történetet osztott meg az egybegyűltekkel. „Én a keresztény-katolikus édesanyámtól azt hallottam, hogy ő hogyan látta a Pázmány Péter Tudományegyetem szemináriumi szobájának ablakából, hogyan verik a zsidó fiúkat (ti. a turulosok – N. G. M.). Nekem a turulszobor éppen ezért rossz emlékeket ébreszt.” A másik azt mondta: „Szeretném elmondani, hogy mi a bajom a turullal, miért ráz tőle ki a hideg. Olyan dolgokat testesít meg, amit én nehezen tudok elviselni. (…) Az én nagyapámat a turulegylet tagjai félholtra verték… (Bekiabálás: „Ez magánügy!”) Ez nem magánügy! Akinek ellenérzései vannak a turul­állítással kapcsolatban, annak hasonló indítékai vannak, sajnos.” Az előbbi hölgy később megjegyezte: „Csak azért mondtuk el ezeket az egyetemi atrocitásokat, mert úgy látszik, vannak családok Magyarországon, akik­nek a hagyományozott tudatában a turulhoz negatív asszociációk tapadnak. Ezt tudomásul kell venni, hogy ilyen országban élünk, ahol különböző bántások, sérelmek érték az em­be­reket. És az lenne a csodálatos, (…) hogy szépen, békésen leülhetnénk mi, magyarok együtt, és elmondanánk anélkül, hogy versenyeztetnénk a fájdalmakat és a traumákat, elmondanánk egymásnak, hogyan verték majdnem agyon a nagypapát. Kit a nyilasok, kit a turulosok, kit az ávósok. És hogy úgy tudnánk ezeket a fájdalmakat meghallgatni, hogy nem utálnánk a másikat, mert neki más élményei vannak.”

„Az édesanyja az ablakból látta, hogy verik a zsidókat. Hogy jön ez ide?” – kérdezett vissza Holló, aki szerint a TSZ célja az volt, hogy „a magyar népesség a társadalmi rétegződés szerint kapjon egyetemi, főiskolai oktatást. (…) Ugyanis fizetős iskolák voltak, az ügyvédnek, orvosnak volt pénze, a parasztnak nem. Ennek az eredménye az lett, hogy az ötvenes évek végére, a hatvanas évek elejére príma mérnökök lettek. Ezt inkább történelmi léptékben nézzük, mint hogy megvertek valakit. Mert megvertek ’52-ben is, meg ’64-ben is, meg ’72-ben is, itt mindenki tudná mondani a példát.” Ehhez Filó annyit tett hozzá, „hogy ki pofozott meg kit ’42-ben meg ’45-ben, nem erről szól ez az egész. Idejön egy csomó sértett ember, akinek én megértem az érzelmeit, nem kell ezt minden alkalommal elmondani. Tudjuk, hogy történt ilyen. Tudjuk!” Egy idős szentendrei férfi – aki fiatalként élte meg a II. világháborút – azt mondta: „Egyetlen embert, mi, magyarok nem bántottunk azért, mert más a vallása, más az anyanyelve, ez ’44-ben a német megszállással következett be. (…) Senki magyar nem bántott Szentendrén zsidót (…), ha valakinek volt egy olyan esete, hogy egy turulos fiatal piszkálta, az egy eset, nem lehet általánosítani.” Filó így összegzett: „A másik oldalon is voltak sérelmek. A lágerből visszatérők beléptek a kommunista pártba és az ávóba. És az a bosszú, amit ők álltak, az meg másoknak okozott sérelmet.” A turulisták siettek leszögezni, „vannak rendes zsidók is”, az idős úr is ismert olyat, sőt olyat is, aki bár hosszú évtizedekig fizikai munkát végzett, „mégsem lépett be a pártba”.

Erő van mögötte

A végig rendezett keretek közt zajló, négyórás beszélgetés – amely az esős idő miatt a HÉV-aluljáróba költözött, s közel hatvan embert vonzott – a moderáló Horváth szerint fontos esemény volt, mert a konfliktusok mellett a másikra való nyitottság is megtapasztalható volt. Ő így összegzett: „Az Eleven Emlékmű első városi csoportja arra mutatott rá, hogy milyen vállalhatatlan formákban vannak jelen a hivatalos politika gyakorlatában is a két világháború közötti korszakot jellemző kirekesztő gondolatok. Erre a védtelenségre az egyik lehetséges válasz lehet a közösségi nyilvánosság intimizálása demokratikus városi beszélgetésekkel, még akkor is, ha az elhangzottak és a reakciók miatt az esemény igen megterhelő és megrázó volt számunkra.”

A Duna Szentendrén

A Duna Szentendrén

Fotó: MTI

A legkomolyabb ellenzéknek számító, helyi civilekből álló TÉSZ is megosztott a turul ügyében. Van olyan képviselőjük, aki eleve ellenzi a szobrot – akárcsak az egyedüli helyi szocialista képviselő –, van olyan, aki szerint „meg kéne szelídíteni”, le kéne hántani róla a militáns jelleget, míg akad olyan tagjuk is, aki kezdettől támogatja. Utóbbi szerint ha egy ilyen vitatott szimbólum megjelenik a városban, az nyilvános vitát generál, ami segíthet a sérelemfeldolgozásban, illetve a másik sérelmének elfogadásában. Amikor a város polgármesterénél érdeklődtünk, hogy mi indokolja a szobor felállítását, ő tömören így válaszolt: „Tény, hogy egy létező igényről van szó. Ez egy sokak számára fontos, nagy jelentőségű, szimbolikus szobor, melynek felállítására egy alapítványt is létrehoztak. Összegyűjtötték a szükséges pénzt, és hosszú ideje kitartóan dolgoznak céljuk eléréséért, a kezdeményezés mögött erő van.” A szoboravató a tervek szerint jövő nyáron lesz, a pozsonyi csata évfordulóján. A Jobbik nem lesz egyedül, mivel a helyi Fideszből már jelezték, ott lesznek az eseményen.

Eltűntek a régiek

A posta előtti szobrok jelenleg felújítás alatt állnak, az önkormányzat célja, hogy a posta előtti tér az eredeti elképzelések szerint működjön. A ’90-es évek közepén – ekkor kerültek oda ef Zámbóék szobrai – azt tervezték, hogy idővel átadják a helyet másoknak, és így állandóan változik a kiállítás anyaga. Nem így történt, az elsőként odakerült szobrok maradtak, egészen eddig. Most viszont, kaptuk a tájékoztatást, a posta előtti tér némi rendezés után „vizuális projekthelyszínné válik: fél-fél évig ad helyet egy-egy street art, public art jellegű installációnak. Fontos szempont volt, hogy mindezt a helyszínen korábban kiállító művészekkel egyet­értésben bonyolítsuk le. (…) nyilvános pályázatot írt ki a Ferenczy Múzeum köztéri művek létrehozására és Szentendrén való időszaki kiállítására. Az országos tekintélyekből álló zsűri pedig biztosítja a folytonosságot a korábbi szabadtéri szoborkiállítás és jövőbeni projekt között”.

szerző
Nagy Gergely Miklós
publikálva
2015/47. (11. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Miért nem akarják?
Az Európai Ügyészség és a kormány
Zsidó negyed a Várhegyen
Interjú Komoróczy Gézával
A pénz körforgása
Mészáros és Orbánék
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs
Légy tudósítónk! Jelentkezés

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...