„Talpra állítottam a Gedeont, erre a mai napig büszke vagyok. Innen nem messze, Maglód és Gyömrő határában találtuk a bozótosban. Csont és bőr volt. Az elején naponta ötször etettem, aztán hozzászoktattam az emberekhez, és mára megtanítottam pórázon sétálni. De itt a Póker, neki például rossz a mája. Vérvétel után derült ki az állatorvosnál. Májkímélő tápra volt szüksége, ez pedig heti ötezer forint, amit felosztunk egymás közt, így mindig hozzájut az adagjához. És ez a kicsi ideges kutya, ez meg a Whisky. Ő rendszeresen kap nyugtatót, mert különben rohamot kap. Szegény epilepsziás.” A Gyömrői Árvácskák Állatotthonban sétálunk, Julika, az egyik gondozó visz körbe. A teleptől pár száz méterre vannak a legközelebbi házak, fás puszta veszi körbe, és mintegy 200 kicsapott, elkóborolt kutya él itt. Julika szerint úgy optimális, ha egy kannal két-három nőstény van együtt: mint mondja, ez itt rendszerint megvalósul. „Próbáljuk minél többször megsétáltatni őket, ehhez nagy segítség a sok önkéntesünk, és azok a családok, amelyek hétvégén jönnek ki ide, és elvisznek egy kutyust a határba. Nem dicsekvésképpen mondom, de jó hírünk van. Jönnek hozzánk Pestről és Budáról, a Facebookon pedig ma már több mint háromezren követnek minket. Ez az állatotthon 15 éve működik, állami támogatás nélkül. A pártolóink tartanak el minket, azok, akik adójuk egy százalékát nekünk utalják. Legalábbis eddig, mert most úgy tűnik, ennek vége. Pénz nélkül azonban nem tudjuk fenntartani az otthont. És akkor a kutyáknak… nem is mondom, mert még belegondolni sem akarok!”
A vég kezdete?
Julika arra utal, hogy az adóhivatal döntése értelmében az Árvácskák az idén nem kaphat egyszázalékos felajánlást. Az alapítvány alapító-vezetője, Maszló Zsuzsa jelenleg betegsége miatt nem tud a telepen lenni. Telefonon meséli a magyarnarancs.hu-nak az adóhatósági procedúrát. „Megvizsgálták az egy százalékok felhasználási módját a 2009-es évben. Kiderült, hogy az elszámolásban a kocsi útnyilvántartását nem töltöttük ki pontosan, illetve áthoztunk erre az évre egy korábbi egy százalékból befolyt összeget. Nem lett volna szabad, rosszul értelmeztük a szabályt. Ezen nem vitatkozunk, csak azzal nem értünk egyet, hogy mostantól ezért nem kérhetjük az egy százalékot. Ez nekünk a véget jelentheti. Tavaly fellebbeztünk a döntés ellen, elutasították. Egyelőre nem látjuk, hogyan tudnánk megoldani a helyzetet. Egyébként tavaly hárommillió forint körüli összeg jött be az egy százalékokból. Alapvetően ebből tartjuk fenn az otthont.”
Ottjártunkkor meggyőződtünk róla: a becsipezett kutyák oltási bizonyítványai név szerint vannak kiállítva. „Mi nemcsak befogadjuk és tápláljuk a kutyákat, ennél többet teszünk: szocializáljuk is őket. Sokszor visszük simogatásra őket beteg emberekhez, de szervezünk óvodai-iskolai találkozókat is. Nem gondoljuk, hogy csak annyi a dolgunk, hogy befogjuk a kutyákat, és betegyük őket a kennelbe. Ez nem sintértelep. Nálunk akad olyan eb is, amelyik 14 éve él itt. És van még egy fontos momentum, amiben nem vagyok hajlandó engedi: én nem altatok el kutyát, még akkor se, ha süket vagy vak. Őket is megilleti a tisztességes halál, nem csak az embert” – mondja Maszló Zsuzsa.
A szerény körülmények között működő menhelynek ugyanakkor nincsen és soha nem is volt működési engedélye. Ezt a helyi önkormányzattól (az idei évtől már a kormányhivataltól) kell kérni, de Maszló Zsuzsáék azért nem kaptak, mert a menhely nem felel meg a szükséges előírásoknak. Az Árvácskák telepén a kennelek például nincsenek lebetonozva, igaz, Maszló Zsuzsa nem is szeretne betonozni, mert szerinte az nem jó a kutyának.
„Ez a lelkes önkéntes munka városunk vezetésének is szívügye, épp ezért támogatta Gyenes Levente polgármester is 50 ezer forinttal az alapítványt magánvagyonából, amikor kiderült, hogy milyen problémák adódtak a NAV-val” – kaptuk a tájékoztatást. Ugyanakkor „működési engedélyt azért nem állt módunkban kiadni, mert nem feleltek meg a 14/2001. (V. 20.) számú önkormányzati rendeletben foglaltaknak”. (Ezekről bővebben itt és itt olvashat.)
De nem az Árvácskák az egyetlen állatmenhely Gyömrőn. Herczig József is üzemeltet egyet, a lakóházaktól jóval messzebb. Herczig és Maszló együtt kezdték az Árvácskákat, de hogy miért váltak szét, az nem kérdés azoknak, akik kicsit is ismerik az állatokhoz való viszonyukat. A menhely nem keverendő össze a sintér-, tehát gyepmesteri teleppel, a különbség radikális. A gyepmester feladata, amelyet önkormányzatokkal kötött szerződés rögzít, hogy az embereket ne veszélyeztessék kóbor, esetleg veszett kutyák, míg a menhelyen az állat érdekeit tartják szem előtt. Előbbieket az önkormányzat finanszírozza, utóbbiak jórészt adományokból tartják el magukat. A sintértelep és a menhely a kutyákkal való bánásmód tekintetében is különbözik. a gyepmester gyakran él az altatással: a hatályos törvények szerint a kóbor kutya befogása után 14 napot kell várni, hátha jelentkezik a gazdája, utána már lehetőség van az altatásra. (Év elején tört ki a botrány a makói sintértelep körül, ahol, mint kiderült, nem elaltatták, hanem lelőtték a kutyákat.) Főképp az állatvédők tiltakoznak az ellen, hogy összekeverjék a megnevezést. Ők a sintértelepet sokszor csak nyomortanyának nevezik. Ezzel szemben – mondják – a menhelyen megpróbálják a kivert kutyát újraszocializálni, és ha nem szenved gyógyíthatatlan betegségben, akkor nem is altatnak. Több állatvédő szerint a jelenlegi sintértelepek elavultak, és nem képviselik eléggé az állatok érdekeit, ezért be kéne zárni őket, és helyettük ún. állatvédelmi területeket, állatvédő központokat kellene nyitni.
Három az egyben
Ennek tükrében meglehetősen bizarrnak hat, hogy Herczig egyszerre üzemeltet sintértelepet és állatmenhelyet. „A Herczig-telep fenn van a dombon, nem zavar senkit, és van is engedélye. Mégis fura dolgokat lehet hallani onnan. Többek között, hogy Dodi (Herczig József – NGM) vállal kisállathamvasztást” – mondja a helyi viszonyokat jól ismerő forrásunk. Herczig egyébként a helyi temetkezési vállalkozó.
A városüzemeltetési cég, illetve Herczig József közti szerződés értelmében az önkormányzat évi bruttó 1,4 millió forintot fizet a gyepmesteri feladatok ellátásáért a vállalkozónak. Személyesen kerestük fel a gyepmesteri telepet, illetve állatmenhelyet két helyszínen, de párhuzamosan működtető Hercziget, aki elmondta: már 50 körüli a vele szerződésben álló önkormányzatok száma.
A Kuyamentsvár Állatotthon Gyömrő központjából tízperces kocsizással érhető el. Érkezésünkkor a telep egyik dolgozója kívülre tessékel minket, és telefonon hívja fel Hercziget, aki tíz perc múlva megjelenik kocsijával, majd szívélyesen körbevisz bennünket. Odabenn kisebb állatkert tárul elénk: emu, nyúl, birka, ló, tyúk, mosómedve, macska, de főleg kutyák. Herczig József közben mondja a számokat is: közel 400 kutya van náluk, több gépkocsival dolgoznak, szolgálatuk éjjel-nappali. Sok kutyát adnak örökbe, természetesen oltva, csipezve. A kennelek alja betonozott, és tetejük is van, a kutyák alatti forgácsot rendszeresen cserélik a gondozók. „Nekünk nincs problémánk az engedélyezéssel. Mindig van itt valaki az állatokkal, és szerintem ez számít, nem pedig azok az önkéntesek, akik hétvégén kijönnek egy órára megsétáltatni a kutyákat. Én őket csak úgy hívom: vasárnapi csodatevők.”
A telepet egyébként nem veszi körbe kerítés. A nagy kutyaudvar a bejárattól csaknem száz méterre található: a téglalap alapon rendeződő, hátulról zárt kennelekből, ha kinyitják, füves területre léphetnek a kutyák mozogni. Ez általában akkor történik meg, ha tisztítják a kenneleket, amelyekben olykor nem hármasával vagy négyesével laknak, látogatásunkkor 8-9 kutyát is befogadó – valóban tisztának tűnő – kennelt is láttunk.
Herczig tudatos építkező: telepe évek óta terjeszkedik a dombon, mert a körülötte lévő telkeket felvásárolja, így tud egyre több állatot befogadni. Az altatásról azt mondja: „Én sem vagyok feltétlen híve, de valamikor nincs más megoldás. Azt a kutyát, amelyik emberre támad, én elaltatom. Tavaly 54 kutyát altattunk el. Ez nem jó a kutyának, nem tagadom. De az se jó, ha öten-hatan vannak egy kennelben, nézze csak meg. A kutyának itt se jó, meg semelyik telepen. Neki az a jó, ha van egy otthona és egy rendes gazdája.” Herczig elmondása alapján az évi 400 örökbeadást produkáló menhely havi 1,2 milliós költségvetéssel és tíz alkalmazottal dolgozik. Megerősíti, hogy a fentiek mellett foglalkoznak kisállathamvasztással is.
A Herczig-telep mindeközben sintértelepe mintegy 50 önkormányzatnak, így számításaink szerint Herczig Pest megye legkiterjedtebb hálózattal rendelkező gyepmesteri szolgálatát látja el. A kettős szerepre a Kutyamentsvár honlapján azonban magyarázatot kapunk: „Tudomásunk szerint a környéken mi vagyunk az egyetlen menhely, amely gyepmesteri feladatokat is végez, ennek teljesen egyszerű a magyarázata. Alapítványunk minden évben befolyó 1% (sic!) nagy segítség, de koránt sem elég a védenceink oltására, orvosi kezelésére, tartására, ezért vállaltunk gyepmesteri feladatokat is! Sok ember megszól minket ezért, de mi még sohasem mondtuk azt, hogy nálunk most létszámstop van, ha mi is ezt mondanánk, mi lenne azokkal az állatokkal, akiket nem tudnak elhelyezni a segítséget kérő emberek?!” (Gyömrőn van egy harmadik állatmenhely, az Aranyi Állatotthon Alapítvány. Az azt működtető Aranyi János is több önkormányzat, egyebek mellett Üllő, Újlengyel, Újhartyán, Pusztavacs, Örkény, Kakucs, Csévharaszt és Hernád gyepmestere.)
Herczig egy névjegykártyát is adott, miután körbekalauzolt a telepen. Ezen az áll, hogy ő állatmentő (sok honlapon már a gyepmesteri címet használja), de ennél érdekesebb, hogy a kártyán a Szomorú Szív Szolgáltató Kft. van feltüntetve a szolgáltatást végző cégként. Ennek a cégnek ugyanis a fő tevékenységi köre a temetkezés, de foglalkozik máshova nem sorolt egyéb személyi szolgáltatással is. A cég 2011-es nettó árbevétele 21,8 millió forint volt, adózás előtti eredménye pedig 286 ezer. A cég a cégadatbázis szerint jelenleg végrehajtás alatt áll. (Herczig ráckevei tevékenységéről lásd Egy kétes hírű munkatárs című keretes írásunkat.)
| Egy kétes hírű munkatárs Garádi Géza és Herczig József még 2004-ben pályáztak az ecseri gyepmesteri pozícióra. Mindez novemberben történt, míg 2004 augusztusában a Népszabadság közölt terjedelmes riportot a Garádi Géza vezette biatorbágyi sintértelep botrányairól. Garádi – akinek a riport készítésekor már nem volt engedélye, erre azonban szerinte nem is volt szüksége, mivel telepe csak kutya-„karanténozóként” funkcionált – akkor nemcsak Biatorbággyal, de másik 23 önkormányzattal is szerződésben állt. Helyi állatvédők már évek óta folytattak küzdelmet a rengeteg altatással dolgozó telep bezárása érdekében. A helyszínen az MTV Estje című műsora is forgatott, és szanaszét heverő kutyatetemekről tudósított. Végül hatóságilag zárták be a telepet. Garádit ez a kudarc mégsem tántorította el a pályáról: ő és Herczig József tavaly májusban még biztosan munkakapcsolatban álltak egymással. Ráckevén, amikor 2011 végén felröppent a hír, hogy Garádi lehet a helyi gyepmester, többen megrémültek. Az említett portál később meg is szerezte a Kutyamentsvár és Ráckeve közti szerződést, mely szerint a város évi 300 ezer forintot fizetett az állatmenhelynek, igaz, Herczig ebben a cikkben tagadta, hogy ezt a pénzt megkapták volna. A szerződés ennek ellenére élt, erről az alapítvány tavaly májusi fórumbejegyzése is tanúskodik: „Én egy ráckevei lakos vagyok, és a helyi újságban értesültem, hogy Ön viszi el innen a kóbor kutyákat. Érdeklődnék, hogy milyen gyakorisággal szokott jönni?” Válasz: „Az állatbefogást nem én végzem Ráckevén, hanem Garádi Géza! Én annyiban kerülök a képbe, hogy a Garádi úr hozzám hozza a befogott kutyákat!” |
Lehet játszani
„Ez a terület tele van jogi kiskapukkal – mondja a magyarnarancs.hu-nak Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora a kutyamenhelyekről. – Az sincs egységesen szabályozva, hogy hány menhely lehet egy városban. Az szerintem ugyanis már-már nevetséges, hogy egyes helyeken olyan tempóban nyitnak az állatmenhelyek, mint máshol a zöldségesek.” Szilágyi elmondja, hogy évi 17 ezer kutyát altatnak el ma Magyarországon. Ebbe belejátszik a a gazdák felelőtlensége, az ész nélkül szaporító vállalkozók tevékenysége, de az is, hogy nincs kampány az ivartalanítás mellett. „Persze hogy tele vannak a menhelyek. A sintérek világa azonban így is maga a teljes szabályozatlanság. Ki ellenőrzi őket? Ki nézi meg, hogyan tartja az állatokat a telepen, mivel eteti őket? Senki. A működési pénzzel pedig rengeteget lehet játszani: felveszem az önkormányzati pénzt, aztán szerzek valahonnan moslékot, és a tápra megint nem kell költenem, vagy csak alig” – fakad ki Szilágyi.
Az ügyeskedés egyik formája – és ez nem egyedi –, hogy állatmenhely címszó alatt valaki szállodákból, éttermekből, kifőzdékből szerzi meg a maradékot, és adja oda a gyepmesteri munkája során befogott kutyáknak. De lehet játszani a tetemek elszállításai költségeivel, ahogy az altatáséval is. „Nagyon sok függ a szerződéstől, amit az önkormányzattal köt a gyepmester. Abban például kifejezetten érdekeltté tehetik a sintért a kutyák életben tartása mellett – ha például napidíjat fizetnek neki fejenként –, de ha csak egyszer fizetnek neki, a befogáskor, akkor már közel sem egyértelmű, hogy a gyepmesternek a kutya élete éri meg a legjobban. Az önkormányzatoknak csak az a lényeg, hogy ne legyen kóbor kutya az utcán. A sintér ezt meg is oldja. De hogy a befogás után mi lesz a kutyákkal, az Magyarországon már nem egy átlátható folyamat.”
