Utánuk a hulladéközön - Kiskunhalasi környezetszennyezés

  • Kohout Zoltán
  • 2016. szeptember 10.

Kis-Magyarország

Kiskunhalas határában 1000 tonnányi veszélyes hulladék rothad műszaki védelem nélkül, miután az annak kezelésével megbízott céget 2013-ban felszámolták, majd kézen-közön továbbadták – így most nincs, aki jótálljon az otthagyott szemétért. A Bács-Reál Kft. ügyében eddig súlyos bírósági ítéletek születtek, és várhatóan születnek is a jövőben.

Becslések szerint legalább 150 millió forintba kerülhet a Kiskunhalas északkeleti határában, a Majsai úton található telephelyen „tárolt” veszélyes hulladék elszállítása. Kérdés, kell-e majd a területen – nyilván további jelentős költségeket okozó – talajcserét végezni.

A Bács-Reál komoly bűncselekményekkel tarkított története 2006-ban kezdődött, amikor a H. István vezette cég veszélyes hulladékok gyűjtésére és ártalmatlanító központokba szállítására kapott engedélyt. A cég a különféle veszélyes hulladékokat 4 hétnél tovább nem tárolhatta a Majsai úti telephelyen: az átvett anyagokat a megfelelő ártalmatlanítóba, feldolgozóba kellett (volna) szállítani. Nem hivatalos, de megbízható információink szerint az ügyvezetőnek – aki egyébként környezetvédelmi szakmérnök – korábban is meggyűlt a baja az érvényes előírásokkal, de emiatt csak 2010-ben indult ellene eljárás.

A szemét feltartóztathatatlan

A szemét feltartóztathatatlan

Fotó: A szerző felvétele

 

Jól élni

Elsőként az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség (Atiköfe) végzett hivatalból ellenőrzéseket a Bács-Reál 5000 négyzetméteres bérelt telephelyén. 2010–2011-ben azt tapasztalták, hogy a cég 4 hétnél tovább tartja ott a veszélyes hulladékokkal teli hordókat, konténereket és egyéb tárolókat. Ezért 2010 őszén elmarasztalták őket, 2011 kora tavaszán pedig megtiltották a Bács-Reálnak a további szabályszegést, és kötelezték a nem megfelelően tárolt hulladék átadására, megjelölésére, továbbá korlátozták a cég tevékenységét ezen határozat végrehajtásáig. A környezetvédelmi hatóság több ízben is megbírságolta a kft.-t, ám a szabályozás értelmében (hogy az ezzel foglalkozó gazdasági társaságok ne dőljenek be azonnal) a kirótt tetemes összeg jelentősen csökkenthető akkor, ha a vétkes cég pótolja a hiányosságokat. Lapunk úgy tudja, egy ideig volt némi foganatja a hatósági nyomásgyakorlásnak: az eleinte családi vállalkozásként is felfogható Bács-Reál megkezdte a hulladékok továbbszállítását. A szabálytalanságok – a határidőn túli, ráadásul jelölés és műszaki védelem nélkül, nyitott területen való törvénytelen tárolás – azonban nem szűntek meg, és idővel mind az Atiköfe, mind a telephelyet bérbe adó vállalkozás följelentette a Bács-Reált emiatt. Az ellenőrzések eredményeként büntetőeljárás indult veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének a megsértése miatt. (A Bács-Reál Kft. nemcsak a jogszabályi rendelkezéseket nem tartotta be, hanem az ingatlan tulajdonosának sem fizette meg a bérleti díjat.)

A kiskunhalasi sajtó és az ügyet ma is közelről ismerő forrásaink szerint a problémák forrása az volt, hogy – mint az a későbbi perben kiderült – H. István cégvezető jelentős összegű pályázati bevételeket remélt, és ezekben bízva komoly hiteleket vett fel, illetve nagy értékű autólízing-szerződéseket kötött. A pályázati sikerek azonban elmaradtak, de a városban terjedő szóbeszéd szerint a vezetőség egyes tagjai ennek ellenére sem változtattak költekező életmódjukon: 2010–2011 táján a cég gyors ütemben kezdett eladósodni.

2011-ben nemcsak rendőrségi nyomozás, majd ügyészségi eljárás indult, hanem megkezdődött a Bács-Reál felszámolása is. A felszámoló próbált enyhíteni a környezet épségét fenyegető kockázatokon: a legveszélyesebbnek ítélt, néhány kamionnyi hulladékot elszállíttatta. Csakhogy a kezdetben nagy forgalmat bonyolító, 100-170 millióra becsülhető vagyonú, több tucat dolgozót foglalkoztató és csaknem 50 milliós gépparkot működtető cég kasszájában a felszámoláskor mintegy 3 millió forint maradt. H. ellen egyébként maga a felszámoló Kerszi Zrt. is feljelentést tett, miután a Bács-Reál vezetői a szükséges dokumentumokat nem adták át a felszámolás elindításakor, s így nem volt feltérképezhető, hová tűnt a pénz a cégből.

A sikkasztás, csődbűntett, veszélyes hulladékra vonatkozó hulladékgazdálkodási szabályok megsértése és közokirat-hamisítás gyanújával indult nyomozások, majd a vádemelés eredményeként H. Istvánt 2013 elején már első fokon jogerőssé váló bírói döntéssel 8 hónapi börtönre ítélték, de a büntetés végrehajtását 2 évre felfüggesztették. De a fő felelős nem úszta meg ennyivel, mert közben a nagy értékű járművek eltüntetése miatt a lízingcégek is a hatóságokhoz fordultak. A Bács-Reálnál eleinte „csak” nem fizették a részleteket, később pedig hiába próbálkoztak a követeléskezelő cégek, a telephelyen egy darabokra szedett és egy javítás alatt álló járművet találtak – a bő 40 milliós, kamionokból és egyebekből álló flottának hűlt helye volt. Megbízható, a bírósági tárgyalásokat követő forrásaink szerint nem fizették ki a sofőröket sem, sőt: 2011-ben a céget eladták két strómannak. Ennek részleteiről annyit sikerült megtudnunk, hogy a strómanok sem tudták pontosan, mit vesznek. Állítólag 100-100 ezer forintot kaptak a névleg megvásárolt cég átvételéért; azt nem tudták, hogy a közokirat-hamisítás mellett a mind szörnyűbb állapotú hulladékok miatt is felelniük kell.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

 

A lízingszerződések és a cég­eladás miatt H. István ellen is újabb bírósági eljárás indult közokirat-hamisítás és jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt. A pernek idén tavasszal lett vége első fokon: H. 4 év börtönt kapott, de mind a védője, mind az ügyészség fellebbezett, így ez még nem jogerős. Jogerős viszont a bíróságokkal vélhetően együttműködő, berezelt strómanok ítélete: ők kapásból elfogadták az elsőfokú ítéletet, és így megúszták másfél évnyi, 3 évre felfüggesztett börtönnel.

Nincs, aki vigye

Az Atiköfe 2013 tavaszán a halasi sajtónak jelezte, hogy „folyamatban vannak hulladékgazdálkodási bírságolási és a hulladék elszállítására, a környezeti állapotvizsgálat elvégzésére irányuló kötelezési eljárások”. Némethy Tímea, a felügyelőség akkori igazgatója szerint az idő tájt még nem volt szükség talajcserére. Bár a hatóság szerint fennállt a „környezeti elemek” veszélyeztetésének lehetősége, környezetkárosítás nem következett be, igaz, arra is figyelmeztetett, hogy a telephelyen rothadó tárolóedények állapota nem garantálja, hogy nem kerülhet súlyosan szennyező anyag a talajba, illetve a talajvízbe. Három év múltán a ma már a Csongrád Megyei Kormányhivatal alá vont zöldhatóság szerint 150 millió forintba kerülhet a kiskunhalasi telephelyen tárolt veszélyes hulladékok felszámolása. „Ekkora összeg erre a célra nincs a kormányhivatalnál, a forrásokért előbb sorba kell állni az államnál” – mondta a sajtónak Juhász Tünde kormánymegbízott. Másrészt amíg nem fenyeget közvetlen katasztrófa, addig a hatóság sem léphet.

Az akkreditált hatósági mérések szerint sem a 2013-ban, sem a 2015-ben végzett talaj- és talajvízminták nem mutattak határérték-túllépést a nehézfémek, ásványolajok esetében. (Idén nyáron a hatóság emberei nem tudtak bejutni a területre a tulajdoni helyzet változása miatt.) A hatóság szerint egyébként nemcsak határérték-túllépés nem történt, a vizsgált komponensek koncentrációja sem növekedett az elmúlt időszakban. Azt viszont Juhász Tünde sem titkolta az 1000 tonnás tömeget elérő hulladékmennyiségről, hogy „bár a mérések alapján egyelőre úgy tűnhet, hogy nincs nagy baj, a helyzet valójában lehet, hogy egy időzített bomba”. Ez már csak azért sem zárható ki, mert a laikus tudósító szemének és orrának egyaránt nehezen elviselhető telephelyi mixtúra a Greenpeace hazai szakértői szerint az alábbiakból áll: bőrök, salétrom- és más savak, festékporok és -maradványok, oldószeres és festékiszap, hígítók, gyanták, fáradtolaj, gumiabroncsok, páclé, röntgenfilm. Az aktivisták – elismerve, hogy nem hatósági protokoll szerint végzett mintavételre alapoznak – komoly határérték-túllépéseket állapítottak meg: az ásványolajok a megengedettnél 140-szer nagyobb értéket mutattak, a cink-, a molibdén-, a bárium-, a réz- és a klórtartalom pedig 11-szer, 7-szer, 4-szer, illetve 3-szor nagyobb a megengedettnél. Ők azt várják a hatóságoktól, hogy mielőbb tisztítsák meg a szennyezett területeket, és szállítsák biztonságos tárolóba a hulladékot, ha kell, állami segítséggel. „A költségekért a szennyezést okozó cégnek kell felelnie, de addig is, amíg a jogi procedúra zajlik, a szennyezést meg kell szüntetni” – mondta lapunknak Simon Gergely, a zöldszervezet regionális vegyianyag-szakértője. Szerinte a törvényhozásnak kellene garantálnia, hogy ne fordulhasson elő a mostanihoz hasonló helyzet, amikor egy környezetszennyező anyagokkal foglalkozó cég vagy annak jog­utódja kibújhat a kárelhárítás és a kártalanítás költségei alól.

A szomszédban is

A történet egyik mellékszála H. István fia cégének máig nyúló históriája. H. István fia egykor ügyvezető volt a Bács-Reálban, de máig azt állítja, semmit sem tudott arról, hogyan ment csődbe a cég. Három éve a kiskunhalasi sajtónak azt mondta, 2011-ben összeveszett a Bács-Reál vezetésével, ezért távozott onnan – addig viszont minden szabályosan működött. Neki jelenleg Öko-Futura Zrt. néven van önálló, hasonló profilú cége. Ez eddig a Kiskunhalashoz közeli Pirtón működött (a kisközségben sokkal enyhébbek az iparűzésiadó-kötelezettségek, mint a városban, ezért az utóbbi években több halasi cég is átvitte oda vállalkozása telephelyét – Pirtón ki is alakult egy csinos ipari övezet). Az Öko-Futuráról hivatalosan annyit tudni, hogy nemrég visszaköltözött Kiskunhalasra. A Majsai úti veszélyeshulladék-teleppel összefüggésben nemrég egy Pirtó melletti Natura 2000-es terület közelében is találtak veszélyes anyagokkal teli hordókat és más hordozóanyagokat egy elhagyatott tanyán. A helyi környezetvédők már feljelentést is tettek, de egyelőre még kérdés, hogy igazak-e azok a máris több forrásból hallható hírek, miszerint lehet kapcsolat a halasi és a pirtói hulladékkezelési anomáliák között.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?