Békés

Vesztegetés miatt nyomoznak a szociális otthonban

Kis-Magyarország

Pénzért, saját zsebre árultak emelt szintű szolgáltatást egy békési szociális otthonban évekkel ezelőtt. Az ügy miatt most nyomoz a rendőrség.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya még májusban – egy névtelen bejelentés alapján – rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen a Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrumban, ahol nagy mennyiségű iratot is lefoglalt. Eddig a hivatalos híradás, amit a rendőrség a magyarnarancs.hu megkeresésére adott, a nyomozás kezdete óta ugyanis közleményt nem bocsátottak ki.

A nyomozás tényét Gara Ágnes, a Békés Megyei Intézmény-fenntartó Központ igazgatója is megerősítette a magyarnarancs.hu-nak. Azt mondta, hogy ő erről és az iratfoglalásokról a békési Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum vezetőjétől értesült, a rendőrség hivatalosan nem értesítette az intézményfenntartót. Gara Ágnes hangsúlyozza, hogy a nyomozás tárgyát a korábbi fenntartó, a Békés Megyei Önkormányzat időszakában történt cselekmények képezik. Amióta az intézmény fenntartója a Békés Megyei Intézmény-fenntartó Központ, azóta új igazgató vezeti a Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrumot.

A békési intézményben történt vesztegetés gyanújáról szóló hír eljutott a Transparency International (TI) korrupcióellenes jogsegélyszolgálatához. De hogy mi is történhetett valójában, arról nem nyilatkozik senki.

A Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum 2000-ben került a Békés Megyei Önkormányzat tulajdonába, a békési önkormányzattól. Az otthon falain belül a kilencvenes évek közepén vezették be az emelt szintű szolgáltatást: az addig 6-8 ágyas szobák helyett – a belső tér átalakításával – jó néhány egyágyas, házaspárok számára pedig kétágyas garzonokat hoztak létre, ahol fürdőszoba és vécé is tartozott a „felszereléshez”.

Az emelt szintű szolgáltatás ára előbb több százezer forint, majd a kétezres évek közepén már milliós tétel volt. Ám ez a szolgáltatási forma 2007-ben, a megváltozott finanszírozás miatt megszűnt. (A központi költségvetés egyre csökkenő normatív támogatást nyújtott ezek fenntartására, így az intézményeknek nem érte meg tovább működtetni a szolgáltatást.)

„Ám ami elvben megszűnt, az a gyakorlatban tovább folytatódott” – mondták a magyarnarancs.hu kérdésére többen, akik jól ismerik a honi szociális ellátásnak ezt a szeletét. Úgy tudjuk, hogy a gyanú szerint többen, de nem tudni, pontosan, kik, 2007 után fenntartották a már nem létező emelt szintű szolgáltatást a szociális otthonban. Így a korábban kialakított szobákba olyanok kerültek, akik – nem tudni pontosan, hogy kinek vagy milyen jogcímen, de a gyanú szerint nem legálisan – több százezer, olykor félmilliós és közel milliós összegeket fizettek be.

Egyik informátorunk szerint ezt az intézmény falain belül még akkor is sokan tudták, ha az ilyen üzletek zárt ajtók mögött, esetleg az intézmény falain kívül, diszkrét körülmények között köttettek meg. „A falakon belül mindent tudni. Látjuk, kik kerültek 2007 után az egy- és kétágyas szobákba, s nemegyszer ők is elmondták, hogy ehhez fizetniük kellett. Egyszer tőlem is kérdezték, mennyit tudnék adni” – mondta az illető. Könnyen belátható, hogy egy-egy ilyen szobát – a benne lakók életkora és egészségi állapota miatt – többször el lehetett adni az elmúlt évek folyamán. A befolyó pénz egy része vagy nagy része – a gyanú szerint – az üzletet lebonyolítók zsebébe került.

Figyelmébe ajánljuk