Mit kezdhetünk a gyűlölettel?

KOmplett

Nem kell úgymond ismert embernek lenni ahhoz, hogy a zsigeri, ránk ömlő gyűlölettel találkozzunk. Elég kicsit máshogy kinézni, másképp viselkedni, másnak születni. Vagy csak kimenni az utcára, felmenni a netre. Vagy csak lenni.

Barátnőm szinte sírva érkezett meg hozzám, remegve. Meg akarták verni a villamoson, csak mert elegánsan volt felöltözve, szép csizmában, kalapban, perfekt sminkben álldogált. Mesélte, hogy eleinte csak bámulta egy házaspár és a barátjuk (teljesen hétköznapi irodistáknak tűntek), majd elkezdtek beszólogatni neki, olyanokat, hogy „Te aztán tele vagy pénzzel, mi?”, illetve „Felfuvalkodott, kimázolt hólyag”, majd elindultak felé, és megbökdösték. A barátnőm így egy megállóval előbb leszállt, mert nem tudott már hová hátrálni.

Másik ismerősünket egyszerűen hátba rúgták, mert zsidónak vélték. (Ezt közben hangosan kiabálták is.) Nekem úgy tűnik, hogy régebben csak hallottunk az ilyen esetekről, ám az utóbbi években egyszerűen mindenkinek meg kell tapasztalnia mindezt. Soha ennyi indulattal és gyűlölettel, mint mostanában, nem találkoztam. Nem merek felnézni az utcán, amikor megyek, nehogy összekapcsolódjon a pillantásom valakivel, akiben ki tudja, mi munkál. És miképp akarja levezetni az érzéseit. De nem csak a primér megnyilvánulásokra gondolok, ahol a nyilvánvalóan frusztrált, már eleve ökölbe szorított kézzel közlekedő ember alig várja, hogy olyat találjon, aki szerinte megvetendő és gyenge, majd lesújtson.

Úgy látom, a gyűlölet valóban elindult és szétterjedt, volt egy góca, ami mára szép lassan kisugárzott, és begyűrűzött mindannyiunk életébe. Valamilyen szinten intézményesült az egész, és mivel semmi nem fékezte meg, átszivárgott mindenbe. A rosszkedv volt az origó, „sehol nem láttam ennyi rosszkedvű embert az utcán, mint nálatok”, jegyezte meg egy külföldi ismerősöm, és igen, szerintem is ez a kályha. Aztán ezeket az érzéseket senki meg nem fékezte, ami azt sugározta, igen, így mehet tovább. Az, hogy én magam lassan már többet beszélgetek a rendőrséggel, mint a barátaimmal, legalábbis elgondolkodtató. Az oldalamra ömlenek a gyalázkodó levelek, elhordanak mindennek, kontroll nélkül. Az első feljelentést még tavaly decemberben tettük, amikor egy kedves levélíró azt találta közölni, hogy a fajtánkkal együtt megcsonkítva valami gödörben lenne a helyünk. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy finom hangú iromány. De más indokkal is alig várják, hogy ugorjanak és harapjanak, elég kicsit más véleményen lenni, és elindul a lavina.

A hivatalos szervek egyébként meghallgatnak, elkészülnek a jegyzőkönyvek, és úgy látom, mintha egyre komolyabban vennék a dolgot, ami szintén azt jelzi számomra, hogy a veszély reális, és fokozódik. Persze ez nem jelenti azt, hogy meg is tudnának védeni. Újságíró ismerősöm, aki elég markáns véleményeket fogalmaz meg, már alig mer hazamenni, a lépcsőházban retteg, mert, mint mondja, nem lehet tudni, mikor lépnek túl a kommentelésen és a levélíráson, és mikor fordul tettlegességig a dolog. Már egészen kicsi valami elég, hogy kicsapjon a másikból az indulat, az idegek pattanásig feszültek. Eleinte megpróbáltam kommunikálni például a levelezőkkel, de rájöttem, teljesen fölösleges. Ám a sok védekezés, az állandó készenléti állapot a megtámadottban is feszültséget gerjeszt, állandó készenléti állapotba hozza, és innentől már önjáró a dolog, a gyűlölet működik magától…

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?