Bácsi, kérem, a híres filmrendezőnek tetszik lenni? Igen, kisfiam, és ha már így rákérdeztél, adok egy cukorkát, és elmesélem, mivel is érdemeltem ki előkelő helyem a film történetében. Az úgy kezdődött, hogy...
Ennél azért Brian Selznick sokkal leleményesebben meséli el, ki az ördög az a Georges Méliés, és mivel érdemelte ki előkelő helyét a film történetében. Míg Méliés kiléte a filmtörténészkedő kevesek magánügye, egy jól kifundált mese már majdhogynem közügy. És mivel a mesék részéről mindig is nagy volt az igény varázslókra, Méliés pedig igazoltan az volt, hát nem kézenfekvő, hogy mesébe kell csomagolni a filmtörténetet? Persze, hogy nem az, ahhoz Brian Selznicknek kellett születni, hogy kipattanjon egy ilyen ötlet, ám ez csak félsiker, a happy endhez, úgy a szerző, mint a mese tekintetében, magát a mesét is ki kellett még találni. A lényeg, hogy milyen út vezet el Méliés-ig; és itt lép életbe Selznick második leleménye: a szerző legalább annyit bíz saját kezű rajzaira, mint a szövegre, hol a képek, hol a mesébe illően rövid szövegek viszik előre a cselekményt.
Ez az elbeszélői sok lábon állás jól áll a történetnek, melynek hőse egy Dickenstől szalasztott árva, aki ugyanannak a pályaudvarnak a titkos lakója, amelynek egyik boltját a filmrendezőként rég elfeledett Méliés igazgatja az elfeledett filmrendezők minden bújával. Kettős cél felé robog tehát e vonatokban gazdag, s a filmtörténetet a sínek felől (Lumiére fivérek: A vonat érkezése) is megidéző mese. Mint minden regényes árvának, Hugónak is család kell, s mint minden rendezőnek, Méliés-nek is közönség. És amikor a bácsi tényleg mesélni kezdi, hogy miért vele kezdődik a filmtörténet, a mesének már van annyi fedezete, hogy ne a filmtörténeti segédanyagot halljuk ki belőle, hanem a nettó mesehőst.
Fordította Dunajcsik Mátyás. Libri, 543 oldal, 3990 Ft
