KÖNYVMELLÉKLET

Cenzné és ura

Kérdések és válaszok a Kádár-korról

Könyv

A megismerés talán legnagyobb akadálya az, ha egy jelenséget már eleve ismertnek hiszünk. Így vagyunk rendszerint a közelmúlt történetével is: megvan róla a magunk kikezdhetetlen véleménye, a letűnt korszakot átkozzuk, vagy épp visszakívánjuk, esetleg egyszerre átkozzuk és visszakívánjuk.

A Kádár-korral bizonyosan ez a helyzet, s ki tudja, milyen távol is vagyunk még attól, hogy a korszak és persze névadója valahára a történeti kutatás hideg tárgyának, a múlt immár szenvtelenül tárgyalható elemének bizonyuljon. Ám ha ez az idilli állapot még a messze jövendő méhében rejlik is, azért a tudományos ismeretterjesztésnek lehet, sőt nagyon is van hasznosan elvégezhető feladata ezen a téren. Feitl István, Mitrovits Miklós, Ripp Zoltán és a szerkesztő Takács Róbert most mindenesetre ezt bizonyította azzal a friss kötettel, amely a Napvilág Kérdések és válaszok sorozatának harmadik darabjaként a Kádár-kor világának könnyed és mégis fajsúlyos bemutatására vállalkozott.

Manapság, amikor az előre megadott válaszokhoz olykor utólag rendelik hozzá a kérdéseket (szerkesztőségekben, kutatóintézetekben stb.), egyszerre üdvözlendő és üdítő a karakteresnek ígérkező sorozat létezése, hiszen az eddig megjelent, illetve meghirdetett kiadványok csupa aktuális és/vagy kényes témakört dolgoznak föl: a Kádár-kor mellett a cigányság, az EU, az első világháború, no meg a bal- és jobboldal dichotómiájának zavarba ejtően gazdag témáit. A tárgyalt köteten belül pedig olyan változatos kérdések sorjáznak - egymásra is oda- meg visszautalva -, mint például, hogy hány ellenzéke volt a Kádár-rendszernek, kivel békélt meg a békepap, emancipálta-e a nőket a Kádár-rendszer, miért működött a Kodály-módszer, vagy éppen kik is jártak az Ifjúsági Parkba. A válaszok azután tömörségükben is kiadósak, olykor ellentmondásra és kiigazításra késztetőek, s ami a kötet külön érdekessége: erősen támaszkodnak a korszak populáris kultúrájára, humorára. Akár meglepőnek is tűnhetne, hogy a jelek szerint a Kádár-kor megannyi mozzanatát a legegyszerűbben és egyszersmind a legérzékletesebben Hofi-idézetekkel, közkeletű pesti viccekkel, netán Ludas Matyi-karikatúrák leírásával lehet megmagyarázni. Cenzné és ura, a Cenzúra vagy az "Éljen augusztus 26,50!" fölemlítése úgy lehet, mindmáig felkínálja a történész és a kevésbé tájékozott olvasó számára a kölcsönös megértés, az "egy nyelven beszélünk" konszenzusát, vagy legalább annak megnyugtató és hasznos látszatát. Igaz, ez a konszenzus végül úgyis csak addig tarthat, amíg e jobb-rosszabb poénok emléke él, vagy ameddig a saját meggyőződéseihez makacsul ragaszkodó olvasó bele nem ütközik egy-egy neuralgikus kérdésbe. Mondjuk, abba, hogy mit is köszönhetünk Fekete Jánosnak. Vagy éppenséggel abba, hogy ekkor születtek-e a panelprolik...

Napvilág Kiadó, 2013, 256 oldal, 2400 Ft

Figyelmébe ajánljuk