Ha eszünkbe jut ez a vers, láthatóvá válhat, mennyire szervesen épül az új kötet az életműbe; de láthatóvá válhatnak a poétika lényegi változásai is. Az új kötetet olvasva ugyanis már alig hívja fel magára a figyelmet az az önéletrajzi alakként olvasható erőteljes én, aki az Utószó kötetig (1996) alapvetően határozta meg e költészetet. A nagyszerű előző verseskötet (A test imádása - India, 2010) íve, amely egy szerelem emlékétől-utótörténetétől (Maszk I-II.) a Kalkuttai Teréz nevében írt szerepversekig jut el, innen nézve a költői irányváltás modelljének látszhat: hiszen a Tiltott nyelvben már végig ez a tárgyát a mások történetében megtaláló alapállás a leginkább meghatározó.
A terület azonban, melyet az új kötet versei bejárnak, ugyanúgy az élet határvidékei, mint abban az egykori versben; ahogy ott a halottat kísértették eltékozolt szerelmei, és megindította a "villamoskattogás visszhangja", itt is mintha a távolban, sőt sokszor a túloldalon derengene mindaz, amit a mindennapok jelentenek. "Sütkérezünk a szeptemberi napsütésben, / kergetőzünk még a kerítés kőalapzatának / repedései közt, hideg gyíkok" - ilyennek látja a Hideg gyíkok című vers azok életét, akik "tiltása ellenére / eljöttünk" a mozdulatlanságra kényszerített beteghez, hozzá, aki egyre közelít a szakadékhoz, "melynek közeledő / szikláiról csak ő tud". A halál leküzdhetetlen idegenségének misztériuma különös fénybe borít maga körül mindent, az életvidámság nyugtalanító immoralitásának és a jó szándékok abszurditásának paradoxonjai nehezen felejthető képben csillognak fel. Hogy ebből pedig az következik-e inkább, hogy szégyenünk az állati természet, mint a Beteglátogatás véli, vagy az, hogy az élet nyaralás "e kék-zöld bolygón", a "sírásig ajzott" ölelés pedig alkalom a transzcendenssel való találkozásra (Mi, akik nyaraltunk) - azt e költészet aligha látja végérvényesen eldönthetőnek. Világossá teszi ezt a dilemmát az a régebbi vers, mely e kötet címét adta és mottójaként olvasható (A tiltott nyelv a 2004-es Üdvözlégy, utazás!-ból): a kétségbeesés logikus következtetés ugyan, de ellehetetleníti a valódi életet, így látszhat ostobaságnak is ugyanakkor - és egyik sem lehet kizárólagosan.
A mottó utáni első versben (M. emlékére) a földig rombolt élet újjáépíthetőségének, vagyis egy optimista történetnek a hátterében bukkannak fel fenyegető árnyékként az elfeledett halottak, visszalopva e feloldhatatlan feszültséget a bevallottnál többre emlékező első személy abszurd nézőpontjából megírt vallomásba. A kötet legjobb verseiben újra és újra a halál közelségének felfokozottsága munkál: ez kényszeríti ki A letakart órában (2001) megismert groteszk történet (A karácsonyi vendég) szívszorító újraírását a halni készülő címszereplő szempontjából (A vendég monológja), és ez világítja be a régi szerelmeket (Izolda szerelmi halála). Ellenpontként azonban ott zeng a madarak élethimnusza, mely szánalomra méltónak mutatja az emberek sötét filozófiáját (Madarak beszélgetése) - széles skálájú szimfóniává hangszerelve a központi dilemmát.
Hogy miért mégis csak a kötet (számos) kiemelkedő darabjára tekintve tudnám azt költészetünk fontos eseményének nevezni, nem pedig az átlagát figyelembe véve, az részben éppen a személyes lírai középpont eltűnésével látszik összefüggésben lenni. A kötet mintha intenzívebbé válna, ahol a saját életmű korábbi motívumaival kapcsolódnak öszsze a szövegek, de elgyengülne ott, ahol inkább talált történetekre próbál építkezni: néhány ilyen darab (A látásról, Egy beszélgetésre, a Dosztojevszkij-hommage-ok) a kontextusa nélkül túl enigmatikusnak, azzal összeolvasva viszont szinte csupán míves parafrázisnak hat. De az én megragadhatatlansága miatt tűnhetnek kényelmetlenül általánosnak és így kissé súlytalannak A gyász előérzete észlelettöredékekből építkező versei is, és mintha csak az énre visszakapcsoló Utóiratnál izzana fel újra a Kalkuttai Teréz történetét a kétségekkel teli hit alapvonala körül továbbíró második India-ciklus. De a szokottnál talán egyenetlenebb színvonalával együtt is egy nagy költészet fontos darabja ez, és mint ilyen, feltétlenül olvasásra érdemes.
Magvető, 2013, 96 oldal, 2290 Ft