Ezzel a tizeneggyel (Olu Dara: In the world - from natchez to new york)

publikálva
1998/8. (02. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Olu Dara ötvenhét éves, jó harmincöt éve van ebben a bizniszben. Több mint ötven album világra jöttéhez adta a nevét, mielőtt most, először, felvette a magáét. Három egész napot erre fordított, ha már így alakult.

Olu Dara ötvenhét éves, jó harmincöt éve van ebben a bizniszben. Több mint ötven album világra jöttéhez adta a nevét, mielőtt most, először, felvette a magáét. Három egész napot erre fordított, ha már így alakult.

Ennyire jó blueslemezt évek óta nem hallottam - írnám, de komoly kritikus efféle megjegyzést nem szívesen tesz. Meg aztán Olu Darát is zavarba hoznám; tessék megnézni, micsoda arc. Egy ilyen arc pontosan tudja, meddig tart a határ; és akkor a kalapjáról még nem beszéltem.

Egy blueslemez tehát. Mely, mint a címéből kiderül, örömest bóklászik Amerikában, már legalábbis a Mississippitől New Yorkig. Maga a blues utazik, hogy úgy mondjam, afrikai és latin útravalóival (Okra) jókora világlátottságot tanúsítva. Eközben megesik, hogy a húszas évek falusi emlékeit keríti elő (Father Blues), és megesik, hogy a halálfriss hip-hopba nyúl (Jungle Jay).

Amúgy azon volt Dara, hogy egyetlen stílus se nyomja rá a bélyegét, társai más és más zenei háttérrel, Afrika és Amerika más és más államaiból valók. Kwatey Jones-Quartey - gitár, Ivan Ramirez - gitár, John Abrams - tenorszaxofon, Rudy "Obadeli" Herbert - Hammond orgona, Alonzo Gardner - basszus, Richard James - konga, Greg Bandy - dob. Így néz ki a felállás, és persze Olu Dara énekel, már amikor nem a kornettjába fúj. Számainak némelyike (Zora, Natchez Shopping Blues) a stúdióban, némelyike (Okra, Harlem Country Girls) több mint húsz éve született; de ez végül is mindegy. A műfajok, térségek, dátumok térképészeti bevétele helyett inkább arra a szokatlan és megindító melegségre, Armstrong-méretű szívre hívnám fel a figyelmet, amely - Natcheztől New Yorkig - átsüt a dalain. Ez minden, komolyan mondom.

És most ideírom az élettörténetét.

"Korábban - így Dara - nem éreztem arra vágyat, hogy lemezt készítsek. Az alapvetően városi kultúra. Az én szülőföldemen, a Mississippi mentén nem beszéltünk lemezfelvételről, csak játszottunk. Először a nagymamámtól hallottam zenét, miközben álomba ringatott. Az soha nem hagy el. Õ volt a legnagyobb muzsikus, mindig erre gondolok; és az volt a legöregebb hang, amit valaha is hallottam. A mai napig, ha leülök gitározni, és énekelni kezdek, ő van mögöttem."

Az anyukája szerint hétéves korában már a klubokban trombitált. Aztán kipróbált más hangszereket is, festeni és táncolni tanult. 1959-ben a haditengerészethez szegődött, járta a világot, minden alkalmat megragadva, hogy a helyi muzsikusokkal társulhasson. "Azelőtt nem hallottam afrikai zenét. Feltűnt, hogy mennyire rokon a Mississippi bluesszal. S hogy mennyire örömteli. Lehet, hogy éppen valami szomorú dologról szól, de ha nem érted a szövegét, eszedbe sem jutna. Ez az, ami elbűvölt. És ez az, amiért én örömteli zenét játszom. Nem hinném, hogy intellektuális megnyilvánulásokat kéne tennem. Ha boldoggá tehetem magam, boldoggá tehetem a világot is; ez a dolgom."

A szolgálata leteltével, 1963-ban New Yorkban ragadt. De a zenélésből elege lett, belefáradt a zenekarokba, és egyáltalán, fel sem merült benne efféle karrier. Mindenféle muzsikát szívesen meghallgatott, de ahhoz még nyolc évre volt szükség, hogy maga is. Akkor aztán Art Blakey Jazz Messengersében bebopot, David Murray és Sam Rivers társaságaiban avantgárdot fújt, majd olyan különféle stílusú előadókkal állt össze, mint Bill Laswell, Brian Eno, James Blood Ulmer, Taj Mahal, Cassandra Wilson vagy Jamaaladeen Tacuma.

A nyolcvanas évek elején két saját zenekart is alapított, egy nagyobbacskát Okra Orchestra s egy kvartettet Natchezsippi Dance Band néven. "Azt akartam, hogy spontán zenét csináljunk; állandóan játszottunk, de egy kezemen megszámolom, hogy hányszor próbáltunk tizenöt év alatt."

Aztán Dara játékkedve újra lankadni kezdett, egyre inkább a színházi és táncos produkciók zeneszerzése, igazgatása szippantotta be. Nálunk ismeretlen társulatok és produkciók sora következhetne most, de csak a legutolsó címét jegyezném le. From Natchez To New York - akár e lemez címe, adták a rádióban meg élőben is: Washingtonban és New Yorkban.

Dara mindent tud. Azt is tudja, nem érdemes véresen komolyan venni, hogy mit írt és mikor. Azt meséli, könnyen megír száz dalt egy év alatt, de el is felejti a kilencven százalékukat. "Tegnap összefutottam egy bluesgitáros barátommal. Énekelni kezdett egy számot, mondta, hogy ez a kedvence az összes szerzeményem közül. Nekem meg nevetnem kellett. Mondtam neki, hogy sosem hallottam. Esküszöm, nem emlékszem."

Hát így. Hogy végül ki vette rá Darát ennek a lemeznek a felvételére, meg nem mondanám.

Bármiként is, jól tette, szerintem. Olu meg majd, bizonyára, könnyű szívvel megfeledkezik az egészről. De ezzel a tizenegy számmal mi már beljebb vagyunk.

Marton László Távolodó

Atlantic/Warner, 1998

publikálva
1998/8. (02. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...