A 24. századra az emberiség kirajzott a Naprendszerbe, lakhatóvá tette a környező bolygókat és aszteroidákat, miközben a tönkrevágott Föld - nyomorgó lakóival együtt - afféle manifeszt rossz lelkiismeretként kering régi pályáján.

A címbeli évszám újabb paradigmaváltások idejét jelzi (eddigre túlestünk többek között a jégtakarók elolvadásán, a nemek forradalmán, az emberi test radikális átalakítása már hétköznapi lehetőség), de az csak a kötet zárlatában válik egyértelművé, hogy a következő fordulópont miben is áll. A 2312-ben két transzhumán lény bimbódzó szerelme és a gyanús szabotázsakciók utáni nyomozásuk adja Robinson apropóját arra, hogy minél részletesebben feltérképezze a kirajzás utáni civilizációt, precízen felvázolva a balkanizálódott Naprendszer gazdasági, politikai és kulturális viszonyrendszereit. Korábbi könyveihez (mint a Mars benépesítésének folyamatát vagy a globális felmelegedés következményeit taglaló trilógiái) hasonlóan Robinsont ezúttal sem izgatja különösebben a témában rejlő akció- és kalandpotenciál: a 2312-ben Bradburyt idéző lírai jelenetek (séta a Merkúron, állatok újratelepítése a kanadai vadonban) váltakoznak nagyrészt közérthetően fogalmazott okfejtésekkel forradalmakról és a kapitalizmus utáni világrendről. Ezért bár felütése a jövőben játszódó krimit ígér, Robinson regényében a rejtélymegoldás folyamata és az ehhez kapcsolódó, sokszor egy-két mondattal letudott dramaturgiai csúcspontok nagyrészt elsikkadnak az olvasóra zúdított, gondolatgazdag információk és a két főhős rezdüléseinek leírásai között. A 2312-ben a világteremtő aprólékosság maga alá gyűri ugyan a narratívát, viszont az érzékeny karakterrajzok és a pontos társadalmi megfigyelések mégis újraolvasásra ingerelnek - kiváltképp néhány különösen kompakt, szinte novellaként is működőképes fejezet esetében.

Fordította: Farkas Veronika. Agave, 2014, 576 oldal, 3780 Ft