Hálás lehet a populáris irodalom Kondornak, hogy kitöltve a mûfaji regiszteren tátongó rést, szinte a semmibõl megteremtette a magyar krimi zsánerét. Az évtizedek óta tartó próbálkozásokat követõen 2008-ban - a Budapest noir megjelenésével - végre a klasszikus detektívek panoptikumában üdvözölhettük Gordon Zsigmond bûnügyi zsurnalisztát.
A hazai történelmen átívelõ regénysorozat negyedik kötete 1946 nyarán játszódik, a világháború sokkjából ocsúdó Budapesten. A nyilasok elhagyták, a szovjetek éppen birtokba veszik a várost. Ebbõl a közegbõl indul meg az ezúttal több szálon is futó cselekmény: lemészárolt orosz katonák az Oktogonon, felismerhetetlenségig ösz-szeégett merénylõ, öngyilkosságnak álcázott gyilkosság a Markóban, bûnbandáktól elsíbolt vagyonok. Kusza és zavaros a történet, ráadásul folyton-folyvást elakad, ritmusát veszti. "Nem mûködik semmi" - állapítja meg keserûen az újságíró. Nem, valóban nem. Itt minden zilált, romos, nem áll össze egésszé. Ahogyan a város, úgy Zsigmond is darabokban van. Hátába repesz fúródott, bal karját alig bírja mozgatni, egzisztenciája megtört, ismerõsei, kapcsolatai megbízhatatlanok vagy még rosszabb: halottak. Lesújtó helyzetképet fest a szerzõ, ám sajnos a bûnügyi szál rovására. A Kondor-regények egyik nagy bravúrja a kiváló korrajz, a valós történelmi térbe ejtett fiktív karakterek mozgatása. Most azonban nincs hova mozogni, a cselekmény alig csordogál a történelmi tabló medrében. Úgy kerülünk egyre közelebb a megoldáshoz, hogy minden nyom csak zavarba ejt, elbizonytalanít, míg meg nem érkezünk a végkifejletig, mely meg nem alapozott grandiózusságával sajnos jelentéktelenné silányul. A markáns hard-boiled stílus elveszett, a dramaturgiát maga alá temeti a nosztalgia, s ezt a könyvet már csak a megrögzött rajongók fogják igazán élvezni. Esetleg még a várostörténészek.
Agave, 2011, 272 oldal, 2980 Ft
