Könyv

Laurát megint megölik

Mark Frost: Twin Peaks titkos története
szerző
Greff András
publikálva
2016/50. (12. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Noha a tévésorozatok legfrissebb aranykorának történetét jelenleg épp az alkonyidő bágyadt, narancssárgás fényei színezik át, azért az 50-60 perces epizódokra darabolt mozgóképekben még mindig maradt annyi kifejezőerő, hogy kiolvashassuk belőlük a korszak legfontosabb tanítását a gyógyíthatatlan exhumálási lázban égő, nosztalgiaalapú kultúránk számára. Ezt a tanulságot pedig a szegény ember cseresznyés pités hérakleitosza valahogy úgy vonná le, hogy senki sem kutathatja át kétszer ugyanúgy a baglyok barlangját.

Mert hát lássuk be: az eredeti verzióknak elevenséget kölcsönző társadalmi, kulturális és politikai viszonyok alapos megváltozása után sem a Dallas, sem az X-Akták vagy a Veronica Mars, de még a 24 újraindítása sem hozott lényegében semmilyen eredményt. Még felidézni is nehéz őket, ahogy a figyelemre méltó sikerek és kudarcok szigetcsoportjait gondosan kikerülve ellebegnek lassan a tökéletes érdektelenség barna óceánján. Ezt a tendenciát kellene megakasztania jövőre a 27 év után újrainduló Twin Peaksnek, amely nemcsak az angolszász, hanem szélsebes hazai bemutatása okán a magyar tévéfüggők agyában is kitörölhetetlenül bizarr élményként rögzült. Mark Frost és David Lynch agyonhivatkozott sorozata, amint az epizódokat a rendszerváltás hajnalán a közszolgálati csatornát hipnotizálva bámuló honfitársaink számára is világos lehetett, a pszichedelikus horrort keverte a gátlástalan romantikus giccsel, a kongóan üres blöfföt pedig a valódi vizuális költészettel, miközben a paródia paródiájának karikatúráját kínálta a halálosan komoly grunge-korszakot ijesztő pontossággal megelőlegező vizuális környezetben. Gondoljunk róla ma bármit (a sorozat egészéről eleve nehéz tömören fogalmazni, mert az epizódok minősége rettenetesen hullámzó), a Twin Peakst a maga terepén azóta sem futotta le senki, pedig próbálkoztak elegen a Losttól úgy a Wayward Pinesig. És most majd Lynch és Frost is megpróbálja.

Ám mielőtt ide (valamikor jövő nyáron) eljutunk, a sorozat írója még megteszi a magáét, hogy… – nos, a Twin Peaks zűrzavaros világának voltaképp megfelelően már itt, a küszöbön megakadunk. Papíron a kötet persze felettébb racionális vállalkozásnak mutatja magát, amelynek elsődleges célja az volna, hogy megsodorja az összekötő szálakat a régi és az új részek között, közben pedig izgalmasan szivárogtatott apróságokkal szórakoztassa a keményvonalas rajongókat. Frost azonban egyik ígéretet sem teljesíti. Az előző részek tartalmát összegző, 30-40 másodperces montázsok remegő őrületté tébolyított verziójaként ehelyett újra felmondja a Twin Peaks sztoriját, de úgy, hogy közben oda/vissza/alá/mellé- és föléfogalmazva szétmagyarázza a sorozat összes olyan rejtélyét, amely semmilyen további magyarázatot nem igényelt. Dougie Milford és Briggs őrnagy ufókat látott? Frost azonnal ráírja a 20. századi ufóészlelések teljes (és teljesen értelmetlen) történetét Nixont és L. Ron Hubbardot is belekeverve a buliba. A gyilkos Bob valami félelmetes ősi entitás? Szerzőnk készségesen visszaás egészen a Lewis és Clark-expedícióig, nem kihagyva Joseph főnök indiánjainak szomorú történetét. És így tovább. A posztmodern irodalom nevetségesen lejárt toposzaként ismert talált tárgyat imitáló könyvben fotók, rajzok, ügynöki és orvosijelentés-, valamint újságcikkutánzatok ragozzák viszonylag olvasmányos módon a semmit, miközben egyetlen apró friss ötlet sem csillan elő a Douglas-fenyők árnyékából, a leglényegesebb kérdéseket pedig, vagyis hogy mi az isten történt az elmúlt negyedszázad során Twin Peaksben, és főleg, hogy mi lett a sorsa a végül a gonosz által megszállt Cooper ügy­nöknek, úgy, ahogy van, az új sorozatra hagyja. A jól csengő márkanév takarásában közepes bűvészként mindenkit átver, aki hajlandó odafigyelni rá – bízzunk benne, hogy David Lynch ugyanezt a tévében majd szellemesebben és vakmerőbben csinálja.

Fordította: Veres Mátyás. Athenaeum, 2016, 368 oldal, 3990 Ft

szerző
Greff András
publikálva
2016/50. (12. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. január 11., szerda 10:07
    Azért ez így kínosan felületes vegzálási kísérlet.
    Önmagában nem a negatív kritikai éllel van a baj, de tényleg ha már ti is ilyen fontosnak tartjátok eme kulturális fenomént, akkor talán megérte volna valakit felkérni, aki ért a szövegekhez és a kritikaíráshoz, mert ez is mesterség lenne.

    Ez így nőklapja-kiskegyed-tv2-rtlklub-reggelimagazinkisokoskodás..

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Ember alatti állapotok
Állatkínzás Magyarországon
Interjúk
Ennio Morricone, Mathieu Kassovitz, Vajda Gergely
Természetjáró melléklet
Teljesítménytúrák, Zemplén
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...