Nobel-díj: Gelnhausen karosszéke

szerző
Márton László
publikálva
1999/40. (10. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Van egy kisregény még a nyolcvanas évek elejéről, Das Treffen in Telgte, vagyis A találkozó Telgtében a címe, magyarul Vesztfál csevely címen jelent meg. Ennek a kis könyvnek köszönhetem, hogy közvetlen közelről megismerhettem írói észjárását, majd személy szerint őt magát is. Történt ez tizennégy évvel ezelőtt, azon az őszön, amikor a hivatalos kultúrpolitika jónak látott egy nagyszabású telgtei találkozót rendezni Budapesten, s kénytelen volt eltűrni, hogy a meghívott vendégek olyan magyar állampolgárokkal is találkozzanak, akik nem szerepelnek a hivatalos programban. Egy lakáson tudtam néhány szót váltani vele. Sokan voltak, és nagyrészt politikáról folyt a beszélgetés, már nem emlékszem pontosan, miről. Arra viszont jól emlékszem, hogy Grass hirtelen felélénkült, és azt mondta: az ember minden évtizedben írjon egy vastag könyvet. És két vastag könyv között, hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból, írjon vékony könyveket is. ´ ezt a normát nem mulasztotta el teljesíteni: vastag könyve az ötvenes évekből a Bádogdob, a hatvanas évekből a Kutyaévek, a hetvenes évekből A lepényhal, és nemsokára meg fog jelenni (mondta) a nyolcvanas évek vastag könyve, az lesz a címe, hogy A patkánynő. Ámuldoztam: milyen praktikus az épülő életművet egyszerre idő és terjedelem szerint tagolni!

1999: Günter Grass

Van egy kisregény még a nyolcvanas évek elejéről, Das Treffen in Telgte, vagyis A találkozó Telgtében a címe, magyarul Vesztfál csevely címen jelent meg. Ennek a kis könyvnek köszönhetem, hogy közvetlen közelről megismerhettem írói észjárását, majd személy szerint őt magát is. Történt ez tizennégy évvel ezelőtt, azon az őszön, amikor a hivatalos kultúrpolitika jónak látott egy nagyszabású telgtei találkozót rendezni Budapesten, s kénytelen volt eltűrni, hogy a meghívott vendégek olyan magyar állampolgárokkal is találkozzanak, akik nem szerepelnek a hivatalos programban. Egy lakáson tudtam néhány szót váltani vele. Sokan voltak, és nagyrészt politikáról folyt a beszélgetés, már nem emlékszem pontosan, miről. Arra viszont jól emlékszem, hogy Grass hirtelen felélénkült, és azt mondta: az ember minden évtizedben írjon egy vastag könyvet. És két vastag könyv között, hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból, írjon vékony könyveket is. ´ ezt a normát nem mulasztotta el teljesíteni: vastag könyve az ötvenes évekből a Bádogdob, a hatvanas évekből a Kutyaévek, a hetvenes évekből A lepényhal, és nemsokára meg fog jelenni (mondta) a nyolcvanas évek vastag könyve, az lesz a címe, hogy A patkánynő. Ámuldoztam: milyen praktikus az épülő életművet egyszerre idő és terjedelem szerint tagolni!

Mondott aztán egyebeket is. Például, hogy van egy fiatal indiai író, aki nemrég (mármint akkor nemrég) közreadott Az éjfél gyermekei címen egy nagylélegzetű, nagy feltűnést keltő regényt, amelynek alapötlete feltűnően hasonlít a Bádogdobéra. ´, amikor Indiában lakott, ugyanis egy időre torkig lett Németországgal, erre rá is kérdezett, és a fiatalember, különben Salman Rushdie-nak hívják, be is vallotta, hogy tanult egyet-mást a danzigi regényeposzból. Ez így van rendjén, minden valamirevaló írónak kell hogy legyen mestere, az ő mestere Alfred Döblin volt.

Aztán azt is mondta, hogy lassan ideje volna megkapnia a Nobel-díjat. (Addigra kiürültek a palackok.) Már lényegében mindenki megkapta, aki megérdemelte, csak ő nem. Úgyhogy meglesz.

Bejött neki. Továbbá összes vastag és vékony könyvei közül biztosan bejött neki a Bádogdob. A többit majd újra kell olvasni, valamikor húsz év múlva, meg talán ötven év múlva is. Gdansk városa még a hetvenes években díszpolgárává avatta, bizonyára nem függetlenül Brandt keleti politikájától; a polgármester a város kiváló szülötteként üdvözölte, függetlenül attól, hogy Gdansk nem azonos az egykori Danzinggal. Ez is bejött.

Mondta, hogy egyszer elutazott Telgtébe, megnézni a város fekvését. Ez viszont nem jött be, mert az Emms folyó partján libák legeltek, és a vádlijába csípett egy gúnár, azonkívül felismerték a vendéglőben. A német újraegyesítéskor hangoztatott aggodalmai sem jöttek be, továbbá az sem, hogy egy régi moszkvai fogadáson Eduard Bernsteinre és a revizionizmusra mondott pohárköszöntőt.

A Vesztfál csevely barokk poétáiban nem nehéz felismerni a Gruppe 47 alapító tagjait; önarcképét a vérbő és kissé kelekótya nagyepikus, Gelnhausen alakjában rajzolta meg. A regényben szereplő karosszék megtalálható Berlinben, a Literarisches Colloquium földszintjén. Azóta már egy kicsit ki van kopva, de még a régi. Manapság is írók és költők üldögélnek benne, mint annak idején ő. Néha egy-egy olvasó.

Márton László

szerző
Márton László
publikálva
1999/40. (10. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...