„Orbán politikája miatt divat magyarnak lenni Szlovákiában”

Könyv

Az idei könyvfesztiválra jelent meg magyarul az eredetileg álnéven publikált, számos nyelvre lefordított Könyv a temetőről. A szerző szerint a szlovák olvasók többsége elsőre nem értette a könyvet, külföldön azonban egyből érezték a szöveg mögött rejlő társadalomkritikát.

magyarnarancs.hu: A könyv eredetileg Samko Tále álnéven íródott, csak a későbbi kiadásokba került bele az ön neve. Bravúros nyelvjátékkal mutatja meg, hogyan gondolkodik a világról egy szellemi és testi fogyatékos felnőtt férfi. Hogyan talált rá erre a figurára?

Daniela Kapitáňová: Komáromban valóban élt egy ilyen figura, így elkövettem azt a kezdő hibát, hogy egy valós személy külsőjét egytől egyig beemeltem a történetembe. Ennek meglett az a kellemetlen következménye, hogy az emberek azt hitték, valóban arról a férfiról van szó.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: És miért döntött úgy, hogy álnéven publikál?

DK: Ennek két oka volt, az egyik az, hogy szerettem volna, ha tényleg úgy néz ki a könyv, mintha a retardált Samko írta volna, másrészt pedig én már akkor nem voltam fiatal (44 éves volt az első kiadásnál – CsEE), és ez volt az első regényem, így picit féltem a saját nevem alatt előállni egy könyvvel. Azt gondoltam, hogy ha rossz lesz, akkor majd Samko rovására lesz az, de ha jó visszhangot kap, akkor majd megmondom, hogy én írtam.

magyarnarancs.hu: A szöveg tele van helyesírási hibákkal, sokszor nem megfelelő kifejezéseket használ, rengeteg az ismétlés és a gyerekes megfogalmazás. Tanulmányozta a sérült emberek kommunikációját?

DK: Nem tudom, egyszerűen csak elképzeltem, hogyan írna meg egy könyvet egy szellemileg visszamaradott ember, aki komolyan írónak képzeli magát, és abban a hitben van, hogy irodalmi nyelvet használ.

magyarnarancs.hu: Miért olyan fontos a halál ebben a könyvben? Szinte mindenki meghal, akiről Samko mesél.

false

DK: Egyrészt, amikor írtam, olyan állapotban voltam, hogy sokat gondoltam a halálra, másrészt nekem tetszik ez a téma. Hiszen mi fontosabb a halálnál? Miután rájöttem, hogy engem ez érdekel, tudatosan futtattam ki minden történetet erre.

magyarnarancs.hu: A szlovák irodalomkritika egy idő után nagyon dicsérte a könyvet, de milyenek voltak az első visszajelzések?

DK: Nagyon rosszak. Azt írták, hogy a könyvem azt mutatja meg, milyen mélyre süllyedt a szlovák irodalom, mert már ott tart az ország, hogy egy ilyen retardált is kiadhatja a könyvét. Azt hitték ugyanis, hogy tényleg egy szellemileg sérült ember írta. Miután kiderült, hogy én vagyok a szerző, sokan azt gondolták, hogy én mindent úgy gondolok, ahogy az a könyvben szerepel, pontosabban azt, hogy magyarellenes vagyok, és úgy vélem, a szlovákok jók, a magyarok rosszak. Később viszont az egyik legjobb szlovák író, Pavel Vilikovský írt egy elismerő kritikát.

magyarnarancs.hu: Ezek szerint az olvasók teljesen félreértették magát.

DK: Igen, miután kiderült a trükk, humoros novellának gondolták a művemet, és csak nagy sokára jöttek rá, hogy a vicces szóhasználat mögött egy tragédia bújik meg. Szinte nekem kellett elmagyaráznom utólag. Az viszont nagyon érdekes, hogy külföldön egyből megértették, hogy ez milyen szomorú. A csehek jöttek rá először egyébként, hogy ez társadalomkritika. De Szlovákiában nem azért jött ki öt kiadásban a könyv, mert értik, hogy miről szól, hanem azért, mert vicces könyvként olvassák. Sőt most film is készül a könyvből, és a tárgyalások során nekik is el kellett magyarázni, hogy miről van szó.

magyarnarancs.hu: Ismeretlen szerzőként robbant be az irodalmi életbe. Hogyan fogadták?

DK: Nem tudom, Magyarországon hogy van, de nálunk lassan már harminc éve két táborra szakadt a szlovák irodalom. Az egyik táborba a nacionalista, úgymond, „hardcore” szlovákok tartoznak, a másikba pedig, mondjuk úgy, hogy a liberális szerzők. Engem a második tábor egyből befogadott. A két csoport között egyébként semmilyen párbeszéd nincsen, a nacionalista szerzők nem is vesznek rólam tudomást.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: A könyvben visszatérő kifejezés a „jó szlovák”. Ez mit jelent pontosan?

DK: A jó szlovák szeret mindent, ami szlovák, és meg kell hatódnia a szlovák dolgokon, illetve nem szereti a magyarokat, zsidókat, cseheket, lényegében senkit, csak a szlovákokat. Talán a jó szlovák még egy kicsit szeretheti az oroszokat… De ez a vélekedés inkább a kilencvenes évekig volt jellemző, most már nem annyira.

magyarnarancs.hu: Miért, most már nincsenek jó szlovákok?

DK: Sok minden megváltozott, különösen a szlovák–magyar kapcsolat. Ma már Orbán politikája miatt divat magyarnak lenni Szlovákiában. Nagyon sok szlovák közös ellenséget lát a migránsokban, és tetszik nekik az, ahogyan Orbán ezt a helyzetet kezeli. Ezért most úgy tűnik, hogy szeretik a Szlovákiában élő magyarokat. Lehet, hogy most nagyon általánosítok, de én ezt érzem.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.