„Nincs cenzúra” – Lehallgatott kihallgatások (Rákosi és Gerő pártvizsgálatának titkos hangszalagjai, 1962)

szerző
László Ferenc
publikálva
2013. febr. 26., 06:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Lehetett volna ellentmondani Sztálinnak? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken rágódott 1962-ben a szocialista korszak néhány főszereplője (Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Aczél György) Oroszországban. Fantasztikus, lehangoló és tanulságos dokumentumkötet jelent meg a napokban.


Fantasztikus, lehangoló és mélyen tanulságos – az észlelés sorrendjében alighanem ezeket a benyomásokat lajstromozhatja magában az önmegfigyelésre kiképzett történelemfaló, ha a kezébe kaparintja ezt a fül és a szem számára egyaránt informatív dokumentumkötetet. Nem mindennapi lehetőség ugyanis meghallgatni és betűhív átiratban nyomon követni, amint a szocialista korszak néhány főszereplője, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Aczél György (plusz a mára elhalványult emlékezetű partizán, örök túlélő és emlékíró, Nógrádi Sándor) egymással vitázik: indulatosan és ravaszkodva, a szavakat keresve és hozzá döbbenetesen őszintétlenül. Merthogy őszintétlen volt maga az 1962-es szituáció is, amelyben sor került Rákosi, Gerő (valamint Kovács István) meghallgatására az MSZMP Központi Bizottságának két kijelölt tagja által. Hiszen tisztázó szándék voltaképpen senkit sem motivált, s a hatalom szempontjából érdemben még tétje sem volt e beszélgetéseknek, elvégre ők – a szovjet párt XXII. kongresszusát követő desztalinizációs hullám közepette – mindössze le akarták tudni Rákosiék ügyét: bírósági felelősségre vonás nélkül, a status quót érdemben nem bolygatva, de a két fő moszkovita kirekesztettségét újra kihangsúlyozva.

Ilyesformán aztán a Rákosival lefolytatott krasznodari eszmecsere magától értetődően vált egyszerre frusztrálttá, hevessé és mindvégig ingoványos terepen mozgóvá. A kiküldöttek így például olyan tizenhárom latos álkérdéseket feszegettek, mint hogy lehetett volna-e ellentmondani Sztálinnak, hogy volt-e a szociáldemokrata pártnak forradalmi szárnya, vagy épp hogy elhitte-e Rákosi a Rajk elleni vádakat. (Rákosi álláspontja sorrendben: nem lehetett, nem volt, és elhitte.) A már-már parttalan csapongás közepette pedig ilyen gyöngyszemek bizonyították Rákosi e helyütt is kifejtett tételét („az élet, az élet az nagyon dialektikus”), mint a száműzött vezér és egykori lecsukottja mélyen személyes asszója:

„R: …Megmondom, nézze, [izé] Aczél elvtárs, a pácban én ülök, én vagyok hat éve hát egy sajátságos börtönben.

A: Én öt és felet voltam.

R: Kérem?

A: Én öt és felet voltam.

R: Igen. Hát szóval a különbség az, hogy akkor ez normális volt. Az összes országokban ültek akkor Aczélok. Mer’ az, ami velem történik, az nem normális, és én erre hívom föl a figyelmet…”

Vagy épp ez a pikáns részlet:

„R: …Azonkívül mondok valamit, hát Magyarországon van cenzúra, egyszerűen nem továbbítsák.

A: Nincs cenzúra.

R: Hogy?

A: Cenzúra, nincs.

R: Hát én azt hittem, hogy van.”

Mert bizony a történelem nagyon ravasz, ahogy ezt a Lenint idéző Rákosi is elejti sokszor zavarba ejtően konfúz megszólalásai során, amelyekkel meglepő módon a kihallgatók zavaros közbevetései mondhatni stiláris egységet alkotnak. Mi több, a hallgató-olvasó számára olykor úgy tűnik, mintha szándékosan terelődne mind zagyvább irányba a sértett és fölindult Rákosi meghallgatása: az érzékelhető feszültség mellett ugyanis felsejlik a „beszélj csak!” közönypozíciója is, vagyis annak tudása, hogy Sztálin legjobb magyar tanítványa itt már eleve csak szekundára felelhet. S utóbb ezt bizonyítja a lehallgatott párbeszédek után a kötetbe iktatott jelentés is, amelyben Aczél és Nógrádi csak felettébb részlegesen adtak számot Rákosi álláspontjáról, habár a tényeknek megfelelő módon.

Mai programok
Jóval emeltebb nívójú, a verbális megformáltság szintjén is komolyabban vehető a Gerővel lefolytatott beszélgetés, ami egyszerre vall a szellemileg Rákosinál jóval frissebb Gerő spíleri tehetségéről, valamint a Szovjetunióból hazaengedett pártvezérrel szembeni nagyobb megértésről. Nógrádi éppenséggel tegezi a frakciózás vádjával szemben manőverező hídverőt, s az utolsó szalag legvégén Aczéllal közösen állapítja meg Gerőről: „Ügyesen védekezik. […] Ügyesebb, mint a…”

Baráth Magdolna és Feitl István technikai bevezetővel és széles történeti áttekintést kínáló utószóval ellátott kötete egyszerre nyelvemlék és kriminális kordokumentum, történeti ínyencség és alapanyag egy szociálpszichológiai esettanulmány számára. S bár ez alighanem furcsán hathat leírva: szívesen hallgatnánk többet és mást e szereplők megszólalásaiból.

Napvilág Kiadó – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2013, 360 oldal + DVD-melléklet, 4200 Ft

Jelenlegi értékelés
5

szerző
László Ferenc
publikálva
2013. febr. 26., 06:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Sinkó Eszter és Kincses Gyula
Mi várható az egészségügyben?
Harc a független bíráskodásért
Interjú a lengyel ombudsmannal
Horváth Viktor író
Tankom – könyv 68-ról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...