Se dobok, se gitárok (Bécs, R.E.M.)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1998/47. (11. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Piros bogyós bukszus díszíti a szálloda hallját, körötte narancsok. Hátrébb egy lány halkan zongorázik, diszkrét, monarchikus hangulat. Egy szemöldökig fekete sísapkás férfi kel föl a fotelből, lopva körülpillant, a növényhez lép, lecsíp egy bogyót, és zsákmányával együtt visszaül a helyére, lábánál hű, fekete hátizsákja. Ha velem volna a kis növényhatározóm, leírhatnám, milyen bogyót szedett, de csak a tettest ismerem: a világ egyik leghíresebb rockénekese az, Michael Stipe.

Piros bogyós bukszus díszíti a szálloda hallját, körötte narancsok. Hátrébb egy lány halkan zongorázik, diszkrét, monarchikus hangulat. Egy szemöldökig fekete sísapkás férfi kel föl a fotelből, lopva körülpillant, a növényhez lép, lecsíp egy bogyót, és zsákmányával együtt visszaül a helyére, lábánál hű, fekete hátizsákja. Ha velem volna a kis növényhatározóm, leírhatnám, milyen bogyót szedett, de csak a tettest ismerem: a világ egyik leghíresebb rockénekese az, Michael Stipe.

Bécsben vagyunk, az Opera mellett, a Hotel Bristolban, a legolcsóbb szoba ára 3600 schillingről indul, a legdrágább lakosztályé 18 ezernél ér véget. Új albuma, az Up megjelenése alkalmából itt fogadja a közép- és kelet-európai médiát az R.E.M. A zenekar 18 éves, ez a 13. albuma, a második azóta, hogy 1996-ban addig példátlan összegű, 80 millió dolláros, öt lemezre szóló szerződést kötött a Warnerrel, s az első azóta, hogy a dobos Bill Berry ´97 őszén kiszállt.

Miután a 90es években az R.E.M. csak egyetlen albummal (Monster ´94) járta körbe a világot - az Out Of Time (´91), az Automatic For The People (´92) és a New Adventures In Hi-Fi (´96) megjelenésekor nem turnéztak -, most elvileg ideje volna, de Michael Stipe, Peter Buck (gitár) és Mike Mills (basszus) úgy döntött, semmi kedve egy éven át bőröndből élni. Inkább egy jó hónapi promóciós menetet vállaltak, néhány - tévében vagy rádióban közvetített - koncerttel, talk show-fellépéssel és egyéb ínyencségekkel (erős MTV- és VH1-jelenlét, sőt Sesame Street). San Francisco, New York, London, Hamburg és Madrid után, Stockholm és Milánó előtt így kerültek november 6-án Bécsbe, délben a sajtó, este a rajongók elé.

*

Ferenc József lovas festménye előtt balra fordul az újságíró, és egy ovális konferenciaasztalnál várja, míg nevén szólítják. Előbb a rádióba, aztán a papírra dolgozókat, összesen három menetben, háromszor négy embert. A tett színhelye egy tükörfalú szalon lesz, három kerekasztallal, rajtuk sült krumpli, ketchup, majonéz; balról Mills, jobbról Buck, középen Stipe nyilatkozik egyszerre négy-négy riporternek. A szervezés idejében még Magyar Narancsként futó MaNcs - a vakszerencsének vagy az interjúmenetrendben szereplő "intellektuális heti magazin" megjelölésnek köszönhetően - Michael Stipe-on osztozhat a Tylko Rockkal (lengyel, havi), a Dr. Musikkal (szlovén, havi) és a Ta Neával (görög, napi). MaNcsot adok Stipe-nak, kérdi, miért van két fejléce a lapnak. Egyszerűsítek: jogvita a név használata körül. Egy nagy kopasz koponya sóskazöld pólóban, jobb kezén kis tetkó, mintha egymásra halmozott könyvek volnának. Autogramot majd bal kézzel ad. Talán vannak sztárallűrök is a repertoárján, de itt ebből semmit nem mutat. Mindig annak a szemébe néz, akinek válaszol. Huszonöt percünk van, inkább valamivel kevesebb, a kérdezés joga körbejár, ettől a beszélgetés demokratikus formát ölt, csak éppen íve nem alakul ki, mindenki előregyártott kérdésekkel próbálkozik.

A lengyel kolléga kérdésére Stipe kijelenti, hogy számára az R.E.M. stílusában a változás képessége a legfontosabb, megnevezi két kedvenc R.E.M.-albumát (New Adventures In Hi-Fi, Up), ezeket tartja legjobb szövegírói teljesítményének, és megerősíti, igen, van egy gitárszólója az Upon, egy hang az egész, seggrészegen követte el. A szlovén kollégának cáfolja, hogy csak a kislemezként megjelent Daysleeper volna az egyetlen, a régi R.E.M.-re emlékeztető szám az új albumon, fel is sorol hatot (Lotus, The Apologist, Walk Unafraid, Why Not Smile, Parakeet, Diminished), amelyek minden különbözőség dacára olyanok, mint a régiek. A görög kolleginának, ha már Bécs városában a pszichoanalízisről kérdezte, fölfedi, ha úgy adódna, valószínűleg előbb hívná fel Jungot, mint Freudot. Szerinte egyébként Freudot félreértették, úgy interpretálták, mintha kinyilatkoztatta volna az igazságot, pedig - erről mostanában olvasott egy könyvet - csak a megfigyeléseit közölte és bocsátotta vitára. "Én az ilyen elméket kedvelem. Nem hasonlítom magam Freudhoz, de egy bizonyos fokú önbizalom és egy mélyen fekvő bizonytalanság kombinációja szükséges ahhoz, hogy nagy gondolatokat vagy nagy zenét hozzon létre az ember." Ilyen személyiségként említi Björköt, Patti Smitht, Thom Yorke-ot (Radiohead) - mint akik nem feltétlenül tudnak mindent a zenéről, de amit csinálnak, "az nagyon ösztönös, a szívből és a zsigerekből jön, nem annyira az agyból" -, a sor végére meg odahelyezi önmagát is, szerényen, egy "néha" kíséretében.

*

Rám négyszer került a kérdezés sora, utoljára már idő után. A négy lehetőséget az új album, a legelső kislemez (Radio Free Europe), egy tavalyi verseskötet (Haiku Year, benne Stipe és öt barátja egyesztendei haikutermésének java) és a videoklipek között osztottam szét.

MaNcs: Amikor csinálni kezdtétek a lemezt, volt egy kitűzött cél, egy hangzás, amit el akartatok érni?

Michael Stipe: Mintha a sötétbe lőttünk volna bele. Az elején fogalmunk sem volt, hogy Bill ki fog szállni. Kilépett a zenekarból, mi meg ott álltunk, és csak nagyon homályos körvonalait láttuk annak, amit csinálni akartunk. A zene világában nem valami rettenetesen experimentális dolog ez, de számunkra, és hangsúlyozom, számunkra, az R.E.M. számára nagyon is eltérő megközelítési mód volt, hogy elhagyjuk a gitárokat és a dobokat, és dobgépekkel, szintetizátorokkal kezdünk dolgozni. Úgy találtuk, háromtagú zenekarként a megközelítési módnak másmilyennek kell lennie: a hármunk közötti vegytan örökre megváltozott Bill távozásával. Elfogadtuk ezt a változást, és előremenekültünk.

MaNcs: Mennyire befolyásolta Bill távolléte a végeredményt?

MS: Hozzászoktunk ahhoz, ahogy négyesben készítettük a lemezeinket, és ezt nem folytathattuk ugyanígy tovább. Az alapanyag is egészen másmilyen lett, Peter és Mike olyan számokat írtak, amelyekben nem volt gitár és dob, tehát tudtuk, hogy másmilyennek kell lennie a lemeznek, de a dinamika olyan radikálisan eltérő lett, hogy még minket is meglepett. Tényleg megdöbbentett. Számomra a lemez ezt a káoszt és kakofóniát tükrözi, minden szabály, minden folyamat eldobását, amit tizenhét éven át gyakoroltunk. Most tiszta lappal kezdtünk. Nehéz volt elkészíteni ezt a lemezt, de én boldog vagyok vele.

MaNcs: A Radio Free Europe sokat jelentett számunkra Kelet-Európában. Miért éreztétek szükségét 1982-ben, Amerika kellős közepén, hogy bármit is írjatok erről? Mit akartatok kifejezni? És pár hete, az MTV élő koncertjén miért kérted a közönséget, hogy kiáltson egy "fuck"-ot minden "Radio Free Europe" refrén előtt?

MS: Csakis azért, mert nem akartam, hogy az MTV leadja (nevet). Ha kimondod, hogy fuck, nem fogják sugározni az MTV-n - de végül egyszerűen kisípolták, ahányszor csak a közönség kimondta. Ez tehát nem magára a számra reflektált, amit egyébként nagyon szeretek. Valójában Peter adta neki a címet. Örvénylő, őrült időszak volt az számunkra mint zenekar számára, de nagyon szabadnak éreztük magunkat, nem éreztük a zeneipar korlátait, nem éreztünk művészi korlátokat, nem éreztük, hogy a média a nyakunkba liheg, hogy keres valamit, amiről cinikus megjegyzéseket tehet. Egyszerűen azt éreztük, hogy azt csináljuk, amihez kedvünk van. Nagy szabadságot éreztünk.

MaNcs: Nem volt tehát politikai jellege?

MS: Nem kifejezetten. Úgy értem, csak annyira, amennyire. Nehéz definiálni a szabadságot, de ha a szívedben érzel valami felszabadító szellemet, akkor az átjön.

MaNcs: A Haiku Yearről szeretnék kérdezni...

MS: Hogy jutottál hozzá? Ötezer példányban jelent meg.

MaNcs: Sehogy, csak olvastam róla. Mennyire hatott - ha egyáltalán - a dalszövegeidre az, hogy egy éven át mindennap írnod kellett egy haikut?

MS: Egy kevéssé. Egy szám, a Bittersweet Me (a New Adventures albumról - a szerk.) az egyik haikuból jött, amit írtam. Nem is tudom... Azt hiszem, az At My Most Beautiful (az Up albumról - a szerk.) olyan, mint egymás után tett haikuk sorozata. Így is lehet nézni ezt a dalt. Ez talán merész kijelentés, de mondhatom, ez a helyzet. Igazából a haiku csak egy játékos kísérlet volt néhány barát között, hogy lássuk, meg tudjuk-e csinálni mindannyian. És egy érdekes mód arra, hogy tartsuk egymással a kapcsolatot, zenészek, költők, művészek, rendezők, színészek, akik összevissza jövünk-megyünk, és nemigen vagyunk egyszerre egy városban.

MaNcs: Tanulmányoztad a haiku formáját, struktúráját?

MS: Nem. A létező legamerikaibb módon (nevet) fejest ugrottam bele.

MaNcs: Honnan jönnek az olyan klipek ötletei, mint a Losing My Religion vagy az Everybody Hurts?

MS: Nagyon szeretem a filmeket. És ugyan reklámnak tekintem a videókat, de olyan reklámnak, ami lehet nagyon jó is. Mindent elkövetek, hogy olyan művészeket találjak, akik igazán jó munkát végeznek, és szeretünk olyanokkal együttműködni, akik minket is inspirálnak (rövidre zárja).

*

Este egy Orpheum nevű kis helyen lép fel az R.E.M. Nincs kiplakátozva, nem lehet jegyet venni, fan clubok és nyereményjátékok szerencsései vannak itt, magyarok is, a lemezcég buszoztatta ki őket. A zenekar kikötésére kétharmad- egyharmad a rajongók, illetve a lemezipari és médiaemberek aránya a hat-nyolcszáz fős közönségben, a hangulat így nem bír hűvös lenni (ez a szisztéma érvényes a promo-turné más koncertjein is). Az Ö3 rádió élőben közvetít, Michael Stipe el is követ mindent, hogy felforgató fuckokat szórjon el a számok között. Szeme körül flitter csillog, izzadó homlokát kígyószerű kézfejmozdulatokkal törli meg. Mike Mills haja szőkére festve, Peter Buck hajában jókora bordó csíkok. Bill Berry helyén Joey Waronker ül, Beck kölyökképű dobosa, a másik két kisegítő gitáros-billentyűs nevét elfelejtettem.

Ennél nagyobb teremben nem lenne szabad koncertet rendezni, itt még tényleges erőtér alakul ki zenész és közönség között, nem beszélve arról, hogy látni is mindent. Stipe fürdik a szeretetben, az előzetesen kiadott egy óra helyett - két hangkimaradás ellenére - legalább másfelet játszanak, a ráadásban, mint egy alternatív zenekar a 80-as években, minden szám után rövid értekezletet tartanak, mivel is folytassák.

Hogy alternatív? Ja, hát olyasféle voltak, a punk energiáját és a legjobb amerikai rocktradíciókat vegyítő, intelligens banda, azon kevesek közül való, akik - immár a fősodorban - máig bírják minőséggel. Az Up alig egy hét alatt egymillió példányban kelt el. Többfelé Nr 1, Ausztriában is, ott ötvenezren vették meg, ez már platina, a koncert után ki is osztották a díszdobozokat.

A magyar piacon még színtiszta alte-rock az R.E.M., hat és fél ezer példánynál már megtérülne a rajongók és a sajtó Bécsbe utaztatása, tízezer már kis hasznot is hozna.

Szőnyei Tamás

Az R.E.M. bécsi koncertjét várhatóan decemberben sugározza a Radio Bridge és a Magyar Televízió.

Köszönet Kaszás Ferencnek és a magyar Warner többi munkatársának.

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1998/47. (11. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...