Sikítani szabad-e

Madarász Éva író, színész  

rés a présen: Mi inspirált a Hullámvasút című, most megjelent regényed írásakor?

Madarász Éva: Mindig is foglalkoztatott az írás gondolata. Mivel kamasz és kiskamasz gyerekeim vannak, nem állt távol tőlem, hogy ennek a korosztálynak írjak. A regényem már a pandémiás időszak előtt elkészült. Amikor megtudtam, hogy 2019 szeptemberében van kéziratleadás a Móra Kiadónál, akkor odaadtam nekik. A kezdetben még Eszter könyve munkacímű regényt 900 kézirat közül választották ki. Egyszer csak kaptam egy üzenetet, hogy menjek be hozzájuk, és Pacskovszky Zsolt, a későbbi szerkesztőm azzal fogadott, hogy szeretnék kiadni. Mire én megkérdeztem, hogy sikítani szabad-e.

rap: Miért a napló formát választottad a regényhez?

MÉ: Egy tizenéves lány szemével szerettem volna bemutatni a világot. A napló tűnt a legalkalmasabb formának arra, hogy megmutassam, mit érez egy kamasz, amikor szétesik a megszokott kis világa, amikor a felnőttek döntenek helyette a sorsáról, és ő csak „járulékos veszteség” lesz. Eszter szülei elválnak, és minden darabokra hullik körülötte: el kell költöznie, ráadásul éppen elkezdi a gimnáziumot, sok új dolog szakad rá hirtelen és szüksége van némi időre, míg megérti, hogy a változás jó is lehet, nem csak rossz.

rap: Hogyan tudtál belehelyezkedni egy iskolás lány bőrébe? Segített, hogy színész az eredeti szakmád?

MÉ: Igen, biztosan számít, hogy színész vagyok. Meg az is, hogy rendkívül intenzíven él bennem a saját kamaszkorom, a gimnazista éveim meghatározó szerepet töltenek be az életemben. A mai napig vannak barátaim, akiket a középiskolában szereztem. A színészet talán abban is segített, hogy a könyvem sok jelenete nagyon filmszerű lett, mintha a vásznon peregnének az események.