Szakkollégiumok: Ugródeszka a fellegvárból

szerző
Fonyó Attila
publikálva
2003/16. (04. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A gazdájukra támadó mikrosütők és az antropofág természetű vérmalacok után rögtön a szakkollégisták következnek az

A gazdájukra támadó mikrosütők és az antropofág természetű vérmalacok után rögtön a szakkollégisták következnek az

"Szakmaiság, közéletiség, demokratikus közösség" sorolja a szakkollégiumok három pillérét a Szegedi Társadalomtudományi Kollégium egyik alapítója. A szakkollégiumok e hármas feladatát a mozgalommá szerveződött intézmények szakkollégiumi chartája is összefoglalja: egyetemi oktatáson túlmenő szakmai képzés, társadalmi problémák iránti érzékenység és autonóm, együttlakó közösségszerveződés jellemzi ideális esetben e sajátos oktatási intézményt.

Az Európában egyedülálló képzési forma története a hetvenes években kezdődött. A Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen néhány fiatal oktató és hallgató kilobbizta a Rajk László Szakkollégium létrehozását, ahol az egyetemi oktatáson túli szakmai képzést lehetett megvalósítani, azaz politikai gazdaságtan mellett nyugati közgazdaságtant oktatni. Két előkép is hatott az alapítókra: az ötvenes években megszüntetett, szociáldemokrata gyökerű népi kollégiumok, melyek elsősorban a hátrányos helyzetű és vidéki tehetséges fiataloknak kínáltak mobilitási csatornát. A másik előkép a nagy angol egyetemek college rendszere, ahol az elitképzés ideológiájával az oktatás egésze bentlakásos keretekben zajlik. A tanárutánpótlás biztosítására sajátos - mai értelemben szakkollégiumi - intézményként működött a még a tizenkilencedik században alapított Eötvös Collegium, mely az ötvenes-hatvanas években csak nevében létezett, és a hatvanas évek végétől ismét elitképzővé vált.

A Rajk mintájára a nyolcvanas években jött létre a jogász- (Bibó), a két közgázos társadalomtudományi (Társadalomelméleti, Széchenyi), a pécsi (Kerényi), az orvosi (Korányi) szakkollégium. Az egyre nagyobb önállóságot élvező intézmények mozgalommá szerveződtek, és 1985-ben a kor szokásainak megfelelő konspirációs technikákat alkalmazva megrendezték első, de negyediknek nevezett nyári találkozójukat (NYATA) ahol politikai tabu témákat vitattak meg. A szakkollégiumok azóta is átlagosan kétévente rendeznek NYATA-t, és minden évben tanácskozást Tőserdőn. Szakkollégiumok a rendszerváltás óta is folyamatosan alakulnak, hol alulról, hallgatók által szervezve, hol felülről, meglévő kollégiumokat átnevezve, esetleg új intézményeket létrehozva. Számuk harminc és negyven között mozog.

Nem mind szakkollégium

Persze a három, meglehetősen rugalmas kritériumnak nem mindegyik felel meg tökéletesen. A nagy hagyományú szakkollégiumokban kötelező helyi kurzusokat elvégezni. Ezeket sokszor a hallgatói igények alapján hirdetik meg, gyakori a vendégoktatók meghívása. Néhány szakkoliban nincsenek kötelező kurzusok, csak projektmunkák, s van olyan is, ahol a szakmai képzést a hetente megrendezett úti beszámolók, népszerű tudományos előadások és a filmklub teszi ki (például a szegedi Eötvös Loránd).

A "közéletre nevelés" is mindenhol más. A társadalomtudományi elitkoleszokban napi viták és rendszeres konferenciák vannak aktuális közéleti-társadalmi kérdésekről. A természettudományos Bolyaiban minden csütörtökön van egy-egy előadás művészek, értelmiségiek, szakpolitikusok részvételével, melyre az összes többi szakkolis is hivatalos.

Az elhelyezés is változó: több szakkollégium egy-egy folyosót foglal el egy tömegszállás közepében, de vannak saját épülettel rendelkezők is. A közgázos Heller Farkas öt év után kapott folyosót, a hallgatói küzdelmek nyomán létrejött Szegedi Társadalomtudományi Kollégium pedig nyolcévesen még mindig saját lakrészért küzd. Míg ezeket igen, a csak oktatási feladatokat felvállaló Láthatatlan Kollégiumot, illetve a Fidesz által gründolt Matthias Corvinust nem tekintik szakkolinak a "chartások". Az autonóm közösségszervezés, a viszonylag (Magyarországon egyébként is) széles körű hallgatói jogok mindenütt érvényesülnek, csak más-más szinten. A felvétel elbírálásában a hallgatóknak rendszerint jelentős szavuk van, igazgatóválasztásnál már eltérő metódusok érvényesülnek

"Akár az egyetemeknél, a szakkollégiumoknál is van egy szürke mező" - jegyzi meg Galácz András, a Bolyai igazgatója. A mozgalomban részt vevő hallgatók is kétségeiket hangoztatják néhány intézménnyel kapcsolatban, de "nagyobb hagyományú szakkollégiumként próbáljuk megosztani a tapasztalatainkat az újakkal" - ismerteti az általános véleményt Macher Flóra rajkos aktíva.

Döccenők

Minden szakkollégium lakhatási intézményként működik: az államtól az ott lakók után járó kollégiumi normatíva fedezi a költségeit. A szakmai tevékenységeket külső forrásokból kell fedezni. A szerencsés helyzetben lévő, reprezentatív épületben működő Bolyai saját bevételeiből (szállásadás, konferenciaszervezés) az alapköltségeket tudja finanszírozni, programpályázatok nélkül azonban a tanárok bérét és járulékait már nem tudnák állni. Más intézmények önálló épület híján ilyen jellegű saját bevétellel nem rendelkeznek. A nagyobb hagyományú szakkolik a végzetteket is bevonják: a Rajk már a nyolcvanas években szerzett szponzorpénzeket volt hallgatói által vezetett cégektől.

1997-től a Soros Alapítvány komoly támogatásokat írt ki szakkollégiumok részére. A szakképzés és a kisközösségek támogatásán túl az alapítványnak - a nyílt társadalom jegyében - célja volt a közéletiségre nevelés, és a menő nyugati társadalomtudósok Magyarországra csábítása is. Az átlátható pályáztatás érdekében ekkor született meg a szakkollégiumi charta és a kritériumrendszere.

Néhány felsőoktatási lakhatási intézmény ekkoriban táblát cserélt, s jó pár valóban szakkollégiumi kezdeményezésnek számít, de "vannak, akikről még csak nem is hallottunk" - mondja Mika Károly széchenyis nevelőtanár. Sem ő, sem a többi megkérdezett kétkedő nem tartja egyelőre számottevőnek a potyautas-problémát: a Soros-pályázatnál a szakkollégiumokat jól ismerők voltak a bírálók. A támogatás 2000-es megszűnését a Miniszterelnöki Hivatal meghívásos pályázata váltotta fel, mely szinte teljesen átvette az előd rendszerét. 2001-ben ez is megszűnt: a pályázati rendszert az összes hazai diákszállás támogatására szolgáló Nemzeti Kollégiumi Közalapítvány (NKKA) pótolta. Az Oktatási Minisztérium és ma már az Informatikai és Hírközlési Minisztérium költségvetéséből is merítő alapnak nem volt külön szakkollégiumi fejezete, de a szakkollégiumok jó paraméterekkel, rutinos pályázóként kaszáltak.

Az NKKA működését - mint minden állami alapét - a kormányváltás után felülvizsgálták. Emiatt egy évig nem történt pályázati kiírás. "Nagy szarban vagyunk" - jellemzi a jelenlegi helyzetet az egyik széchenyis. Bár az alapnak vannak új pályázatai, a rendelkezésre álló összegek töredékei az előző években kiosztottaknak, és e pályázatok több mint egy évet csúsztak. Egy-egy nadrágszíj-húzogató év pedig a szakmai munkán is érezteti a hatását. A finanszírozási problémákról szakmai eszmecsere keretében május elejére szakkollégiumi napokat szerveznek az intézmények. "Egyeztetés tárgya, hogy csak azokat hívjuk meg, akik valóban szakkollégiumként működnek - mondja Macher Flóra -, hogy a csak nevükben szakkollégiumok ne csökkentsék a többiek értékét."

Elit és politika

A szakkollégiumok szerepe az elitképzésben nem elhanyagolható. A bekerülés feltételei változatosak: van, ahol csak első- és másodévesek jelentkezhetnek, van, ahol bárki. A felvételi általában informális: legtöbb helyen a felsős diákokkal folytatott beszélgetés, ahol a jelentkező motivációira, "okosságára", addigi teljesítményére kíváncsiak. Nem jellemző a tesztkitöltős felvételi. A Széchenyiben, a Rajkban a szociális helyzetet is figyelembe veszik, a Bolyaiban vagy a Bibóban nem. Az évi 50-60 jelentkezőből tíz-tizenöt bentlakót vagy külsőst vesznek fel.

A szakmai képzésen elsajátítható tudás megszerzésén túl további előnyökkel is jár a dolog. A hallgatók szerint legalább ilyen fontos a demokratikus döntéshozatal elsajátítása, a vitakészség kialakulása a többéves együttélés során. Bár formális munkaközvetítés nem jellemző az intézményekre, a kialakult kapcsolathálókon keresztül javulnak a munkaerő-piaci pozíciók. A sokszor kurzusokat is tartó öregdiákok a gazdasági, társadalomtudományi területeken legalábbis elsősorban szakkolis hallgatóikat keresik meg munkaajánlatokkal. A megkérdezett hallgatók szerint az informális kapcsolatok leginkább az akadémiai, oktatási szférában működnek - egy-egy mentor vesz maga mellé hallgatókat -, de a piaci szférában is erősen jelen van a baráti állásközvetítés. A végzett szakkolisok egymással is tartják a kapcsolatot. Galácz szerint a "húzó közeg", az állandó motiváltság, a kutatásokban való részvétel, a többiek inspirációja a legfontosabb plusz a szakkollégiumi képzésben. Ezt a rajkosok és a szegediek is megerősítik: linknek lenni egyszerűen ciki.

Ugyanakkor a politikai utánpótlás-nevelésben betöltött szerep ma már csak mítosz. A bomladozó Kádár-rendszerben a szakkolik az ellenzékiség terepei voltak, s a laza szakkollégiumi kapcsolattartás szervező terepe volt az akkor induló Fidesznek. A kilencvenes évek legelején azonban a szakkollégiumok tudatosan szakítottak a "politikai óvoda" jelleggel és a politizálással, a szakmai képzésre és a világnézeti sokszínűségre helyezve a hangsúlyt. A hagyományok, a kialakult előadói szellemi kör, illetve az informális nexusok kapcsán lehet politikai szimpátiákról beszélni, de ez mégsem jellemző. A Fidesz születésnapját máig a Bibóban rendezik, és a "fiúk" öregdiákként néha visszajárnak, de a Bibóban nincs fideszes hagyomány, sőt a legaktívabb és politikai szakértői pályára lépett hallgatók leginkább a liberális holdudvart erősítik. A határon túli magyarokkal máig erőteljes kapcsolatokat ápoló Széchenyiből kikerült Fidesz-prominensek mellett az intézmény számos alternatív és liberális újságírót is felmutathat volt hallgatói között. Egyetlen kivétel talán a közgázos Társadalomelméleti Kollégium, mely máig a marxizmustól az ökológiai gondolatokig terjedő kritikai társadalomelméletek hagyományát kívánja deklaráltan is ápolni.

"Csak most jött el igazán a szakkollégiumok ideje" - értékeli a jövőképet a Bolyai igazgatója. Az egyetemek hallgatói létszámának radikális növekedése miatt a szakmai utánpótlás-nevelés és a tehetségek kiemelésének egyik legfontosabb terepe lehet a szakkollégiumi rendszer. "A doktori képzéshez képest hatalmas előny, hogy már graduális szinten elkezdődik a kiválogatás." Galácz szerint a szakkollégiumok lehetnek legfontosabb terepei a nemzetközi cserekapcsolatoknak is, szemben a jelenlegi gyakorlattal, ahol a vendéghallgatók a hazaiaktól elszigetelt képzésben részesülnek. Mika szerint is választ kell találni a tömegképzés kihívásaira, illetve integrálni kell a PhD-oktatást a szakkollégiumi rendszerbe. Homogenizálódik az egyetemi közeg: szerinte egyre kevesebb szegény hallgató jut be az egyetemekre, így a szakkollégiumokba is. Ugyanakkor a közösségépítés és a szakmai autonómia olyan jellegzetességek, melyek szerinte hosszú távra fontos pluszt jelenthetnek, feltéve, ha a financiális háttér rendeződik. "A szakkollégiumokat hungaricummá kellene minősíteni" mondja a még csak papíron létező Jászi Oszkár Társadalomtudományi Szakkollégium megvalósításán munkálkodó szociológus lány.

Fonyó Attila

Vigyázat, köztünk vannak

urban legend örökranglistán: a hozzájuk tapadó, egyenlő arányban rémséges és mesés történetek nagyjából mind hazugok és hamisak, ugyanakkor az igazság szikrája sem hiányzik belőlük. Ezek szerint már a szakkollégisták rekrutációja (felvételi) is hátborzongató körülmények között zajlik, ezt követően a pszichológiai terrort túlélt és sikerrel felvételt nyert adeptusok beköltöznek, s az egyetlen (omladozó) épületbe esetleg emeletre (szerencsére koedukáltan) összezárt közösség lelki és szellemi nyomása alatt fokozatosan azonosulnak a szakkollégium preferenciáival, értékeivel és normáival. Aki kilóg a sorból, arra többfokozatú purgálás, rosszabb esetben kiűzetés vár, ami ez esetben egyenértékű a lét értelmének elvesztésével. A szakkollégisták ún. kurzusokon bővítik tudásukat, s itt készülnek fel az eljövendő munkás élet feladataira - az itt elsajátított exkluzív tudás és szakzsargon egymás számára is felismerhetővé és azonosíthatóvá teszi az ország eljövendő urait. A közösségi szellem és a csoporttudat erősítését szolgálják a periodikusan bekövetkező s a nem szakkollégista szomszédok által csak rettegéssel emlegetett tivornyák: ilyen alkalmakkor a szakkollégisták: a) egymás vérét isszák, b) mindent megisznak, ami eléjük kerül, még a nem szakkollégista kisebbség számára első pillantásra ihatatlannak gondolt keverékeket is. Ilyen például a vörösbor, rum és kóla speciális elegye (nagymedve), mely összetevőit az aranymetszés szabályai szerint meghatározott, okkult arányokban (három, fél, kettő) tartalmazza: fogyasztásánál szigorúan ügyelni kell arra, hogy soha ne ürüljön ki a szervezetből, javallott a (méretektől függően) félóránkénti, óránkénti pótlás, különben az elvonási tünetek megvadítják a szenvedélyek rabjait. Oktondi skriblerek kedvtelve számolnak be oly esetekről, mikor későbbi képviselők, államtitkárok, polgármesterek stb. magatehetetlen, öntudatlan állapotban (a Zil platóján...) vagy éppen ellenkezőleg, agresszív részegként (kezükben egy Gázművek feliratú piros-fehér díszléccel a sötétség vélt erőivel hadakozva) végezték be a szokásos napi ivászatot. Ez persze egyrészt szinte minden esetben mocskos rágalom, másrészt nincs is benne semmi csodálatos - a magyar politikai elitről bármikor feltételezhetjük, hogy: a) részegen egymás ölébe hány, majd arccal előre belealszik, b) véletlenül belelép a szomszéd arcába búvárbakanccsal. A végzett szakkollégistákkal (voszkosok) kapcsolatban jellegzetes módon valamely (konkrétan egyetlen, polgári) pártot szoktak volt emlegetni, ami egyrészt megint csak baromság, másrészt tükrözi, hogy milyen sokan vannak, akik a bonyolult társadalmi valóságot csakis a tévé által szimplifikált formában képesek érzékelni: ott meg ugye zömmel politikusok és táncos komikusok szerepelnek - pedig higgyék el, az egykori szakkollégisták többsége mindkét szakmát messzire elkerüli. Annál erősebb persze a gyanú az exszakkollégistákkal kapcsolatban (hasonló paranoid hiedelmek számos más szociológiai, etnikai alcsoporttal szemben is fennállnak), mely szerint összetartó karrierlobbit alkotnak: a csoportsajátos kohézió elevenen tartását szolgálják az évről évre megrendezett voszkos találkozók, ahol a régi nexusok erősítésével és újak kialakításával simán meg lehet alapozni egy eljövendő sikeres karriert. A szakkollégistákkal kapcsolatos másik elterjedt legenda, hogy csak egymás között házasodnak, ami persze megint csak baromság: a valóságban itt is a néprajz által feltárt standard szokásokkal találkozunk: ezek szerint a szakkollégista választhat párt magának saját kollégiumából (teljes endogámia), a szomszédos szakkollégiumból (részleges endogámia) meg persze kívülről is (exogámia), ami csak részben számít mesalliance-nak.

A fentiek, mondanunk sem kell, jórészt csak a folklórtudomány számára lehetnek érdekesek. A sztori jórészt torz és hamis kitalálás, ám a maga sajátos formájában és tartalmaival mégiscsak jellegzetes misztifikáció - tanúsítja ezt a szavahihető szerző is, aki egykoron maga is szakkollégista volt.

- minek -

szerző
Fonyó Attila
publikálva
2003/16. (04. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...