Magyar Narancs: A szigetről visszatérők egyik legnagyobb élménye, hogy nem találkoznak a tipikus álautentikus műsorokkal. Amit ott látnak, valóban a helyi kultúra. Ez hogyan lehetséges?
Sebestény Anikó: Viszonylag későn, a 20. század elejére foglalták el végleg a szigetet a hollandok, akik meg akarták óvni Balit mint élő múzeumot. Később, a turizmuspiac kialakulásával a befektetők értékes terméket láttak a helyi vallásban, nem állt érdekükben gyengíteni azt. A külső látogatók érdeklődő tekintete viszont előcsalogatott olyan dolgokat is a vallásból, amik eredetileg nem voltak benne, de a balinézeknek is tetszettek. Ez leginkább a mozgásban nyilvánul meg: látványos, virtuóz új táncok születtek a rituális mozdulatkincsből már az 1930-as években. Mivel a balinéz szertartások fontos eleme, hogy szépséggel áldoznak az isteneknek, így a szép tánc, legyen egészen régi vagy újabb, ugyanúgy része a szertartásnak, és nem veszti el a szakralitását attól, hogy a hollandok nézik, vagy a turisták filmezik.
MN: Ugyanilyen harmonikus a turistákhoz való viszony is?
SA: A balinézek az indonéz állam megalakulása, 1945 után fogtak bele a turizmus kiépítésébe. Kitalálták a kulturális turizmus elvét, de nem akarták, hogy a turizmus felélje azt. Az első, nagy szállodákat a sziget déli csücskébe tették, a turistákat pedig buszos körutakon vitték körbe a sziget belsejében. Ma már Bali bármely részén lehet turistákkal találkozni, de volt idejük felkészülni erre.
MN: A könyved címlapján egy kislány rád néz egy szertartáson. Mintha csak félig figyelne a rítusra. A nyugati sztereotípiákban a tradicionális társadalmak gyakran mint repedésmentes világok jelennek meg, és különösen csábító az ilyen értelmezés Bali esetében. Hogyan élnek a helyiek a globalizált turizmus mindennapjaiban?
SA: Egy zörejjel akaratlanul megzavartam a kislányt, ezért egy pillanatra kinézett az imából - de rögtön utána visszafordult, ami egy metaforikus válasz a kérdésedre. Internetkávézókkal van tele a sziget, jól kommunikálnak a külföldiekkel, befogadják az új technikát, de este hazamennek, a kert végében ott füstöl a tömjén az ősök szentélyén, akikre mindennap emlékeznek egy kicsit. Kétféle világ és világlátás között ingáznak naponta, általában sikerrel. Mondhatni bölcsen skizofrének. Mert azért ez egy modern és dinamikus tradicionális társadalom, ahol repedések mindennap keletkeznek és összeforrnak - ezért tartós és erős. Persze mindig vannak, akik ki szeretnének lépni, de a rendszer működik. A modern világot befogadja Bali, de a szélesebb, meghatározó keret a helyi kultúra és vallás, ami bekeretez és bekebelez mindent, ami a szigetre érkezik.
MN: Írod, hogy amikor balinézül beszéltél, gyakran kinevettek, de jóval kevesebbszer, ha indonézül szólaltál meg. A hivatalos állami nyelvet ennyire nem érzik a sajátjuknak?
SA: Ez is benne van. Sokuknak a balinéz az anyanyelvük, otthon ezt hallják és használják, érzelmileg közelebb áll hozzájuk, mint az iskolában, rádióban és tévében használt hivatalos indonéz. De nem csak erről van szó. Indonézül viszonylag sok külföldi megtanul, balinézül alig valaki, ezért meghökkentő és szórakoztató számukra a balinéz nyelvet külföldi akcentussal hallani.
MN: Indonéziában van a világ legnagyobb iszlám népessége, Bali egy hindu sziget a közepén, és vannak a további etnikai, nyelvi és kulturális törésvonalak, feszültségek. De a bali kultúra a toleranciájáról ismert.
SA: Egy olyan kultúrában, ahol szentély áll minden kert végében, ahol mindenki a saját őseit és a faluját védő isteneket tiszteli, magától értetődő, hogy aki messziről jön, annak más istenei vannak. Él egy általánosabb, nagyobb teremtő elképzelése is, és mostanában egyre inkább terjednek a monoteisztikus felfogások, de a mindennapokban a rítusok a meghatározók. A balinéz vallásba gyakorlatilag bele van írva a vallási tolerancia.
MN: A monoteizmus felé haladás a Pancasilának (az indonéz állam központi, többek között monoteizmust is előíró ideológiája - a szerk.) köszönhető?
SA: Az 1945-ös alapelvek szerepet játszottak - de a nagy fordulatot a 1965-ös puccs jelentette, Suharto hatalomátvétele, és az azt követő véres kommunistavadászat. Akinek "nem volt vallása", az "kommunistának" minősült, tehát ellenségnek. 1965 óta Indonéziában gyakorlatilag mindenkinek van egy kötelezően választott vallása, amely lehet az iszlám, a protestáns, a katolikus, a buddhista vagy a hindu. A vallás elismertetéséhez a szent könyvek és a papság mellett az egyistenhit bizonyítására is szükség volt. Korábban már dolgoztak ezen Bali hindu papjai, s a katolikus papok támogatásával, a szent írásokban megtalálták a megfelelő bizonyítékokat. Így a balinéz hindu vallás felkerült a hivatalos listára.
MN: Az annyit emlegetett tolerancia hogyan viszonyul az 1965- 66-os tömegmészárlásokhoz? (Az ölés aktusa címmel dokumentumfilmet készítő Joshua Oppenheimerrel készített interjúnkat lásd a Magyar Narancs 2013. március 21-ei számában - a szerk.) A kommunistákkal való leszámolásként keretezett vérengzésben a helyi lakossághoz viszonyítva Balin volt a legnagyobb az áldozatok aránya: több mint a lakosság 5 százaléka, százezer ember halt meg. Egyes értelmezések szerint amíg Jáván például etnikai, Balin inkább kasztalapú konfliktusok voltak az ösz-szetűzések mögött.
SA: Ez máig sincs egészen megfejtve. Nem tudni pontosan, ki és miért gyilkolt: az emberek egymást, vagy a hatalom a kiszemelteket. De a kasztalapú konfliktus a holland gyarmatosítás idejéből ered. A hollandok az angoloktól tanulták az igazgatási technikákat, akik Indiát is gyarmatosították. Ott is kasztrendszer működik, de másképp. A hollandok elkezdték Balit úgy igazgatni, mintha India lenne, átszervezték a kialakult hatalmi struktúrát, egyesektől elvették, másoknak pedig odaadták a hatalmat. Sokan valószínűleg ezt akarták megtorolni. Hallottam olyan történetet, hogy egy tekintélyes falufőnök hatására nyomban megszűnt a faluban az erőszak.
MN: A naplódban említed, hogy az emberek egyáltalán nem beszélnek erről az időszakról.
SA: Nem biztos, hogy csak a trauma jele, hogy nem beszélnek erről. Balin általános hozzáállás, hogy nem tesz jót, ha valaki tartósan szomorú, mert az előbb-utóbb betegséget okoz, ezért ezt ahogy tudják, kerülik. Ki tudja? Lehet, hogy a hallgatás segített nekik abban, hogy felejteni tudjanak - vagy legalább tovább élni, dolgozni, és megőrizni a kultúrájukat.
NévjegySebestény Anikó gyermekkorának egy részét Algériában töltötte, antropológusi és francia szakos diplomát az ELTE-n, újabb néprajzos diplomát már Párizsban, a Nanterre-i Egyetemen szerzett. Jelenleg balinéz rítusokról írja a doktori disszertációját a Nanterre-i és a Pécsi Tudományegyetemen. Bali szigetén három és fél évet élt. Franciául, angolul, spanyolul, németül, indonézül és balinézül beszél. 2005-ben jelent meg francia nyelvű fordításkötete Lázár Ervin műveiből, tavaly pedig az első magyar nyelvű, balinéz kultúráról szóló kötet, a Kakasvér és virágszirom - egy év Bali szigetén című, mindkettő a Szkarabeusz Kiadónál. A szerző saját fotóival illusztrált album bevezető a bali kultúrába, illetve az első ott töltött év olykor fésületlen, mindvégig közvetlen és empatikus naplóját tartalmazza. |
