Színház: Rétegelt mókuskerék (Letelt az évad)

szerző
Koren Zsolt
publikálva
2000/30. (07. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hogy mi a színház, és mi a színház ma, lassan végleg két külön témává válik. Az új kor, így jelen és jövő színháza egyre kisebb mértékben képvisel mutogatható, kirakatba helyezhető értéket, és ez nem tendencia, ez már állapot.

Hogy mi a színház, és mi a színház ma, lassan végleg két külön témává válik. Az új kor, így jelen és jövő színháza egyre kisebb mértékben képvisel mutogatható, kirakatba helyezhető értéket, és ez nem tendencia, ez már állapot.

Tendencia nincs, helyette stagnálás, beszűkülés és korhadás van, a középszer belülről rohaszt, a szakma önnön határozatlanságában és tehetetlenségében, egyetemes kiszolgáltatottságában fuldoklik. A csoda, ha van is - néha igenis eljön -, kevés és kiszámítható, a rutinos néző csípőből prognosztizálja, a műsorfüzetek előre datálják. Nem beszélve arról, hogy lassan mindenkinek monomániájává válik az örökös panasz és elégedetlenség, az interjúk többsége számszaki fejtegetés vagy vázlatos sillabuszkivonat, a tartalom elvész a formának már az árnyékában is. Jól tudjuk pedig, a színház soha nem szólhatna pénzről, nem volt az gazdasági társaság, hasznot hajtó vállalat, csak központilag lesajnált púp. Mint annyi minden más, ez is csak a túlélés temploma. Országos kortünet.

Alig egy éve a hazai színházak évadterveit csemegéztem, és erős meggyőződéssel véstem kőbe: ilyen húzós évad még nem volt.

Később kiderült, hogy ez a gondolat volt az 1999/2000-es évad első, mondhatni debütáló bukása. És aztán jött a többi, szériában. Októbertől májusig zúdult a pódiumra közel

négyszáz bemutató

országosan, ami a megszokotthoz képest ugyan se sok, se rossz, de igen csekély százalékban aggatható rá a mérték- és irányadó címke. A mitől-jó-a-színház kérdéskörben abszolút megoszlanak a vélemények, a színház körüliek egy szűk rétege például makacsul vallja, hogy műhely csak Kaposvárott és Nyíregyházán van, és ugyan a Radnóti, a Katona és a Bárka is az, de ezek fokozatosan "elpestiesednek". Nos, ezek éppen annyira "pestiesek", mint ahogyan a többi vidéki, nem is beszélve a legvidékibb fővárosi színházról, a Nemzetiről, amely most annyira szeretné levetkőzni a zenés színház skatulyáját, hogy az István, a király című rockoperát a lehető legprózaibb színészekkel adja. Elég gyorsan kopott ki műsoráról az Ármány és szerelem Schillertől, illetve Hubay Miklós Nizsinszkiről szóló műve, a Hová lett a rózsa lelke? Apropó, Hubay!

A kortárs

hazai szerzők tekintetében igen érdekesen alakult az évad, hiszen többnyire a jól bevált, de ideiglenesen polcra tett, majd leporolt drámaírók könyvelhettek el jelentős sikert, főképp Görgey Gábor és Thuróczy Katalin, akik egyenként három-négy premiert is maguk mögött tudnak már. Az eggyel korábbi évadban (1998/1999) felkapott fiatal szerzők, így Egressy Zoltán (Portugál) és Hamvai Kornél (Márton partjelző fázik), idén másodosztályon utaztak. Míg Hamvaitól a Hóhérok hava Ascher Tamásnak és a Katona - Gazsó Györggyel megtoldott - társulatának köszönhetően nem bukott meg, addig a Sóska, sült krumpli című Egressy-anyag Sas Tamás feldolgozásában a fapadoshoz közelít. Kárpáti Péter Világvevő és Tótferi című misztériumjátékait a Bárka mutatta be, ám a művek közül a határozott szakmai és közönségsikert a Tótferi és annak is debreceni verziója hozta. Ugyancsak a Csokonai Színház produkciója volt Német Ákos Lovass Anita című munkájának ősbemutatója, amely tökéletesen dokumentálja a mai társadalom egy bizonyos szegmensét, mégsem kaphatott megfelelő körülményeket a kivitelezésre. Született két olyan előadás is mai tollból, mely egy-egy úgymond nagy művész életét mutatja be. Az egyik a már említett Hubay-darab, a Hová lett a rózsa lelke?, melyet a Nemzeti Színházban rendezett a beregszászi direktor, Vidnyánszky Attila. A Márkus Emília vejéről, Nizsinszkiről szóló dráma az elmeszanatóriumból idézte fel az orosz balettgéniusz szebb napjait az évad legszürkébb, leghomályosabb előadásában. A másik ilyen a világhírű hollywoodi színészről, Lugosi Béláról szól, akit Drakula-szerepei feltörhetetlen skatulyába zártak. A Madách Színházban két igazi művészegyéniséget eresztettek össze ez alkalomból, Darvas Ivánt és Szabó Istvánt, ám mindezek ellenére is belengte az előadást a ház roppant domináns kereskedelmi szemléletéből kibontakozó hígulás, nem szólva arról, hogy a darabot Müller Péter jegyzi szerzőként.

Szabónak mellesleg nem ez volt az egyetlen színházi rendezése most, az Operaház produkciójában vitte színre Eötvös Péter Három nővér című operáját, melyet több európai színpadon (Amszterdam, Lyon, Düsseldorf) is bemutattak, és jelentős nemzetközi sikert ért el. Elgondolkodtató, hogy a hazai filmgyártás hanyatlásával egyre gyakrabban nyitnak a filmrendezők az egyszerűbb, olcsóbb és termékenyebb színházi szakma felé, például Pacskovszky József, aki hosszú évekig üresjáratot futott, most egy főiskolai vizsgaelőadással rukkolt elő. Makk Károly a Játékszínben, Sas Tamás a Kamarában dolgozott. A filmesek közül egyébként a valódi színházi értéket Szász János adja, aki az elmúlt években is fontos díjakat söpört be: a nyíregyházi Ványa bácsi és A vágy villamosa egész évadon át havi rendszerességgel futott Budapesten. Most a Kurázsi mamát állította színpadra Kútvölgyi Erzsébettel a Vígszínházban, ami máris két olyan paraméter, amely szöges ellentétben áll a Móricz Zsigmond Színházzal és, teszem azt, Csoma Judittal.

Nem egy olyan próbálkozás volt még, amikor neves színésznek nagy főszerepet adtak, és hiába. Kulka Jánost először láttam olyan szerepben, amelynek rá osztása jelentős tévedésnek bizonyult - ez a Tevje Zalaegerszegen, de Bodnár Erika sem lett minden idők felejthetetlen Bernardája a Katonában. Ez az előadás hordozza magában Máthé Erzsi életútjának és munkájának tiszteletlen megcsúfolását és lealázását, ami színházi értelemben akár bűnnek is nevezhető lenne. ´rá osztották ugyanis Lorca habókos öregasszonyát, Maria Jozefát, ami kitűnő karakter lehetne normális felfogásban, ám az előadáson folyamatosan érződik Schilling Árpád fásult tehetetlensége, mely az eltévesztett darabválasztásban eredezik és Máthén csapódik.

A Katona József Színháznál leragadva meg kell említeni a Kés a tyúkban című előadást is, Gothár Péter nem egyszerűen sikeres műhelymunkáját, ami egyike azon kevés bemutatóknak, melyek színház- és drámatörténelmet írtak az 1999/2000-es évadban. David Harrower története a parasztról, a molnárról és egy asszonyszerű verbális torzóról (Fullajtár Andrea - az év női alakítása) a kortárs drámairodalom alfája, bár ez évben Budapesten több hasonlót is bemutattak. Zsótér Sándor rendezte Marius von Mayenburg Lángarc című családi antiidilljét, illetve Caryl Churchilltől Az iglicet, amelyet a Vígszínház házi színpadán adtak. Ascher Tamás első premierje volt Franz Xaver Kroetz A vágy című darabja, melynek témája szintén a család és a nemiség, illetve a kettő együtt.

Ezen előadások kapcsán kell

a legjobb fordítókat

is méltatni, Varró Dániel a Kés a tyúkban című darab esetében egészen új nyelvezetet alkotott meg, a primitív együgyűség elvrendszerét formálta teljes mondatcafatokká. Hamvai Kornél Az iglic magyarításával egész mesterművet zúdított ránk, kimeríthetetlen leleményességről és nyelvismeretről téve tanúságot. Blikkfangos szóvirágokból, szlogenekből és szalagcímekből kötött igen hatásos csokrokat versformában, és bár mindkettő munka időtálló és nagyszerű, irodalmi szempontból a legnagyobb teljesítményt mégis Nádasdy Ádám Hamlet-fordítása jelenti.

A debreceni Csokonai Színház vitte színre ősszel Lengyel György irányítása alatt Mihályfi Balázzsal a Hamlet Nádasdy-féle változatát, amely valóban méltó nyitánya volt az éves kötelező Shakespeare-áradatnak. Jött aztán az Othello az Új Színházban, a Romeo Szegeden, a Vízkereszt Kaposvárott és a III. Richárd Miskolcon. A Tévedések vígjátékát végre sikerült úgy feldolgozni, hogy az teljesítse vígjátéki kötelességeit - nevetni lehessen rajta. Simon Balázs nyíregyházi rendezéséhez szorosan kapcsolódik az idény talán legjobb, de mindenképp legpraktikusabb díszlete: Endresz Ágnes diplomamunkája egy görbén lejtő, mozaikból kirakott színpad ezernyi ajtóval, amely monumentális szimbólummá növi ki magát. Kétségtelen azonban, hogy mindezeken messze túlszárnyal A vihar Zsámbéki Gábor-féle értelmezése, amihez Garas Dezső Prosperója társult.

Több, nagy horderejű

klasszikus

is színre került, így Győrött A Mester és Margarita, Kaposvárott Kleist Heilbronni Katicája vagy a Vígben a Karamazov testvérek. Bizet Carmenjét Pécsett, Nyíregyházán és az Operaházban is bemutatták. Puskás Tamás A fösvény-rendezése Miskolcon egészen új értelmet adott a színpadi tér felhasználásának. E témakörben említésre méltó még a kaposvári Háztűznéző, viszont nem az Az öreg hölgy látogatása Veszprémben. Különösen kedvelt szerzője volt az évadnak Tennessee Williams, Az ifjúság édes madara két bemutatót is megért, Eszenyi Enikő pedig mind A vágy villamosa, mind a Macska a forró tetőn főszerepét eljátszhatta a tőle megszokott és elvárható előadói (!) igényességgel. Utóbbit a Pesti Színházban rendezte Máté Gábor, és a premier sok hasonlatosságot hozott az egykori sikerdarabbal, a Dühöngő ifjúsággal, kivált a fogadtatást szemlélve.

A Pesti Színház mondhatni, hogy a legtartalmasabb évadot zárta akár országosan is, hiszen a művészi színvonal és a kulturált szórakoztatás terén a klasszikus színjátszás és színházcsinálás eszközeivel messze példaértékű és tanítható értéket teremtett és tartott. Wilder: A mi kis városunk után Zsótér Sándor állította színpadra A tavasz ébredését (Wedekind) a legtehetségesebb főiskolás színésznövendékekkel. Ezután jött a Macska..., a Gyalog-galopp, valamint a Tóték mint előbemutató. Utóbbi kettőt a szegedi Nemzeti is színre vitte, ahol a Tótékban Funtek Frigyes az elképzelhető legjobb szereposztást irányíthatta: az őrnagy szerepében Dörner György brillírozott, a Tót házaspárt Király Levente és Nagy Anna (!) adta.

A magyar klasszikus

művek között a századelő és a század első fele kiemelt szerepet kapott. A miniszterelnök családjának tavaly nyári bányabotrányára reagálva Móricz Zsigmond Rokonok című remekét Kaposvárott, Debrecenben és a budapesti Radnótiban is bemutatták. Németh László ismeretet is terjesztő színművét, A két Bolyait Békéscsabán, a Szabóky Zsigmond Rafaelt (Szomory) a Madáchban lehetett látni. Molnártól Az üvegcipő Miskolcon, a Játék a kastélyban a Kamrában futott. Volt igen jó Lila ákác Kaszás Gergővel és igen gyenge Macskajáték Margitai Ágival (nem rajta múlt). A miskolci beavató színház most a Csongor és Tündét dolgozta fel, nem kis érdeklődést keltve.

És ugye a temérdek Tragédia, aminek a fele sem igaz. Veszprém, Eger, Merlin, Madách, Bábszínház és még csak most jön Szeged, de minek? A sok fontos rendező úr, akik egy hosszú vers kosztümös sárba tiprásában vélik az ünnepet, a vissza nem térő alkalmat és szakmájuk diadalát. Egyedül Bodolay Géza (Kecskemét) volt képes arra, hogy Madách örökét megtartva, saját gondolatait is eljuttassa a nézőkhöz, az értelem keretein belül. Garas bábkarneválja valódi díszelőadás volt ugyan, s talán ünnepélyes is, ám Kerényi "variációja egy klasszikusra" a varieté, az esztrád és a középszer netovábbja lett, amit újólag nekünk, a siserahadnak tisztel-nünk is kell! Persze miért is ne tisztelnénk a közízlést, sőt javaslom, vegyék be konferansziénak Rózsa Györgyöt.

A valódi ünnep

másutt keresendő. Nyíregyházán mondjuk, ahol az igen kényes direktorváltás után valóban Tasnádi Csaba bizonyult a legmegfelelőbbnek arra, hogy a Verebes István által létrehozott alkotóműhelyt életben és eredeti szellemiségében tartsa. Vagy Kaposvárott, ahol az ország legütőképesebb társulata csípőből megold bármit. Esetleg az elpestiesedő pesti elitszínházakban, vagy Pécsett a Butleyt nézve, Szegeden (vagy máshol) Juronicsot nézve. Aztán ott a Győri Balett, a Bárka, Pina Bausch leszállt közénk, Ascher, Zsótér meg nem áll, hazajött Frenák, Funtek, mi kell még?

Talán egy jó idézet a kommersz kicsinyességét éltetőknek, stílusosan, Madáchtól:

"Miért bánsz így a művészettel, ember!

Mondd, tetszik-é, amit húzasz, magadnak?"

Koren Zsolt

szerző
Koren Zsolt
publikálva
2000/30. (07. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...