Kiállítás

Az eufória pillanatai

TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989–2001)

Kritika

A több mint hetven művész 161 munkáját – művészinterjúkkal, dokumentumokkal és zenei anyagokkal megspékelve – bemutató gigakiállítás valójában Petrányi Zsolt többedik (és bizonyos értelemben igen személyes) válogatása, átnézeti látlelete a kilencvenes évek művészeti törekvéseiről.

Petrányi és fiatal kurátortársai – Harangozó Katalin, Major Sára és Tarr Linda Alexandra – a korszakról szóló, kurrens, de többirányú (elméleti, illetve mediális) megközelítések jogosultságát ugyan elfogadják, s nem törekszenek hasonló babérokra, a műveket inkább hat tematikus blokkra bontják: Előzmények, Szöveg/Jel/Jelentés, Ökofuturizmus, Test/Identitás, Pop/Remix, Valóság/Illúzió. Ez jót tesz a kiállításnak, nem igazán segíti elő ugyanis a műélvezetet, ha a művekhez csak teoretikus szövegeken keresztül lehetséges közelíteni. A válogatás kezdőpontja evidens (1989), s azt is értem, hogy 2001, az ikertornyok lerombolása a végpont – bár a „stíluskorszakok” határai nem feltétlenül esnek egybe nagy, történelmi jelentőségű eseményekkel.

De hol van az egyedi, sosem látott elem a kilencvenes évek műveiben? Az 1989-ben összeomló rendszer új lehetőségeket és szabadságot kínált a művészeknek, nem csupán az egyéni önkifejezésben, de a hagyományos médiumok gyors megváltozásában is, belépett a képbe a számítógép, majd a web2, a digitális fényképezőgép. A hétköznapokat a közterek reklámjai (hirdetések, logók), illetve az egyre láthatóbbá váló szegénység színesítették és árnyalták, a meghatározó, generációs, kulturális élményeket tévésorozatok, filmek (Twin Peaks, Terminátor 2, Mátrix) inspirálták. Mind megannyi reagálásra „érdemes” élmény. Sorra került a szépségipar (body-building) vadhajtásainak ironikus kifordítása; a művész mint alkotó kiemelt pozíciójának megkérdőjelezése, a tovább élő Kádár-kori reflexek felszabadítása – köztéri akciók, „furcsa”, elgondolkoztató mondatokat felvillantó fényreklámok –, a robot-ember-protézis viszonya vagy a génmanipuláció kérdése, illetve a művészeti intézmények működési elvét megváltoztatni kívánó attitűd. Kötöttségtől mentesen. Ehhez a szabadsághoz az is kellett, hogy igen lassan alakuljon ki kortárs művészeti piac. Bár galériák nyíltak egyre-másra, a tőkeerős vásárlókat a kortárs művészet nemigen érdekelte.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?

„Mint egy óvodás”

A közszereplők cáfolhatóan hamis privát legendáival az egyik fő probléma az irracionalitás, a logikátlanság – vélekedik a történész. A többi közt Magyar Péter sikeréről is beszélgettünk Ungváry Krisztiánnal, aki nem hiszi, hogy az országban hamarosan véget érne az agymosó demagógia uralma.

Kérik vissza Szepit

Kiskunhalason civilekkel együtt fideszes politikusok tüntettek egy főhatósági döntés, a kórházigazgató menesztése miatt. Mivel a leváltást senki sem indokolta, a helyiek intrikát sejtenek mögötte, és meg is találták a bűnöst.

„Ötven vagy száz év”

Két évtizeden át, 1990 és 2010 között volt a fővárosi IX. kerület polgármestere, 2019 után négy évig Baranyi Krisztina tanácsadója, most ismét indul a polgármesteri székért. Szakmai viták, szemléletbeli ellentétek és csapdahelyzetbe került képviselők is kellettek az induláshoz, aminek persze a Fidesz is örül.